Hatvanéves Simsonnal tekert le 1600 kilométert

Egy pedálos Simsonon ülve az ember sok dolgot átértékel. Egészen új megvilágításba kerül a sebesség fogalma, és a vezetési komfortról is lehet elmélkedni bőven. De hát idő van rá, 1600 kilométer pedig biztosan elég minderre.

Könnyű Attilának fura hobbija van. Ő nem széles és nagy túraendurókkal vág a világnak, nem is karcsú sportmotorokon keresi az ideális ívet, de az óriásrobogók kényelme sem az ő világa. Attila mindezekre a hívságokra nagyon messziről tekint, és nem csak azért, mert segédmotorja amúgy is jócskán lemaradna mögöttük. Ő bizony abban találta meg a motorozás örömét, hogy hat évtizedes Simsonjával sok száz kilométeres túrákat tesz meg. Legutóbb Kunszentmiklósról a németországi Kürbitzig gurult, oda-vissza egészen pontosan 1620 kilométert pakolt a Simson SR2E-be.

- 2015-ben indultam el először egy hasonló túrára, 2019-ig minden évben megcsináltam ugyanezt - kezdte Attila, aki egyébként ilyenkor a nagy simsonos találkozókhoz igazítja aprócska kiruccanásait. - Igaz, 2018-ban csak egy kisebb kirándulást tettem, akkor csak Pozsonyba ugrottam ki.

2019-ben egy csúnya baleset miatt fel kellett függesztenie a motorozást: autóval ütötték el, benne a csontok törtek, a motorján a vas, szóval egyiküknek sem volt egyszerű talpra állni. Majdhogynem szerencsének mondható, hogy a covid-járvány kitörése miatt amúgy is lefújták a találkozókat, így akkor sem lett volna miért útnak indulnia, ha az egészsége engedte volna.

- A motort 2020-ban sikerült talpra állítanom, azóta viszont megint napi használatban van. Aztán idén augusztus 18-án végre újra elindulhattam vele a németországi találkozóra.

Ausztrián és Csehországon át érkezett meg Németországba, az átlagsebessége 36 km/h volt. Az 50 köbcentis veterán jól állta a sarat - és főleg az esőt, mert azért abból bőven kijutott. Attila állandóan figyelemmel követte az időjárást, de így is volt, amikor elkapta a zivatar. Azt mondja, ilyen szempontból talán ez volt a legrosszabb útja, ennyire még sosem szúrt ki vele az idő.

- Az első napon 370 kilométeres szakaszt tettem meg, ekkor kapott el egy igazán komoly eső. Annyira zuhogott, hogy be kellett húzódnom egy buszmegállóba, mert nem tudtam volna továbbmenni. Persze ennek is megvolt az előnye, így legalább tudtam magamnak szállást keresni a közelben, ahol egyébként másnap megint arra keltem, hogy zuhog az eső.

A régi, érzékeny kétüteműek ismerői tudják, hogy ezek a motorok nem nagyon szeretik, ha tartósan víz éri őket. Az egyetlen út közbeni hibát is emiatt produkálta a Simson: gyertyát kellett benne cserélni, mert beázott. Ettől eltekintve gond nélkül teljesítette a távot, összesen öt napon át ketyegett lényegében hibátlanul.

- Most már azért ráfér egy komolyabb felújítás - ismerte el Attila. - Hengert, dugattyút már cseréltem rajta, de most már a főtengelyből is újat kell szereznem. Az interneten egyébként még most is mindent fellelhető, arra figyelek, hogy ha lehet, akkor használt, de gyári alkatrészt vegyek. Olykor elfekvő készletekbe is bele lehet futni, ez igazi kincs tud lenni.

Attila egyébként nem motorozott sem gyerekként, sem fiatal felnőttként: a kattanás alig több mint tíz éve jött, azóta viszont ki sem lehet robbantani a nyeregből.

- Szerelgetéssel kezdtem, egy régi motort kezdtem bütykölni, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy már van belőlük három. Azóta pedig igazi szenvedély lett, ami már meg is marad.