Sorozatgyártásra kész a Zeeho Cyber

2021.07.20. 06:10

Tavaly decemberben jelentette be a kínai CFMoto, hogy elindítja elektromos almárkáját, a Zeehót. Hogy bebizonyítsák, mennyire komolyan gondolják a dolgot, rögtön egy tanulmányt is közszemlére tettek: a Cyber Concept nevű robogót. Nem kellett sokat várni a sorozatgyártásig, mostanra ugyanis elkészült a végleges Zeeho Cyber. Erről a szabadalmi képek tanúskodnak.

A formaterv nem tartogat sok meglepetést, a végeredmény nagyon közel áll a koncepcióhoz, csak éppen valamivel visszafogottabb és szokványosabb annál. Hosszabb lett az ülés, így már kétszemélyes a Cyber, hátra kapaszkodó is jutott az utasnak. Változást figyelhetünk meg a trepninél is, amit nem osztottak ketté középen. A tanulmányon látott lánchajtást szíjra cserélték.

Teljesítmény tekintetében elmarad a kész Cyber a koncepciótól: akkor tíz kilowattról beszéltek, most ötöt kapunk, azaz közel 7 lóerőt. Igaz, ez a tartósan rendelkezésre álló teljesítmény, rövid időre ennél jóval többet kisajtol magából a villanymotor. A 110 km/h-s belengetett végsebességből kicsivel több mint 100 maradt, ami azért így sem rossz. A robogó tömege 133 kilogramm. A lítium-ionos akkupakk a tanulmányban négy kilowattórás volt, ezzel 130 kilométeres hatótávot ígért, a sorozatgyártású modellnél erről nincs információ egyelőre.

Ahogyan azt sem tudni még, hogy a CFMoto Kínán kívül hogyan tervez a Zeeho márkával. Egy biztos: a Cyber mellett hamarosan egy másik, a 300 köbcentis benzinesek szintjére belőtt robogót is elkészítenek.