Amikor a majom oldalkocsit húz

2019.05.15. 11:40

A Honda még 2013-ban mutatta be jópofa monkey bike-ját, az MSX 125-öt , amit egyes piacokon Gromnak hívnak. Egyértelműen hiánypótló modell, csodálatos kreténség, bár racionálisan nehezen indokolható egy olyan gép, amely méreteiben nagyjából kétharmada egy rendes motornak.

 

Eddig azonban egy nagyszerű és elképesztően fontos kiegészítőnek híján voltak az MSX-tulajok, még ha nem is tudtak róla, hogy nekik pont erre van szükségük. Most azonban az Industrial Moto betömte a rést, és elkészítette a Gromhoz tervezett oldalkocsit, röviden a GUS-t.

Most azt tegyük félre, hogy 1600 dollárért, vagyis közel félmillió forintért már egészen értékelhető használt motort is vehetünk. A GUS remek mókának tűnik, könnyen felszerelhető az MSX-re, a vevő pedig többféle színből és abroncsból is választhat. Sőt ledes világítást is kérhet.

Az oldalkocsin alapból van ülés is, ami bár nem tűnik túl kényelmesnek, és gyerekeknek is egészen sajátos üléspozíciót kell felvenniük, de nagyon vagány lehet egy ilyen összeállítással leszállítani a gyereket oviba, suliba. Ha viszont leszereljük az ülést, eljutunk a GUS igazi felhasználási módjához: szemre simán belefér néhány tálca sör vagy akár egy hűtőláda, amit hálóval biztosíthatunk is.

Kétségtelen, hogy nagyon stílusos egy megpakolt oldalkocsis Grommal begördülni egy baráti sütögetésre, bátrabbaknak pedig extrémsportoláshoz is jó megoldásnak tűnik ez a kombó. Igaz, aki most szeretne venni egy GUS-t, várnia kell: júliusig már teljesen ellepték a megrendelések a gyártót.