Kövér László: Legyőzhetjük a luciferiánusokat, akik „ki akarják törölni Istent” az emberek szívéből

2024.04.28. 17:35
Amerikát el akarják venni az amerikaiaktól, Európát pedig az európaiaktól azért, hogy Soros Györgynek és társainak adják – mondta a napokban egy gálavacsorán Kövér László házelnök, aki szerint az abnormalitás erői már nem a közakaratot megtestesítő, demokratikus legitimációval rendelkező közhatalmak, azaz a nemzetállamok, hanem a transznacionális magánhatalmak gazdái.

Kövér László házelnök a CPAC csütörtök esti gálavacsoráján az Operaházban beszédet mondott, amit vasárnap a Mandiner változtatás nélkül közölt. Rögtön az elején leszögezte: kizárólag jó híreket szeretne mondani, mert „a világpolitikában naponta mindannyiunkra ömlenek a rossz, a még rosszabb és a borzalmas hírek”.

A házelnök szerint a politikai közössége megtapasztalta azt, hogy a politikában tényleg minden megtörténhet: „Míg a természetben például a hernyók pillangókká alakulnak, addig a politikában mindez fordítva is lehetséges: a pillangókból is lehetnek hernyók”. Majd leszögezte, hogy az első jó híre, hogy

abban a nagy álarcosbálban, amelyet napjainkban világpolitikának nevezünk, a nyugati világban – azaz Izraeltől Európán keresztül Amerikáig – lassan lehullanak az álarcok, egyre inkább feltárulkozik a valóság.

A második jó híre az volt, hogy a nyugati emberek elsöprő többsége mindenféle manipuláció és dezinformáció ellenére szerinte napjainkban még az élet minden területén hajszálpontosan képes felismerni és megkülönböztetni a normalitást és az abnormalitást.

„Legyőzhetjük a luciferiánusokat!”

Majd harmadik jó hírnek azt nevezte, hogy Izraelben, az Egyesült Államokban és Európa minden országában a normalitás hívei ma még mindenhol erős társadalmi többségben vannak. „2010 óta Magyarország a bizonyíték arra, hogy a normalitás társadalmi többsége demokratikus módon politikai többséget tud szerezni, és azt demokratikus módon meg is tudja őrizni.” Szerinte ha ez sikerült Magyarországon, akkor a normalitás társadalmi többségének sikerülhet demokratikus módon politikai többséggé válnia mindenhol a nyugati világban.

Szerinte az abnormalitás erői destabilizálni akarják az Egyesült Államokat, destabilizálni akarnak minden európai nemzetállamot és Izrael nemzetállamát is. Azért, mert úgy érzik, „kellő erejük van ahhoz, hogy olyan új világrendet teremtsenek, amely nem a közérdeken, hanem a magánérdeken, egész pontosan az ő magánérdekeiken alapul”.

Olyan világrendet akarnak, amelynek alakítói többé már nem a közakaratot megtestesítő, demokratikus legitimációval rendelkező közhatalmak, azaz a nemzetállamok, hanem a transznacionális magánhatalmak gazdái. Mi, a nyugati normalitás erői, Izraeltől Európán keresztül az Egyesült Államokig, azonban nem akarunk ilyen világrendet! Az abnormalitás erői azt üzenik, Isten csak mítosz, a haza csak illúzió, a család csak teher. Nekünk, a normalitás erőinek az Isten, a haza és a család olyan megtartó valóság, amely legfőbb értelmét adja az életünknek

– fogalmazott Kövér László, majd ezt követően arra tért ki, hogy „napjainkban a politikai abnormalitás erői zsidók és keresztények szívéből egyaránt ki akarják törölni a teremtő Istent”. Szerinte egyaránt el akarják törölni a zsidók és a keresztények hitét.

Amerikát el akarják venni az amerikaiaktól, Európát pedig az európaiaktól azért, hogy Soros Györgynek és társainak adják

– összegezte, hozzátéve: Izrael államát szét akarják verni azért, hogy utána odadobják ellenségeinek. „A demokráciát diktatúrává akarják alakítani, kormányzatainkat pedig az abnormalitás erőinek cselédjévé akarják tenni.”

Végül arra is kitért, „ha összefogunk, ha együtt gondolkodunk, összehangoltan tervezünk, és hatékonyan cselekszünk, mindenhol legyőzhetjük a luciferiánusokat! Közösen meg tudjuk védeni hitünket, hazánkat és családunkat! Ehhez adjon a Jóisten mindannyiunknak kellő bölcsességet, erőt és egymás iránti bizalmat!”.