Idén a V2 a sláger a veteránok között

2019.03.22. 11:31 Módosítva: 2019.03.22. 11:39

A Bonhams aukciósház tavaszi (április 27-28) árverését idén a V2-esek uralják, legalábbis ezektől várnak rekordbevételt. A nagyszínpados attrakció idén egy Brough Superior SS100 Alpine Grand Sports, amely a 20-as évek superbike-ja volt. Több hűséges és kitartó tulajdonos után került a mostani eladóhoz, aki 1986-ban restauráltatta.

A nagy árveréseken a Brough Superiorok tradicionálisan jól szerepelnek, a Bonhamsnál is több felbukkan áprilisban, lesz például egy 1924-es, 980 köbcentis SS80 is, amelyet 33-47 millió forintra becsülnek, illetve egy 1933-as 1096 köbcentis, oldalkocsis darabra is lehet licitálni, 22-30 millió forintra becsülnek - ennek különlegessége, hogy a brit Dad's Army sitcomban is szerepelt, előtte pedig az 1934-es Six Days-en indultak vele - érdekesség, hogy 1965-ben mindössze 40 fontért, azaz mostani áron átszámítva 15 ezer forintért cserélt gazdát.

Az előbb említett, 1924-es Brougg Superior SS80-nak is ismert az előélete, Németországba adták el az első tulajdonosának, és néhány átalakítás után - például kapott egy SS100 váltót - egy év múlva visszakerült Angliába, és hiába 95 éves, a váz és a motorszám máig az eredeti.

Szintén elég jó árat várnak egy 1925-ös, 981 köbcentis Coventry-Eagle Flying-8-tól, melynek különlegessége, hogy műszaki szempontból megelőzte korát, már a huszas években OHV blokkal büszkélkedett. A Coventry-Eagle bicikligyártóként indult, de a aztán a gyors és jó minőségű motorjaikkal szereztek hírnevet, például a Flying-8 a kor újságíróit lenyűgözte dinamikájával. A szakértők szerint valahol 36 és 43 millió forint között van az ára.

Ehhez képest aprópénznek számít az a 4,5-6,8 millió forint, amennyire az 1922-es, 855 köbcentis Chater Lea 8HP Combinationt becsülik, amelyhez egy zárt tetős luxus-oldalkocsi is tartozik.

Tavaly egyébként ugyanezen az árverésen több mint 400 motort adtak el, a legnagyobbat pedig egy MV Augusta menetelte. Az 1973-as 750S egy sport-túra motornak számított a maga idejében, csak pár darab készült belőle, a 743 köbcentis léghűtéses, 65 lóerős, soros négyhengeres motoron kívül különlegessége volt a karbantartásmentes kardánhajtás. 35 millióért ütötték le, vagyis többért kelt el, mint Bruce Anstey Ulster GP-győztes GSX-R1000-ese, mellyel 2003-ban körrekorddal nyerte meg a Superstock kategóriát.

De még az MV Agusta is aprópénz ahhoz képest, amennyiért 2017-ben egy barn find Vincent White Shadow-t adtak el - az 1949-es, ultraritka motorért 60 millió forintnak megfelelő összeget fizettek - a háború utáni Vincentek közül ez a legritkább, mindössze 16 darabról tudni, a legendás Black Shadow-okhoz hasonlóan 1A-val kezdődik a motorszámuk, de hiányzik a blokkról a fekete bevonat.

A Bonhams tavaszi rekordját egyébként egy 1932-es Brough Superior BS4 tartja, amelyért restaurálásra szoruló, fellelt állapotban is 132 millió forintot adtak (ami a brexit miatt most már csak 121 millió lenne) - ennek különlegessége volt, hogy két darab hátsó kerékkel rendelkezett.