New York polgármestere nem viccel: megint lezúzott egy halom motort

2022.06.23. 11:43

Nem először kerül már be a hírekbe New York polgármestere azzal, hogy terepmotorokat semmisít meg. A város – de amúgy az állam is – valóságos háborút hirdetett meg ezekkel a gépekkel szemben. Tavaly még Bill de Blasio volt hivatalban, és tartott erődemonstrációt, most pedig utóda, Eric Adams járt el hasonlóan. Mintegy száz motorkerékpárt tapostatott szét egy munkagéppel, de a felvétel tanúsága szerint nemcsak krosszgép van ezek között, hanem robogótól kezdve túramotorokig széles a paletta.

New Yorkban nem lehet forgalomba helyezni és közúton használni a terepmotorokat, az illegálisan tartott járművekkel szemben pedig határozottan fellépnek. Vélhetően a többi, nem krossz vagy enduró modell is valamilyen adminisztratív hiányosság, illetve kihágás miatt kerülhetett a kupacba. A városvezetés álláspontja szerint a terepgépek hangosak és veszélyesek, de nemcsak sok balesetben érintettek (ráadásul biztosítás nélkül), hanem gyakran használják azokat utcai lövöldözések résztvevői is. Nyilván könnyen tudnak vele menekülni, és rendszámot sem viselnek.

De Blasio még a hangzatos „megtaláljuk és széttapossuk” jelmondatot is előszeretettel használta, Adamstől azért ilyet nem hallani. Az intézkedések ellenzői szerint ugyanakkor sok kevésbé tehetős New York-i polgár egyetlen közlekedési lehetőségét tagadják meg ezzel.

Ebben a kérdésben persze nehéz lenne igazságot tenni, annyi azonban biztosnak tűnik, hogy a videóban is látható rombolás nem több mint látványos, pazarló show-műsor. Még kockás zászlóval is integet a lánctalpas vezetőjének a polgármester. A lefoglalt járműveket talán okosabb lenne elárverezni, a befolyó összeget pedig fejlesztésre vagy jótékonyságra fordítani. És egyébként is elég rossz üzenete van annak, hogy működőképes közlekedési eszközöket taposunk szét némi fekete dízelfüst kíséretében, miközben a járműipart alapanyaghiányok, valamint a környezetvédelemmel kapcsolatos kihívások terhelik.