Ez az ország még az összeomlásra sem lenne képes

• Magyarország azon szerencsés államok egyike, amely már évtizedek óta a 24. órában működik.
• Bár sokan ezt úgy értelmezik, hogy mindjárt itt a vég, ez tévedés.
• A tapasztalatok azt mutatják, hogy a 24. óra örökké tart.

Ha még soká fog késni a csuvározás és a lisztforgalmi adó rendezése, úgy eső után lesz a köpönyeg. Vigasztaló szavakkal nem lehet éhes gyomrot táplálni, a 24. órában vagyunk és elvárjuk a vezetőinktől, hogy a csuvározás és a lisztforgalmi adó eltörlése ügyében egy országos gyűlést hívjanak össze

- ezekkel a szavakkal kongatta meg a vészharangot 1938 tavaszán egy dunántúli malmos a Molnárok Lapjában. 

Aztán az elkövetkezendő évtizedekben még jó sokan figyelmeztették az embereket arra, hogy a 24. órában vagyunk:

• az egészségügyben;
• az oktatásban;
• a korrupció elleni harcban;
• és úgy általában mindenben.

Az egykor szebb napokat is megélt MSZP például az egyike azoknak a pártoknak, amelyek már legalább tíz éve a 24. órában vannak. 

Meggyőződésünk, hogy a 24. órában vagyunk. Az MSZP és ezzel a magyarországi baloldal léte a tét. Senki ne ringassa ábrándokba magát, ha nem cselekszünk, a semmiért áldozzuk fel magunkat

- hívta fel a figyelmet 2008 májusában az MSZP Ésszerűség és Felelősség Platform Hajdú-Bihar Megyei Szervezete megyei elnöksége. Azt talán ekkor még ők sem tudták, hogy a 24. óra olyan hosszúra nyúlik, hogy még most is tart. De nem csak az MSZP volt már ekkor is a 24. órában. Két évvel később a 24. órában járt mindenki, aki a baloldali eszmékben hitt. 

"A legjobb esetben a 24. órában vagyunk mi, akik töretlenül hiszünk az igazi baloldaliságban, a mindenki számára biztosítandó emberi jogok teljességében" - fújt riadót a baloldalnak 2010 áprilisában Márkus László történész. 

Pedig a jobboldalnak is kijárt, hogy legalább hat-nyolc évig a 24. órába legyen szorulva. Dr. Körmendy Györgyi pszichológus legalábbis így érezte 2004-ben, amikor a Magyar Nemzetben megírta a véleményét a szocialistákról: 

Nincsenek közösen megfogalmazott értékeik. Maradt a gazdasági érdek, amely tőkehiányban nem elégséges energia kiváltására. Pedig aki látja, aki nem, az is elhiszi, hogy a 24. órában vagyunk, és friss energiára volna szükségünk.

Igaz, a politika eltörpülhet azon területek mellett, amelyek már évtizedek óta a végóráikat nyögik. Ilyen például az egészségügy és a kórházak helyzete, vagy a magyarok egészségügyi állapota. 

Biztos adatunk a szívinfarktusra vonatkozóan van: minden tizedik magyar állampolgár szív- infarktusban hal meg; a 35-45 éves korú férfiak halálozása tekintetében Európában az első helyen állunk. A 24. órában vagyunk, elodázhatatlanul tennünk kell valamit

- nyilatkozta 1986-ban a Magyar Kardiológiai Társaság akkori elnöke az akkori Magyar Nemzetnek. 

A magyarok rossz egészségi állapotán már 1986-ban sem csodálkozhatott senki, aki figyelmesen követte a 24. órákat, hiszen ekkor már három éve az általános mozgáskultúrára való nevelés is a 24. órában járt.

Egy 1983-as Népszava-cikkből idézek: "Meg kell mondjam, a 24. órában vagyunk. Az iskolákban, beleértve a szakmunkástanuló-intézeteket is, a tanulóifjúság négyötöde, sajnos, nem sportol rendszeresen, még alkalomszerűen is alig."

Csoda, ha ezek után tíz évvel később már a végóráit élte a magyar?

