Az Európai Bizottság elfogadásra ajánlja a magyar nemzeti tervet

Percről percre közvetítés

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartotta magát az elején elhangzottakhoz, miszerint csak egy óra áll rendelkezésre. A Kormányinfó ezzel véget is ért, köszönjük a figyelmet!

  • Navracsics Tibor szerint amikor megkezdték a tárgyalásokat, azért tartották naiv álmodozónak, mert azt mondta, év végéig el akarják érni a megállapodásokat. Ehhez kellett az is, hogy a bizottság is őszintén részt vett a tárgyalásokban. Hozzátette: ez egy olyan intézmény, amely ha nem működik együtt a tagállamokkal, akkor nem tud működni. 

  • „Ha jóváhagyják a forrásainkat, megkezdődhetnek a beruházások is. Van egy határidő is ehhez, feszített tempójú időszakra lesz szükség – mondta újságírói kérdésre Navracsics Tibor, majd hozzátette: – Tartjuk magunkat ahhoz, hogy nem kötünk össze ügyleteket, és bízunk benne, hogy partnereink, az uniós tagállamok is így járnak el.” 

  • Mintha az oroszok és ukránok tőlünk keletre valamit csinálnának még – jelezte Navracsics Tibor arra a kérdésre, hogy az inflációra és a forint árfolyamára milyen hatása volt a tárgyalássorozatnak.

    Gulyás Gergely leszögezte, hogy érdemi befolyása az eddigi inflációra nincs a tárgyalásoknak, a forint árfolyama jelen helyzetben pedig mindenre érzékenyen reagál. A gyengülés az export-import egyensúly megborulása miatt van, ez pedig a szankciók miatt is megdrágult energiának köszönhető.

    Navracsics Tibornak kezdettől fogva az volt a tárgyalási célja, hogy mindenféle politikai, ideológiai kérdést válasszanak le a tárgyalásokról. Ezt azért tette, mert a bizottság definíciója szerint nem politikai intézmény, ebből adódóan minden megállapodásuk a konkrét problémák kezelésére szolgált, a tárgyalópartnerek részéről is ezt a hozzáállást tapasztalta.

  • Újságírói kérdésre Gulyás Gergely elmondta: „A magyar baloldal minden határt átlépett az elmúlt hónapokban. Miközben Cseh Katalin is havi hatmillió forintot keres, azért küzd, hogy a magyar tanárok ne kaphassanak fizetésemelést.”

    Önmagában az Európai Parlamentnek semmilyen szerepe nincs azokban az eljárásokban, amikről most beszélünk. Az EP próbálja zsarolni a bizottságot, mi fontosnak tartjuk, hogy a bizottság őrizze meg a szuverenitását. Magyarország kénytelen a legnagyobb szigorral találkozni. Ha a bizottság a szerződések szerint jár el, akkor minden nekünk járó pénzhez hozzájuthatunk.

  • Gulyás Gergely az Index kérdésére kifejtette: Az ársapkákról meghatározott rendben döntenek, akkor kénytelenek változtatni, ha az ellátásbiztonság kerül veszélybe. Most aggasztó hírek vannak, részben hatályba lépnek a szankciók, részben meghibásodások mérséklik a Mol finomítótevékenységét, ezért nekik kell választ adniuk arra, hogy képesek-e garantálni az üzemanyagellátást. Ha a Mol képes erre, akkor nem kell változtatni, ha olyan körülmények állnak be, hogy nincs elegendő benzin és gázolaj, akkor kell.

  • Navracsics Tibor az Index kérdésére elmondta: a vállalt teljesítésekből még hátravan az antikorrupciós csoport létrehozása, a korrupcióellenes és csalásellenes stratégia megújítása, valamint az igazságszolgáltatási módosítások. Ha százméteres síkfutáshoz hasonlítjuk a helyzetet, akkor a miniszter szerint kilencven méternél tartanak.

  • „Az eredeti menetrendnél tartunk, az a célunk, hogy év végéig elérjük azokat a megállapodásokat, amik lehetővé teszik az uniós forrásokhoz való hozzáférést. Ezen sokat nem kell vitatkoznunk” – mondta Navracsics Tibor a HVG kérdésére. Hozzátette: bízunk benne, hogy március végén, amikor leülünk az Európai Bizottsággal, javasolni fogják az Európai Tanácsnak, hogy függesszék fel a felfüggesztést. A meglévő három operatív program tud tovább folytatódni.

    „Abban is különbözünk az európai politikai elittől, hogy igyekszünk nyíltan és őszintén kommunikálni. Eddig is azt feltételeztük, hogy jó esetben a helyreállítási tervben meg tudunk állapodni, és aláírjuk az operatív programokról szóló megállapodást, a kondicionalitási eljárás pedig Damoklész kardjaként a fejünk felett fog lebegni. Az Európai Bizottság ezt most megfordította” – vette át a szót Gulyás Gergely.

