Hazugság lehet Arkhimédész több mint 2000 éves története a fürdőkáddal

GettyImages-1423910886
Olvasási idő kb. 4 perc

Több mint kétezer évvel ezelőtt élt az a máig ismert matematikus, akinek nevéhez fűződik a „Heuréka” felkiáltás. A történet azonban sok szempontból pontatlanul és igencsak kiszínezve terjedt el. Továbbá az sem túl valószínű, hogy az ókorban halálsugárral lövöldözhetett a görög tudós. Mutatjuk Arkhimédész életének legmegkérdőjelezhetőbb történéseit.

Ismerjük a történetet, miszerint Arkhimédész a fürdőkádban jött rá, hogy „minden vízbe mártott test a súlyából annyit veszt, amennyi az általa kiszorított víz súlya”? És az a rész is ismerős, hogy ezután kipattant a kádból, majd meztelenül rohant hazáig azt kiáltozva: „Heuréka!”?

Az ókori görögök mintájára halálsugarat hozott létre egy 12 éves gyerekAz ókori görögök mintájára halálsugarat hozott létre egy 12 éves gyerek

Arkhimédész pusztító találmányával, a halálsugárral hajókat süllyeszthetett el az ókorban.

Tovább olvasom

Ha igen, akkor most nyugodtan el is felejthetjük mindezt, ugyanis több mint valószínű, hogy ez az egész egy kitaláció, egy ókori római író, Vitruvius agyszüleménye.

Arkhimédész nem talált meg semmit a fürdőkádban

Arkhimédész felkiáltását ahhoz az eseményhez kötjük, amikor felfedezte, az arany sűrűbb az ezüstnél. A császár elméletileg aranyból készült talpaspohara segítette ehhez a felfedezéshez, amikor az uralkodó gyanakodni kezdett, pohara készítője a kapott arany egy részét elrakhatta magának. A görög tudós felfedezése bizonyossá is tette a császár gyanúját, kiderült, a pohár ugyan tartalmaz aranyat, de nem csak azt.

Arkhimédész feltehetően nem a fürdőkádban jött rá az egyik legkomolyabb elméletére
Arkhimédész feltehetően nem a fürdőkádban jött rá az egyik legkomolyabb elméletéreUniversalImagesGroup / Getty Images Hungary

A történet szerint, amikor erre rájött Arkhimédész, éppen fürdött. Tudniillik amikor beszállt a fürdőkádba, látta, hogy a teste adott mennyiségű vizet kiszorít a kádból. Erre belecsapott a felismerés, kipattant, és meztelenül kiáltozva futott hazafelé, heurékát kiabálva, ami görögül annyit tesz: megtaláltam. Ez az a rész, amely feltehetően a történet színesítése, emlékezetesebbé tétele révén költődött.

Már csak azért is, mert Arkhimédész utált fürdeni, és mivel az ókori görögök még nem fordítottak akkora hangsúlyt a higiéniára, a tudós nem igazán tisztálkodott. Mindez Plutarkhosz i. sz. 1. századi művéből derül ki:

„...ha nagy keservesen elhurcolták, hogy fürödjék meg és kenje be a testét olajjal, a tűzhely hamujába geometriai ábrákat rajzolt, és a testén mértani vonalakat húzgált olajos ujjával; látszott rajta, hogy leküzdhetetlen szenvedély rabja és valósággal a Múzsák foglya.”

A hazugságra már Galilei is rájött

Na de miért is lehetünk ennyire biztosak abban, hogy nem hangzott el Arkhimédész heuréka felkiáltása? Egyrészt azért, mert már Galileo Galilei is kijelentette, másrészt, napjainkban a Pennsylvaniai Egyetem matematikus professzora, Chris Rorres is ezt állítja.

Rorres szerint, mivel Vitruvius kétszáz évvel Arkhimédész után élt, elég nagy az esély arra, hogy nem teljesen pontosan írta meg a történetét, sok helyen élhetett az alkotói szabadság jogával, amihez a történet kiszínezése is hozzátartozik. Tagadhatatlanul emlékezetessé tette ezzel a részlettel az ókori görög matematikus személyét.

Jellemzőek a hasonló tanmesék az ilyen kaliberű tudósok esetében, ott van például Newton és a fejére eső alma. Színt ad a tudományos megközelítésnek egy ilyen részlet, kézzelfoghatóbbá, életszerűbbé teszi a dolgot, kicsit emberibbé válnak tőlük a tudósok is.

Galilei is hazugságnak tartotta Arkhimédész heurékájának történetét
Galilei is hazugságnak tartotta Arkhimédész heurékájának történetétScience Society Picture Librar / Getty Images Hungary

Mindezek mellett, még az olasz természettudós, Galileo Galilei is úgy vélte, egy olyan kaliberű tudós mint Arkhimédész, biztosan sokkal több bizonyítékra támaszkodott volna elméletét illetően, mint egy egyszerű fürdőzés.

