Gyári videón az új Hayabusa

2021.01.28. 11:35

Már-már remegő lábakkal várja minden motoros a friss, ropogós Suzuki Hayabusát. Időről időre már eddig is megjelentek olyan hírek, amelyek a bemutató lehetséges dátumait pedzegették, tavaly ősszel például még 2020-as premiert rebesgettek. Ebből aztán azóta se lett semmi, de most már joggal bizakodhatunk: a Suzuki kiadott egy olyan videót, ami bár a motorból még keveset mutat, de a február 5-ös dátumot már be is véshetjük a naptárba.

Sebesség – ez a szó jellemző leginkább a videóra, amelyben nyilvánvalóan többet látunk a tesztpálya aszfaltjából, mint a Hayabusából. Sőt, a hangjából, mit hangjából, üvöltéséből is alig hallani valamit a zenétől és a szél süvítésétől.

Egy olyan részletet emelhetünk ki, amit alaposan szemügyre tudunk venni: az analóg műszeregységet. Persze a sebesség- és fordulatszámmérő között egy TFT-kijelzőt is láthatunk. Jelzésértékű az is, hogy 180 mérföld per óra, vagyis 290 km/h környékén akadt ki éppen a kilométeróra.

Busa-2

Az eddigi információk alapján 200 lóerő körüli teljesítményt és Euro 5-ös normának megfelelő kibocsátási értékeket remélhetünk a Hayabusától. Ki- és bekapcsolható gyorsváltóról, IMU-val támogatott kipörgésgátlóról és kanyar-ABS-ről szólnak még a hírek, valamint egy finom, számos paraméterében állítható futóműről, de részleteket még nem tudni.

Busa-5

A videóban azonban megjelenik egy dátum: február 5. Ez azt jelenti, hogy minden bizonnyal a Suzuki saját online motorszalonján hull le a lepel végleg a szörnyetegről.