A koronavírus és az új hitelcunami: mikor éri meg nagyon berúgni?

Válság van, a világgazdaság soha nem látott sokkot él át, és miként nemrégiben az ENSZ is figyelmeztetett, a nagy mentőcsomagok árnyékában hitelválság is fenyeget.

Amikor csökkennek a GDP-k, akkor elsősorban az alacsony és a közepes jövedelmű országokban drámai, akár 10-13 százalékpontos mértékben is nőnek a GDP-arányos szuverén adósságok. A globális államok ugyanis összesen 5-7000 milliárd dollár hitellel segítik az újraindulást. Az adósságszintek érdekessége, hogy a leggazdagabb és a legszegényebb államoknak van a legalacsonyabb adóssága (Hongkongnak nincs hitele, de Afganisztánnak sem sok, mert senki nem adna neki).

Viszont ugyanúgy a leggazdagabb és a legszegényebb országok vannak a legjobban eladósodva (Japánban minden állampolgára jut 30 millió forint államadósság, de ez semmilyen problémát nem jelent, Görögország meg fele akkora egy főre jutó adóssággal is eléggé reménytelen).

Új metódussal

Utoljára az 1930-as évben volt ennyire hirtelen, ekkora gazdasági visszaesés és drámai recesszió. Akkor egy ideig hitt még az emberiség a piac erejében, kellett négy év, amíg felismerte a világ (elsősorban persze Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök), hogy az államnak érdemes nagyon erősen beavatkoznia, és a mindent újragondoló, mindent újraszabályozó és mindenbe beavatkozó New Deal végül sikeres lett.

Most heteket sem vártunk, félelmetes mennyiségű hitellel és likviditással öntöttük nyakon a piacot. De vajon jól csináltuk-e ezt? Erről sokan és sokfélét gondolnak, pár neves közgazdász analógiáit mutatjuk be.

A GDP

Annak, hogy egészen döbbenetes mértékben megnőtt a világ GDP-arányos adósságállománya, most tényleg a számlálóban és a nevezőben is volt nyoma. Ahogy Matt King és Robert Buckland, a Citi kötvény-, illetve részvénystratégiái mesélik, az amerikai bankcsoport 2020-as Media Summit online konferenciáján,

az év elején a Citi 2,7 százalékos globális GDP–növekedést várt az idei évre, most 3,6 százalékos visszaesést prognosztizál, eközben a világ államai és jegybankjai 7000 milliárd dollárnyi kötvényt pumpáltak a gazdaság megsegítésébe."

A két számból adódik, hogy a globális GDP-arányos eladósodottság mintegy 10 százalékkal nőhet 2020-ban, brutális, felfoghatatlan változás. Ha a tőkepiacot nézzük, akkor úgy tűnik, jól csináltuk, egy ilyen fundamentális változás, mindenképpen méretes kötvényhozam-emelkedést és többször tízszázalékos részvényáresést indokolna, de most mindenki optimista, a részvénypiacok új csúcsokon vannak.

A szebb jövő felé

Ám ha a jövőt nézzük, akkor már eléggé vegyesek a meglátások. A Citi például 2021-ben már 5,7 százalékos globális GDP-növekedést vár, vagyis ahogy az elemzők mesélik a nagy betűtengerben, vagyis az örök kérdésben, hogy V, U, L, esetleg W alakú lesz a válság, valójában szinte biztos, hogy V lesz az a betű.

Ha ugyanarra a pályára térhetünk vissza, akkor érdemes hitelezni és érdemes pénzügyi hidat építeni a két szint között, ha alacsonyabban, akkor a sok hitel csak növeli a nehézségeket. Mindezt a továbbiakban már nem számokkal szeretnénk példázni, csak pár találó képpel, amit neves nemzetközi közgazdászoktól hallottunk.

A részegség példája

Tomas Sedlacek cseh közgazdász egy sörös példával magyarázza el a helyzetet.

A hitel olyan, mint az alkohol. Egy háromnapos időszakban sokat nem lehet nyerni a piálással, az előnyök és a hátrányok kiegyenlítődnek."

Ha ugyanis nagyon sokat iszunk este, akkor vélhetően lesz egy nagyon vidám, felszabadult esténk, de minél jobb volt az előző este, annál nehezebb lesz a következő nap, vagy a következő két nap, a másnaposság ideje, amikor ezt ki kell heverni.

Seedlacek szerint, van, amikor igen, és van, amikor nem. Ha az alkohol miatt valaki nagyon vicces lesz, jól táncol, oda mer menni élete szerelméhez, a buliban összejönnek, majd életük végéig nagy boldogságban együtt lesznek, akkor nyilván kit érdekel, hogy másnap fájt-e az illető feje, vagy sem.

Ha azonban egy közepes partin szétüti magát valaki és emiatt másnap megbukik a létfontosságú vizsgán, vagy elbukja a fontos sportmeccsét, az állásinterjúját, akkor rossz döntést hozott.

