Mit tud majd az Apple egymilliós VR-szemüvege?

2022.05.16. 19:54
Ismert, hogy az Apple egy felső kategóriás vegyesvalóság-headseten dolgozik, amelyet minden rendelkezésre álló információ alapján egy éven belül be is mutat. Arról azonban keveset tudunk, hogy pontosan milyen célra szánja a vállalat. Az elemző szerint tapogatóznak, de akár ez lehet az iPhone jövője is.

Mark Gurman, a Bloomberg tudósítója és az egyik legismertebb Apple-elemző szerint az új eszközt három fő irányba fejleszti a vállalatóriás: játékra, médiatartalmak fogyasztására és kapcsolattartásra.

Megújítanák vele a Facetime-élményt, és egy új generációs Zoomot hoznának létre vele a virtuális és kiterjesztett valóságban. Gurman értesülései szerint a vállalat emellett több tartalomgyártóval és játékkészítő nagyvállalattal tárgyal VR-filmek és -sorozatok gyártásáról, amelyeket közvetlenül a headsetre készítenének. Saját app store-t is kapna az eszköz, ami elég komoly fejlesztői hátteret feltételez a VR/AR-játékok és alkalmazások terén.

Gurman azt is elmondta:

az Apple 10 éven belül le szeretné váltani az iPhone-t új, kevert valóságot használó eszközeivel. 

Az első generációnak ez azonban még nem lesz feladata. A várhatóan több mint egymillió forintos áron (háromezer dollár) sokkal inkább tűnik az egész egy nagy tesztnek, mintsem a teljes piacot domináló akciónak. Hatalmas közönségükkel még így is milliós darabszámú értékesítésre számíthatnak. Azon túl, hogy teljesen új piac a cég életében, korszakhatárt jelölhet ki a technikai fejlődésben, ezért is lehet fontos, hogy mikor és hogyan kezdi el bontogatni a szárnyait az Apple. 

Az első generáció – még ha a többség számára megfizethetetlen is lesz – olyan mennyiségű információt és visszaigazolást nyújthat a felhasználóktól, amire labori körülmények és kisebb létszámú tesztelések soha nem lennének képesek. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ez még egy alakuló, formálódó piac, ahol mindenki tapogatózik. Így nem sürgős azonnal nagy célcsoportra lőni, és egyből felvenni a versenyt a konkurensekkel.

Az árakat különösen nehéz egy termékbemutató előtt megjósolni, de ha a háromezer dolláros információ stimmel, a vállalatnak elemi érdeke lesz csökkenteni a következő generációk árait, különben nem lesz képes a Metával (korábban Facebook) lépést tartani. Csak a bemutató után derül majd ki, hogy milyen célcsoportnak szánja a cég a VR-szemüveget, de azt nehéz elképzelni, hogy két-háromszor drágább eszközzel terveznék a jövőben kiváltani az iPhone-t.

A helyzetet az is bonyolítja, hogy az Apple határozottan elzárkózik a Facebookkal való együttműködéstől. Alapvetően logikusnak tűnt, hogy a Meta és az Apple útjai találkoznak, mert az egyik Metaverse néven készít nagyívű szoftveres hátteret, míg a másik inkább a fejlesztés alatt álló eszközeivel kapcsolatban kap médiafigyelmet. Mark Gurman szerint az Apple nem érdekelt egy olyan virtuális valóság létrehozásában, amelybe a felhasználók elmenekülhetnek, miközben szerintük a Metaverse ezt a jövőt ígéri.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM