Levágták a bőrruháját, behajtaná a kárt a mentőkön

2022.09.19. 14:39

Egészen szürreális, ahogyan egyesek a mentőkkel szemben viselkednek idehaza. Korábban olyanról is hallhattunk, hogy azért panaszolták be őket, mert ebédet vettek maguknak, és az éppen életmentésben résztvevő mentőautók parkolása is szúrja időnként egy-két rosszindulatú ember szemét. Most egy motoros akarja behajtani rajtuk a kárt, miután levágták róla a bőrruhát.

Az Országos Mentőszolgálat saját Facebook-oldalán tette közzé a sztorit, amelyből kiderül, egy balesethez vonultak ki, ahol a 30 éves motoros súlyos sérüléseket szenvedett, eszméletét is elvesztette. Azért kellett levágni róla a bőrruhát, hogy meg tudják kezdeni az ellátását. Egy ilyen ruha nyilván nem olcsó, de ilyen esetekben az életmentőknek nem ezt kell mérlegelniük.

Mind írják, a férfi felháborodott levélben követelte az OMSZ-től, hogy térítsék meg több százezer forintos kárát. A mentők megpróbálták elmagyarázni neki, miért távolították el a ruhát, és javasolták, forduljon a biztosítóhoz. A baleset miatti közvetett károkat ugyanis nem a mentők feladata megtéríteni.

Forrás: Országos Mentőszolgálat/Facebook