Kerekesszékkel a veteményesben

DSC 9776
2020.02.22. 08:21

„Nézzen körbe, itt vagyunk a panelrengeteg közepén, egy bányászvárosban, a mozgáskorlátozottaknak kevés lehetőségük van kimozdulni, sorstársakkal találkozni, mellette pedig hasznos dolgot is csinálni. Ez a közösségi kert mindez egyben” – kezdte a kert bemutatását Válóczi Ferenc, a Mozgáskorlátozottak Komárom-Esztergom Megyei Egyesületének alelnöke.

A több ezer főt tömörítő egyesület 1992 óta működik Tatabánya közepén, a kert helyén sokáig egy minigolf pálya volt, szintén a mozgáskorlátozottak számára, de nem volt túl nagy sikere. 2015-ben építették ezt a kertet tudván, hogy a tagjaiknak szükségük van mozgásra, társasági életre, emellett pedig egészséges, friss terményekre. „Ha ebben még ők maguk is részt tudnak venni, és az általuk termelt zöldségeket hazavinni, az már maga a rehabilitáció” – mondja Válóczi Ferenc, aki egyik karját gyerekként veszítette el.

A 3000 négyzetméteres kert kialakításánál természetesen nagyon fontos szempont volt, hogy az egyesület tagjai, avagy a sorstársak, ahogy egymást hívják, kényelmesen, akár kerekesszékkel is tudjanak dolgozni, mozogni. Ezért a kertnek három része van: egy örökölt, eddig is ott lévő, homokosabb rész, egy vizenyősebb, az ezt igénylő zöldségeknek, és egy töltött, emelt rész, ahol a kerekesszékesek is könnyen tudnak dolgozni.

A munkamegosztás egyszerű: mindenki annyit jön, amennyit akar és azt csinál, amit meg tud csinálni. „Ha valakinek a fizikai erejéből csak annyi telik, hogy kinyitja a vetőmagos zacskót, semmi gond, társa majd bemegy a sorok közé és elveti. Vagy ha valakinek nehezére esik leszedni a borsót, leszedi más, ő pedig kibontja a termést.” A kertben dolgozók mind azt mondták, a jó levegő, a társaság és az aktivitás az, amiért szívesen mennek földet művelni.

Amit a mozgáskorlátozottak megtermelnek, egyenlően elosztják és hazaviszik, a felesleget pedig eladják. Ezen az elven indult a Gördülő Kosár Termelői Piac is. Az egyesület asztala mellett 40 kilométeres körzetből hívtak további őstermelőket, kistermelőket, akik portékájukat minden csütörtökön itt árulják. Hetente 10-15 árus érkezik.

„Nem kell hangsúlyozni, milyen öröm ez a sorstársaknak, az egyesületnek pedig minimális bevétel, amit visszaforgathatunk az ő megsegítésükre.” A kert működtetése mellett a szervezet orvosi ellátást, programokat, érdekképviseletet biztosít tagjainak.