Belehalt sérüléseibe a Dakaron bukott Edwin Straver

2020.01.25. 11:34

Nyolc nappal január 16-ai balesete után, pénteken elhunyt Edwin Straver holland motorversenyző. 2007 után az idei volt az első Dakar-rali, amin két versenyző is életét vesztette. 

kuz

Már a Dakar-rali vége után kapott nagy hírverést Edwin Straver állapota. A holland KTM-es a verseny utolsó előtti szakaszán bukott, de a világsajtóban csak bő egy nappal a baleset után ment végig a híre, hogy milyen súlyos sérülések érték. A 48 éves Stravernek élete harmadik Dakarja volt az idei, a 38. helyről kezdte meg 16-án a verseny tizenegyedik szakaszát, amin a végzetes baleset érte. Beszámolók szerint szokatlanul alacsony, körülbelül 50 km/h sebességnél történt a bukás, de a hollandnak még így is eltört egy csigolyája, súlyos fejsérülések érték és orvosi csapat beavatkozása előtt tíz percre leállt a szíve.

Stravert a hét elején szállíttatta el Szaúd-Arábiából a családja egy holland kórházba. Utolsó napjaiban holland orvosok próbáltak segíteni rajta, de már nem tudtak mit tenni érte. Fejsérülései következményeként pénteken elhunyt. Paulo Goncalves után ő volt a 2020-as Dakar-rali második áldozata. 1986, 2005 és 2007 után ez volt a negyedik alkalom a Dakar történelmében, hogy egy verseny alatt két motoros is életét vesztette (a verseny áldozatairól bővebben itt olvashatsz).