Kérdések és válaszok az elektromos robogók támogatásáról

2020.05.29. 06:45 Módosítva: 2020.05.29. 07:32

Ha valaki jól választ, állami támogatással akár 450 ezerért is kihozhat a szalonból egy olyan villanyrobogót, amely egyébként 990 ezer forintba kerülne. Viszont ez nem jár mindenkinek, és csak kevés típus felel meg a feltételeknek. Körbejártuk, kik vehetik igénybe a szolgáltatást, és mely típusok jöhetnek számításba.

Mi ez a támogatás és kinek szól?

A kormány klímavédelmi akciótervéhez kapcsolódó új pályázatban az elektromos autók vásárlása mellett az elektromos robogókat is támogatnák. A cél az lenne, hogy a nagyobb városokban, elsősorban Budapesten, a magas károsanyag-kibocsátású futárrobogókat elektromos változatokra cseréljék a vállalkozások, ezzel csökkentve a szennyezést. Ez elsőre nagyon jól hangzik, és ilyen felhasználás mellett optimális is az elektromos hajtás, viszont a pályázat kizárólag vállalatoknak és egyéni vállalkozóknak szól.

Azt is meghatározták, hogy egyéni vállalkozó kizárólag egy elektromos robogó vásárlása után kaphat támogatást. Vállalatoknál nincs ilyen kikötés, ott azt írják: legfeljebb a rendelkezésre álló szabad, de minimális keretének összegéig beszerezhető. A támogatás a járművek bruttó értékére szól, tehát aki az áfát is visszaigényelheti, még olcsóbban juthat elektromos robogóhoz.

Mik a támogatás feltételei?

A robogók oldaláról nagyon szűkre húzták a keretet, a cikk megírásakor összesen négy motor fért bele a támogatás előírásaiba. A támogatás kizárólag L1e kategóriás motorokra, tehát elektromos segédmotoros kerékpárokra vonatkozik. Ebből adódóan a szállítható személyek száma legfeljebb egy lehet, és a felépítményre is ugyanazok a szabályozások vonatkoznak, mint a sima robogóknál.

Leginkább a műszaki adatokra vonatkozó feltételek szűkítik a kört. A hajtómotornak minimum 1400 watt teljesítményt kell tudnia. Ez még teljesíthető is lenne, de a következő kitétel, hogy az akkumulátor legalább 48 voltos és 42 Ah-s kell legyen. Ez már önmagában rengeteg típust zár ki a támogatásból, viszont ezek csak alsó korlátok. A felsőt az egymillió forintos maximális vételár fekteti le, tehát a piac legjobb ár-érték arányú modelljei kerülhetnek csak szóba.

Milyen motorokra járhat támogatás?

Három márkát találtam Magyarországon, ami szóba jöhet. Az első gondolatom a Niu volt, amiből még volt is nálam tesztmotor. Tudtam, hogy széles a palettájuk, ráadásul bizonyos keretek között a robogók műszaki paraméterei variálhatók. Az importőr azt mondta, ha az ügyfélnek igénye van rá, tudnak összerakni olyan motort, ami belefér a támogatás feltételeibe. De ez csak B terv, az elsődleges az a két típus, ami már alaphelyzetben is alkalmas.

Az egyik típus a Niu UQIGT Pro, ami első pillantásra igazi egyszerű közlekési eszköz. A kötelező elemeken kívül szinte semmi más nincs rajta, a kis súly miatt pedig könnyen lehet vele manőverezni a városban. A hatótáv mindössze 80 kilométer, ami nem sok, de igazából, ha nem hagyjuk el a várost, még elég is lehet. A 48 V-os és 42 Ah-s akkumulátorral pont belefér a kiírásba, ráadásul 979 ezer forintos árával fölfelé sem fog kilógni.

Emellett a Niunak az MQI+ Sport nevű modellje is belefér a keretbe. Ugyanakkora akkumulátora és villanymotorja van, mint az UQIGT Prónak, csak más a tálalás. Ránézésre és felépítésre is komolyabb gépet kapunk, ami már talán ingázásra is alkalmas. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy a Magyarországon hatályos jogszabályok miatt ezeknek a motoroknak 45 km/óra lehet a végsebessége, amit a számítógép be is tartat velünk. Ez sokakat elriaszthat ezektől a típusoktól, főleg a Budapesti forgalomban, ahol sokszor a stabil 70-es tempó is kevés.