Az ital ugyanis nem ad több energiát, vagyis ad, de később el is vesz, az összesített energiaszint ugyanaz marad. Sedlacek példája alapján ilyen a hitel is. Ha valami fontoshoz segít, ha megalapoz valamit, jó döntés lehet, de a következő időszakokat azért majd mindenképpen nehezebbé teszi.

Mikor érdemes hidat építeni?

Robert Buckland a hídépítést hozza analógiának. Képzeljük el, hogy van két közeli és ugyanolyan magas hegy, közte pedig egy 300 méteres szakadék. Ha le kell ereszkedni, majd fel kell mászni, újra legyőzve a 300 méteres szintkülönbséget, az elég megterhelő.

Mennyivel jobb, ha valaki kifeszít egy hidat (legyen ez mondjuk a FED, az ECB, vagy az IMF). Hálásak lehetünk, megkönnyítették a dolgunkat, a nagy erőfeszítés helyett csak átballagunk egy rövid szakaszon, nem veszítettük el a magasságunkat.

Baj csak akkor van, ha a híd egy olyan hegyre vezet, ahol éppen még földrengés van, és nem tudjuk biztosan, hogy valóban a jelenlegi magasság lesz a túloldalon, vagy némi megrázkódtatás után alacsonyabb lesz az a bizonyos másik hegy.

A szakember ugyanis attól tart, hogy amennyiben a jelenlegi erőfeszítéseinket a régi világ elérése érdekében hozzuk, tévedhetünk, mert nem biztos, hogy reális az, hogy a még mindig bizonytalan kimenetelű és következményű koronavírus után ugyanolyan lesz a gazdaság.

A kisebb gazdaságban a nagyobb hitel óriási kockázat. Minden igazán mély válság, legyen a példa az 1929-es, vagy a 2008-as, mindig hitelválság is. Igazán akkor süllyedünk mélyre, ha a korábbi remények idején felvett hitelek összeomlanak. Az első világháború után a nagy fogyasztásbővülésre alapoztak a vállalkozók, 2008 előtt pedig volt egy hit arról, hogy örökké működhetnek a pénzügyi tákolmányok.

Valódi választásunk azonban aligha van, mert már annyira megszoktuk a hitelt, az alacsony kamatokat, hogy képtelenek vagyunk lejönni erről a veszélyes drogról.

József és a fáraó

Ahogy Sedlacek meséli, a történelem első ismert gazdasági ciklusát az Ószövetségből ismerjük, ez volt József és a fáraó álma.

Senki nem tudta, hogy miről szólt az álom, de József megfejtette, hét bőséges esztendő jön, majd hét rossz termést hozó év, érdemes félretenni a magtárakban a gabonát.

Ma már ilyen tanácsadói javaslat nincs, a jó években is fogyasztunk és deficitet termelünk, a rossz években pedig nem a korábbi években megtermelt eleséget fogyasztjuk, nem állunk meg, hanem hitelt veszünk fel. Ez a drog, vagyis a hitel, valóban egy „speed”, a gazdaság gyorsítója.

Mániás depresszió

A gazdaság gyakorlatilag átállt a mániás depresszió üzemmódjára. Már nem az a módi, hogy anticiklikus eszközökkel a jó években kevesebbet fogyasztunk, a rosszabb években pedig a lehetőségeinknél többet, hanem a jó években is tövig nyomjuk a gázpedált, és a rossz évek lesznek nagyon rosszak, mert fenntarthatatlanná válik a hitelmodell.

Ahogy Matt King mondja,

kétségeink ne legyenek, most éppen határozottan romló fundamentumok mellett érik el az örök csúcsokat a piacok.

Pedig nemcsak a hitelek, de globálisan az új fertőzések is a csúcson vannak.

Mindegy is, hogy ez még maga a vírus, vagy ez a második hullán, ha erre a hitelszintre csap be egy újabb mély gazdasági krízis, ha ilyen hitelállományok mellett sem menthetők majd meg a légitársaságok, a szállodacégek, az autógyártók, akkor a hitelválság is tovagyűrűzik, magát a bankszektort is megfektetheti. De erre most nem gondolunk, nemcsak az árazások magasak, de még a nagy likviditáspumpáa alatt új pénzek is mennek a kötvényalapokba.

Ha egyszer felismeri a tőkepiac, hogy baj van, majd nem tud mindenki kiszaladni a vészkijáraton, ha egy tartósan nagyobb munkanélküliség mellett és alacsony fogyasztás mellett kell kigazdálkodni a világnak a hiteleket, nem lesz esélyünk, hasogató lesz a másnaposság. De most még tart a buli, szól a zene, és valójában talán az az esély is megvan, hogy összejövünk a nagy szerelmünkkel és most alapozzuk meg életünk boldogságát.

(Borítókép:  Brendon Thorne / Getty Images)