Gyártásba küldik a Yamaha e-robogóját

2021.05.06. 09:03

A Yamaha már régóta haknizik a nagy kiállításokon elektromos tanulmányokkal, a szalonokban viszont máig benzines modellek dominálnak. Most viszont úgy tűnik, közel az áttörés, az E01 robogójuk hamarosan gyártásba kerülhet.

Az E01-et a 2019-es Tokio Motor Show-n mutatták be, és a 125-ös robogók kiváltására találták fel, ami azt jelenti, hogy a névleges teljesítménye 15 lóerő körül alakul, vagyis jelentős előrelépés lesz az eddigi villanyrobogóikhoz képest, mint amilyen a nálunk nem forgalmazott Passol, EC-02, EC-03 és az EC-05.

A két évvel ezelőtti E01 egyértleműen csak tanulmány volt, a most kikerült szabadalmi rajzokon már egy sorozatgyártásra alkalmas modellt látunk, elhagyták róla a zavaró, felesleges, vagy gyártástechnikailag túl bonyolult részleteket, és egy racionális, jól használható villanyrobogó lett belőle.

Az első lámpa az R1-et idézi, a felette lévő nyílás a töltőcsatlakozónak ad helyet, az ülés alatt pedig nincs érdemi tárolóhely, hiszen szinte minden helyet elfoglal a középre épített akkutömb. Az líthium akkuk nem kivehetőek, ami némileg furcsa azok után, hogy a Yamaha is csatlakozott a japán gyártók közös, cserélhető akkuszabványt támogató együttműködéséhez.

A szabadalmak csak most jelentek meg, de valójában még 2019 végén nyújtották be őket, nagyjából egy időben a tanulmány bemutatásával, vagyis már az elején tudták, milyen lesz a végleges darab, a tanulmányt csak figyelemfelkeltésre szánták.

A végleges típus hivatalos bemutatójára vagy idén év végén, vagy a következő év elején lehet számítani.