130 millát egy öreg 500-as Yamaháért?

2022.11.22. 12:14

Tavaly ugyanígy, novemberben írtuk meg, hogy egy Honda RC213V-S lett a valaha eladott legdrágább japán motorkerékpár az aukciós értékesítéseket tekintve. Akkor 74 millió forintnyi összeget fizettek ki érte, most viszont egy öreg Yamaháért csengetett ki valaki ennél is felfoghatatlanul sokkal többet: 321 ezer dollárt, azaz 128 millió forintot. Mondjuk a Honda rekordja jó eséllyel utcai gépre vonatkozott, ez a Yamaha pedig nagyon nem az.

Az YZR500-ról, annak is a 0WJ1 gyári kódú variánsáról van szó. A legnagyobb fanatikusok talán már erről a karaktersorozatról be tudják azonosítani, hogy az 1996-os gyorsasági-vébészezonban volt használatban ez a kétütemű V4-essel szerelt versenymotor. Nem kisebb legenda hajtotta, mint Kenny Roberts Jr., aki bár futamot nem nyert vele, azért a pontokat szorgalmasan gyűjtögette (a csúcsra 2000-ben, már Suzukival ért fel). A konstruktőrök között ezüstérem jutott a Yamahának, a következő évben pedig már egy újabb változattal, a nagyobb hengerszögű 0WH0-val párhuzamosan fejlesztették ezt a gépet is.

Amúgy az YZR500 elég sokáig volt használatban: különböző variánsaival 1973-tól egészen 2002-ig versenyeztek. A Goodwood Festival of Speeden még idén is láthattak néhányat az érdeklődők, Kenny Roberts Sr.-ral, valamint Wayne Rainey-vel a nyeregben, Rainey harminc év után ült fel újra saját egykori motorjára. Az idősebb Roberts pedig pontosan ezt a gépet, fia korábbi versenygépét hajtotta akkor, amely aztán az USA-ba került. Olyan legendák aláírását viseli, mint Roberts, Rainey és Schwantz.

Úgy tudni, ebből a 0WJ1-ből ez az egyetlen, amely magánkézben van jelenleg, ezen kívül csak a Yamaha múzeumának van eredeti példánya. Októberben árverezte el az Iconic Motorbike Auctions a kaliforniai Santa Monicában, ekkor csengette ki valaki a már említett 321 ezer dolláros, vagyis 128 millió forintos árat.

Fotók: Iconic Motorbike Auctions