Komoly pénzt fektet az elektromos gépekbe a TVS

2021.07.22. 08:07

Keményen rákapcsol az elektromos motorok fejlesztésére a TVS. Az indiai óriás 133 millió dollárnak megfelelő összeget fektet be ezen a területen. A cél pedig nem szerényebb, mint hogy hat új villanyhajtású modellt – motorkerékpárokat és robogókat – mutatnak be két éven belül.

tvs

Ezeket a gépeket pedig nemcsak Indiának szánják majd, hanem a globális piacon terjeszkednének. Tulajdonképpen kihasználnák azt a folyamatot, amelynek során egyre több nagyvárosban tesznek lépéseket a lokálisan emissziómentes közlekedés felé, és tiltják ki a hagyományos hajtású járműveket. Ez ugyanis keresettebbé teheti az elektromos modelleket.

Ha pedig már elsősorban a városi mobilitást említettük, ezzel vág egybe a TVS tervezett modelljeinek karaktere is, hiszen elsősorban nem a nagy teljesítményű villanymotorok prófétáivá kívánnak válni. Ehelyett a nagyjából 7 és 30 lóerő közötti gépekben gondolkodnak, vagyis a helyi szaladgálást és az agglomerációs ingázást szolgálnák ki, nem a sportcélú kanyarvadászatot.

A márka jelen pillanatban egyetlen elektromos modellel rendelkezik: az iQube viszonylag sikeresnek mondható, köszönhetően a praktikus kialakításnak és az elérhető árnak, de ez még ugye nem világmodell. Következő villanyrobogójuk jövőre érkezhet.