Akik szembe mernek nézni a halállal

67A1736
A 2010-es évek háborús riportjainak legnagyobb sztárjai a napokban tízezres török offenzíva célpontjaivá váló kurdok. A harmincmilliós nép már korábban is ezernyi témát kínált négy országban való szétszóratottságával, kulturális tagoltságával, függetlenségi mozgalmaival, szövetségkereséseivel, de az igazi fordulatot 2014 és az Iszlám Állam jelentette.

Ebben az évben omlott össze a korrupt, demoralizált, sokszor csak papíron létező egységekkel „harcoló” iraki hadsereg a születőfélben lévő Kalifátus céltudatos és kegyetlen dzsihadistáinak csapásai alatt. A térségben egyedül az 1991-es első Öböl-háború óta autonómiát élvező Kurdisztáni Régió katonái állták a sarat. A pesmergák nem csak szülőföldjük megvédésében jeleskedtek; több észak-iraki terület, például az olajban gazdag Kirkuk is nekik köszönheti azt, hogy megúszta az Iszlám Állam rémuralmát.

Nem is véletlen, hogy a Kalifátus felszámolására koalíciót kötő nyugati hatalmak a kurdokban fedezték fel a Kalifátus elleni iraki háború egyik főszereplőjét, ezért Erbíl körzetébe azonnal özönleni kezdtek a fegyverek, a kiképzők és a katonai tanácsadók. A kurdok pedig az Iszlám Állam elleni harc szimbólumaivá váltak, különösen a több kurd közösségben is nagy egyenjogúságot élvező kurd nők, akik maguk is fegyvert ragadtak az őket rabszolgasággal fenyegető dzsihadisták ellen. A női pesmergák léte önmagában is a Dzsihád arculcsapásának számított, ugyanis egyetlen iszlám fanatikus sem tud annál nagyobb szégyent elképzelni, mint ha egy nő kezétől esik el.

Az egyik legfontosabb kurd kiképzőtábor a kilecvenes évek óta működik az iraki-iráni-török hármashatár hegyvidékén, Ravendúz közelében, ahol jelenleg is 1200 nőt és férfit készítenek fel a gerillaharc és a terroristák elleni küzdelemre.

Ugyanis annak ellenére, hogy a Kalifátus Irakban már 2017-ben elveszítette az utolsó területi foszlányát is, a ravendúzi kiképzőtáborban továbbra is gőzerővel folyik az oktatás. Egyfelől ugyanis az Iszlám Állam ugyanis nem szűnt meg, csak visszatért gyökereihez, a gerillaháborúhoz és a terrorhoz. Két-három fős sejtjei előszerettel használják beszvárgási útvonalként a kurd autónom terület és Irak között fekvő határsávot, így a kurd pesmergáknak is mindig résen kell lenniük. Másfelől pedig a Kurdisztáni Régió autonómiája igen sérülékeny (Törökországgal rendszeresek a súrlódások, de a bagdadi központi kormányzattal sem felhőtlen a viszony), ezért is van szükség a „terror elleni harc” indokával kiképzett, de az önvédelemre is bevethető katonák új generációjára.

Az alapszintű fegyverhasználattól a rajtaütések szimulációjáig terjedő kiképzést és a tábor mindennapjait egy magyar fotós, Kaiser Ákos képein keresztül ismerhetjük meg.