Az MQI+ Sport egyébként már 75 kilométeres hatótávot ígér sport fokozatban, és akár 130-at eco módban. Ez már élhetőbb, mint a másik modell, viszont emiatt drágább is. Ez a típus éppen csak belefér a keretbe a 999 900 forintos árával.

Egy másik népszerű név a műfajban a Soco, aki a motorszerű elektromos segédmotorjaival lett népszerű. Ezekből ma már többféle is létezik, sőt, a rendszámos típusokkal rendesen lehet haladni, viszont azok - főleg az áruk miatt - nem férnek bele a támogatás kereteibe. Sőt, a motorszerű Soco modellekből egy sem fér bele a pályázat előírásaiba, csak a márka robogója, a CUx.

Ez hasonló a Niu robogóihoz, de azoknál visszafogottabb a dizájnja. Érdekessége a CUx-nek, hogy az ára és a motor teljesítménye is belefér a keretbe, viszont az akkukapacitás kicsi a támogatáshoz. Az importőrtől azt tudtam meg, hogy be fogják vezetni a modellt egy 60 voltos, 43 Ah-s akkumulátorral (a jelenlegi 60 voltos 30 Ah-s helyett) – ezzel és a 900 ezer forintos indulóárral pályázható típus lesz.

A paletta utolsó versenyzője a Z-tech ZT 26-B Dragon elektromos robogó. Ez a típus abban tér el a másik háromtól, hogy nyomokban sem akar futurisztikus lenni, ez egy egyszerű, modern 50-es robogó. Valójában elektromos, és a másik három típusénál nagyobb, 72 voltos és 44 Ah-s akkumulátorokkal szerelik. Így a hatótávja 100 és 120 Kilométer között mozog a gyártó szerint, amivel talán már ingázni is kényelmesebben lehet – bár itt is él a 45 km/órás sebességhatár. A ZT 26-B Dragon jelenleg 989 ezer forint, így éppen belefér a feltételekbe.

Mekkora az érdeklődés?

A Niu és a Soco importőrétől is azt a visszajelzést kaptam, hogy a viszonteladóknál nagyon megugrott az érdeklődés a fent említett modellekre. Viszont az emberek nagy része tájékozatlan, és sokszor tapasztalják, hogy magánszemélyek szeretnének élni a támogatással. Persze emellett vannak nem egyértelmű pontjai a pályázatnak. Például az sem derül ki, hogy bemutató motorra, ami a megtett legfeljebb 6000 km miatt olcsóbb - és pont ezzel csúszik be egymillió forint alá -, az vajon elérhető-e? De az is kérdéses pont egyelőre, hogy a 48 volt és 42 Ah szorzatából kijövő 2016 wattóra az alsó határ csak, vagy a két első értéket kell figyelembe venni? Mert akkor mondjuk 72 voltos akkumulátor lehetne csak 30Ah, és ezzel talán kicsit bővülne a típuslista.

Vállalatok és egyéni vállalkozók is nagy számban érdeklődnek, a Soco importőre azt mondta, hogy óránként három telefont kapnak a támogatásról érdeklődve. Így, hogy az állam a motor árának akár 55 százalékát is állja, 450 ezer forintért hozhatnánk el új elektromos motorokat. Persze a támogatás 55 százalék mellett lehet csak 5, 20 vagy 50 is, ez elméletileg a vállalat költségeitől függ, bár itt is van egy homályos folt a pályázati kiírásban.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium úgy számol, hogy a támogatásban részesülő kérelmezők száma olyan 1200 körül lesz, viszont ebben benne vannak az elektromos autósok és taxisok is. Az elkülönített összeg ötmilliárd forint, amiből kétmilliárd kizárólag a taxisoknak van félrerakva, a maradékon osztoznak az elektromos autók és robogók.