Jobban oda kellene figyelnünk egymásra is, magunkra is. Többet lehetne tenni a már-már visszafordíthatatlanná váló folyamatok megfékezésére. A rideg számok azt mutatják, már a 24. órában vagyunk. 

- olvashattuk 1993 novemberében a Népszavában. 

Az egészségügy is szeret a 24. órában lenni, úgy tűnik, neki az a természetes élőhelye. Ahogy ma, amikor mindenki arról beszél, hogy mindjárt összeomlik, tizenegy évvel ezelőtt is éppen összeomlóban volt. Akkor a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke mondta a Népszabadságnak, hogy - idézem -:

A 24. órában vagyunk. Önmagában már az is veszélyforrás, hogy az intézmények sokszor kénytelenek olyan embereket fölvenni, akiknek nincs megfelelő képzettségük.

Sokat elárul országunk időtlenségéről, hogy az egészségügy ekkor már évek óta a 24. órában volt, legalábbis ha hinni lehet Mikola István fideszes politikusnak. Ő 2001 áprilisában még egészségügyi miniszterként nyilatkozta azt, hogy "a lakosság bizakodó a változásokkal kapcsolatban, a szakma pedig tudja, hogy a 24. órában vagyunk ahhoz, hogy a strukturális és morális zavarokat korrigáljuk".

Ahogy az egészségünk, úgy a nyugdíjreform is hosszú ideje időzik a 24. órában, de összeomlani nincs ideje. "A nyugdíjreformot illetően a 24. órában vagyunk, a téma már tizenöt éve “időzített bombaként ketyeg” a magyar társadalomban" - mondta 1996-ban a Világgazdaságnak egy ismert gazdasági vezető.

A korrupció elleni harcban is elég jól megrekedtünk. A Népszava egyik cikke már 2000 decemberében, az első Orbán-kormány idején figyelmeztette a lakosságot: "a 24. órában vagyunk, hogy a korrupcióban, hatalmi manipulációkban már-már elsüllyedő ország érdekében a választott vezetők végre valami egyértelmű, határozott lépést tegyenek."

Ha most úgy érzi, hogy a közoktatás mindjárt összeomlik, akkor van egy jó hírem. Igaz ugyan, hogy az is a 24. órában van (hol máshol lenne?), de pánikra semmi ok. Ez a normális állapota.

Mert persze az eredmények rosszak, de ez nem a gyerekeken múlik, és a PISA-felméréstől függetlenül: tény, hogy bajok vannak az oktatási kultúránkkal, a 24. órában vagyunk, hogy bizonyos változtatásokat elindítsunk!

- kesergett a Népszabadságban egy gimnáziumi tanár még 2004-ben. 

Ha valaki a vasúti közlekedés helyzetét és a vonatok állapotát látva úgy érzi, hogy a 24. órában vagyunk, nyugodjon meg: tényleg ott vagyunk, ez nem is lehet kérdés, de azért nem eszik olyan forrón a kását. Már 1991-ben is a 24. órában voltunk, ha hinni lehet Árva Kálmánnak, a MÁV akkori egyik fejesének. Ő közel harminc éve nyilatkozta ezt a Reform című lapnak:  

ha a kormány nem változtat közlekedéspolitikáján és tovább folytatja a vasút „maradékelvű" finanszírozását, hová jutunk: a magyar vasút lepusztulása felgyorsul és behozhatatlanul kiszakad az európai vasúti vérkeringésből. Ennek nemzetgazdasági kára könnyen felismerhető. A 24. órában vagyunk és reméljük, hogy ezt az öngyilkos változatot elfelejthetjük. 

De mi a helyzet a munkaerő-elvándorlással?

Nos, el kell ismernem, hogy ott valóban durva a helyzet. Hadd idézzem a vasasszakszervezet főtitkárát:

a 24. órában vagyunk, hogy a munkaerő-elvándorlást megállítsuk. A legjobb pénzügyi intézkedések sem segíthetnek, ha nem lesz olvasztár, hengerész.

Igaz, ezt Herczeg Károly szakszervezeti főtitkár nem most, hanem 1983 november 16-án nyilatkozta a Népszavának. És igaza is volt. 

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)