Hallottál már arról a tudósról, akinek részeg szarvasok voltak a háziállatai? Ebből a cikkünkből megismerheted az életét.

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Óvodák és iskolák kaptak fenyegető levelet: bombariadó  200-nál több intézményben Szlovéniában
  • világom
Egyesülhetett volna a két Korea: hetvenéves baki akadályozta meg
Egyesülhetett volna a két Korea: hetvenéves baki akadályozta meg

Civilek milliói haltak meg a konfliktusban, ami miatt szertefoszlottak a két Korea egyesüléséről szőtt álmok.

január 4., 16:46

  • világom
Ebben az európai városban maradnak legtovább fiatalok az emberek
Ebben az európai városban maradnak legtovább fiatalok az emberek

Mindössze 15 százalékban múlik a genetikánkon, hogy milyen gyorsan öregszünk, nem mindegy az sem, hogy hol élünk.

január 4., 09:06

  • világom
A világ második leghíresebb utolsó vacsoráján osztriga is az asztalra került
A világ második leghíresebb utolsó vacsoráján osztriga is az asztalra került

A pompás vacsora sokak számára az utolsó volt.

január 5., 08:06

  • világom
Pán Péter a magyarok oldalán harcolt a háborúban
Pán Péter a magyarok oldalán harcolt a háborúban

111 éve tört ki az első világháború. Az évforduló kapcsán meglepő új információk kerültek elő, többek között Pán Péterről is.

január 4., 19:00

  • világom
A gyűlölet és a terror jelképévé vált ez a titkos társaság Amerikában
A gyűlölet és a terror jelképévé vált ez a titkos társaság Amerikában

Ismerd meg ennek a titkos társaságnak a sötét múltját: hogyan lett a gyűlölet és a terror szimbóluma, és milyen hatása van még ma is Amerikára?

január 4., 19:30

  • világom
Ilyen valójában az Északi-sark: melegebb, mint az Antarktisz
Ilyen valójában az Északi-sark: melegebb, mint az Antarktisz

Tudományos magyarázat is van arra, hogy az örök fagy birodalmaként emlegetett Északi-sarkon miért van melegebb, mint az Antarktiszon.

január 4., 11:10

  • világom
Sugárzó rókákkal támadtak volna az amerikaiak a japánokra a II. világháborúban
Sugárzó rókákkal támadtak volna az amerikaiak a japánokra a II. világháborúban

Furcsa háborús trükköt akartak bevetni az amerikaiak a japánok ellen a II. világháborúban.

január 4., 13:36

  • világom
A hatalom és gazdagság jelképe volt egykor, ma a szemétbe dobjuk
A hatalom és gazdagság jelképe volt egykor, ma a szemétbe dobjuk

Egykor az elegancia és a gazdagság jelképe volt, ma már egyenesen a kukába dobjuk.

január 5., 09:06

  • világom
A világ kedvenc étele a szegények eledele volt
A világ kedvenc étele a szegények eledele volt

Ezt az ételt szinte mindenki imádja a világon, viszont a történetét kevesen ismerik.

január 4., 08:06

  • világom
Tömegeket hallgathatott le a mobiljuk: 8 ezres kártérítés járhat az érintetteknek
Tömegeket hallgathatott le a mobiljuk: 8 ezres kártérítés járhat az érintetteknek

Célzott reklámokra hivatkoztak a lehallgatott felhasználók a mobilcég elleni perben. Nem csak a felpereseknek jár a kártérítés.

január 3., 15:10

  • világom
Erre a helyre 100 ezer évig tilos lesz belépni: jó oka van
Erre a helyre 100 ezer évig tilos lesz belépni: jó oka van

A belépés nemcsak tilos, hanem kifejezetten életveszélyes is, ezért azt minden eszközzel igyekeznek megakadályozni.

január 5., 12:40

  • világom
Ez a világ 5 leghidegebb helye, ahol 5 perc alatt megfagyhatsz
Ez a világ 5 leghidegebb helye, ahol 5 perc alatt megfagyhatsz

Ezek azok a helyek, ahol a fagyos hideg nem csupán egy átmeneti állapot, hanem az élet természetes része.

2024. december 30., 12:40

  • világom
Ők a természet legöregebb élőlényei – a legfiatalabbak 200 évig élnek
Ők a természet legöregebb élőlényei – a legfiatalabbak 200 évig élnek

Egyes példányok még az ókorban születtek, és ma is velünk élnek.

január 5., 11:10

  • világom
A világ egyik legveszélyesebb törzse a mai napig nem beszél senkivel
A világ egyik legveszélyesebb törzse a mai napig nem beszél senkivel

Nem sokan élték túl azok közül, akik a veszélyes törzs szigetére léptek.

január 3., 14:35

  • világom
"A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni" – a legjobb idézetek Churchilltől
"A történelem kegyes lesz hozzám, mert szándékomban áll átírni" – a legjobb idézetek Churchilltől

Churchill sikereinek egyik kulcsa az volt, hogy beszédeivel érzelmeket tudott kiváltani az emberekből.

2024. december 29., 18:30

  • világom
A római nők nem jártak vécére: ez volt az oka
A római nők nem jártak vécére: ez volt az oka

Az ókori nők kétszer is meggondolták, hogy használják-e a nyilvános illemhelyeket, amire jó okuk volt.

január 3., 16:45

  • világom
Láthatatlan bogarak okoztak járványt egy gyárban, senki se fejtette meg a rejtélyt
Láthatatlan bogarak okoztak járványt egy gyárban, senki se fejtette meg a rejtélyt

Súlyos járvány szedte áldozatait egy amerikai gyárban. Azt hitték, a megbetegedéseket bogárcsípések okozzák, de más lehetett a valódi ok.

2024. december 30., 09:05

  • világom
Fogorvos ötlete volt az amerikaik őrült terve, denevérbombákkal támadtak volna
Fogorvos ötlete volt az amerikaik őrült terve, denevérbombákkal támadtak volna

Elképesztő ötlettel állt elő egy amerikai fogorvos, denevérekkel akarta legyőzni a japánokat.

január 5., 19:00

  • világom
A szocializmus magyar buszritkaságai külföldön róják ma is az utakat
A szocializmus magyar buszritkaságai külföldön róják ma is az utakat

Az Ikarus olyan örökségünk, amelyre mindig büszkék lehetünk. Mutatjuk, hol találkozhatunk még külföldön a magyar buszokkal.

2024. december 31., 18:30

  • világom
Ezért nem hordhattak nadrágot a rómaiak: szigorú büntetés járt viseléséért
Ezért nem hordhattak nadrágot a rómaiak: szigorú büntetés járt viseléséért

Akár szűműzetéssel is büntették azt, aki megszegte a szabályt, és a tilalom ellenére magára öltötte e ruhadarabot Rómában.

január 2., 11:42

  • világom
A világ egyik legdrámaibb szellemvárosa közelebb van, mint hinnéd
A világ egyik legdrámaibb szellemvárosa közelebb van, mint hinnéd

Egykor virágzó település volt, mára elhagyatott szellemvárossá lett a festői hely.

január 2., 19:30

  • világom
A kalózok miatt egy egész szigetet építettek át ebben az országban
A kalózok miatt egy egész szigetet építettek át ebben az országban

A kalóztámadások évszázadokig keserítették meg egy sziget lakóinak az életét, de megtanultak alkalmazkodni a helyzethez.

január 1., 13:36

  • világom
Így változtatta meg egy apró lárva egy egész birodalom sorsát
Így változtatta meg egy apró lárva egy egész birodalom sorsát

A megdöbbentő felfedezés több birodalom sorsára is nagy hatással volt.

január 1., 12:40

  • világom
Ennyi igaz a Gladiátor II.-ből – sok dolgot tudunk rosszul a harcosok életéről
Ennyi igaz a Gladiátor II.-ből – sok dolgot tudunk rosszul a harcosok életéről

Nem minden úgy történt a gladiátorok életében, ahogy azt a filmvásznon bemutatják.

2024. december 31., 13:35

  • világom
Egy angyalról nevezték el, de tömegek halálát okozta: ezért válhatott a Vasgárda népszerűvé Romániában
Egy angyalról nevezték el, de tömegek halálát okozta: ezért válhatott a Vasgárda népszerűvé Romániában

A legnépszerűbb szélsőjobboldali mozgalmak egyikévé vált az eredetileg szellemi tömörülésként létrejött román Vasgárda.

január 1., 18:30

  • világom
Ezekben a városokban több magyarországnyi ember él
Ezekben a városokban több magyarországnyi ember él

Magyarország 9 és félmillió lakója elveszne ezekben a megapoliszokban.

január 2., 07:25

  • világom
A  legelvetemültebb római császárok: volt, aki Nerón is túltett
A legelvetemültebb római császárok: volt, aki Nerón is túltett

Őrült császárok, kegyetlen botrányok és hatalommal való visszaélés: felfedjük Róma legelvetemültebb uralkodóinak sötét titkait!

2024. december 30., 19:30

  • világom
5 nagyon bizarr kutatás, amelyet magyarok végeztek
5 nagyon bizarr kutatás, amelyet magyarok végeztek

Humor és tudomány kéz a kézben járhat, miközben új perspektívákat kínál a világ megértésére a magyar és külföldi kutatóknak.

január 1., 11:10

Ezt olvastad már?

Érdekességek