  • Navracsics Tibor kifejtette, hogy folyamatosan kapcsolatban vannak a bizottsággal, egyeztetnek, a kormánynak úgy tűnik, hogy néhány pont esetében, amelyet a bizottság aggályként fogalmazott meg, félreértésről vagy eltérő interpretációról van szó. Közösen tekintik át az eddigi folyamatot, értelmezik a nézeteltéréseket. Gulyás Gergely példaként hozta a vagyonnyilatkozati szabályozást. A bizottság szerint nem egyértelmű, hogy kiterjed a külföldi ingatlanokra is, pedig kiterjed. Minimális egyeztetési készséggel ezek gyorsan rendezhető ügyek – jegyezte meg a miniszter.

    Navracsics Tibor a nemzeti terv nyilvánosságra hozásáról elmondta: eddig a bizottság kérte, hogy ne hozzák nyilvánosságra, amint a tanács elfogadja, nyilvános lehet. A hitelkomponensről nyárig ráérnek dönteni.

  • „Az Európai Parlamentben a szerződéseknek nincs jelentőségük, ugyanakkor a frakciók nagy részénél nyílt magyargyűlölet van – a magyar baloldali képviselők hergelik őket az ország ellen. Ez játszhat szerepet abban, hogy szigorúbb mércét alkalmaznak Magyarországgal szemben. A bizottság megkísérelte átvágni a gordiuszi csomót” – mondta kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.

  • Újságírói kérdésre adott válaszból kiderült az is, hogy a kormány még a mai ülésen dönt a nyugdíjemelés mértékéről.

  • A tanácsnak még döntenie kell, ez sajtóhírek alapján valószínűleg december 12-én történhet meg – mondta Navracsics Tibor.

  • Navracsics Tibor biztos benne, hogy rajta nem múlik a megállapodás aláírása, és bízik abban, hogy az Európai Bizottság sem akar indoklás nélküli forrásvesztést. A miniszter szerint jó irányba haladunk, és az eddig megtett út azt mutatja, hogy forrásvesztés nélkül jutunk hozzá az uniós pénzekhez.

    Gulyás Gergely elárulta: a bírósági szervezeti törvényt módosítani kell, egyelőre ez biztos. A bizottság a magyar intézkedéseket elfogadta, olyan módosításokra nincs szükség, mint amilyen az őszi parlamenti ülésszakban volt. A pedagógusbér-emelésről annyit mondott: csak a bizottságtól függ. 

    Ha sikerül aláírni a partnerségi megállapodást, és nincs olyan ok, amire tekintettel ebből a programból nem juthatunk hozzá a pénzekhez, akkor januártól sor kerülhet a tanárok béremelésére. Az Európai Bizottságban megvan a kellő belátás és bölcsesség, ha nem lesz akadálya a pénzek megérkezésének, akkor januárban megkezdődnek a béremelések, azt szeretnénk, hogy ez húszszázalékos legyen – ez csak a bizottságon múlik

    – tette hozzá Gulyás Gergely.

  • Az Európai Tanács fogja elfogadni a bizottság javaslatát, vagy változtatja meg, lesz egy vita és egy szavazás. A kormány abban bízik, hogy az a pont nem fog változni, amely a helyreállítási terv elfogadását tartalmazza, a többi akár változhat is – fejtette ki Navracsics Tibor.

    A miniszter azt is elmondta, hogy tárgyalási folyamatban vannak a bizottsággal, meggyőződése szerint ez megakadályozza, hogy a kommunikáció hiányából adódóan csökkenjen a bizalom, másrészt viszonylag hamar tudják kezelni a felmerült problémákat. A bizottság az utóbbi időben először az újságírókkal közli az álláspontját, és csak utána velük. Mindkét fél jöhet elő új észrevételekkel, elképzelhető, hogy például a végrehajtás során derül ki, hogy valami nem életszerű vagy nem úgy valósul meg, ilyenkor változtathatnak.

  • „Azzal számolunk, hogy minden tervezett forrás be fog érkezni” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

    „Ahogy idén is, úgy jövőre is fenn tudjuk tartani a rezsicsökkentést, ehhez arra is szükség van, hogy a nagyobb haszonra szert tevő iparágak hozzájáruljanak a közteherviseléshez” – utalt az extraprofitadóra a tárcavezető. Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely úgy fogalmazott: nincs akadálya annak, hogy bevezessék a terhes anyák AIDS-szűrését, az egészségügyi szaktárca megvizsgálja, ha jön erre felvetés.

  • Gulyás Gergely elmondta: a kormány álláspontja változatlan a kérdésben, a jogszerű tiltakozásra van lehetőség, de a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania. Az ügyről itt írtunk részletesen.

  • Navracsics Tibor kérdésre válaszolva elmondta: akkor tartja majd sikeresnek az Európai Unióval való tárgyalásokat, ha mindkét megállapodást alá tudják írni év végéig.

    Ha ez azért nem sikerül, mert részegen megyek el egy tárgyalásra, és halálra sértegetem őket, akkor meglátjuk, hogyan alakul a jövőm. Ez azonban nem valószínű

    – mondta arra a kérdésre válaszolva, hogy lemond-e, ha sikertelenül zárulnak a brüsszeli tárgyalások. Hozzátette: folyamatosan kapcsolatban állnak az Európai Bizottsággal, hogy elkerüljék azt a vitát, amelyet Lengyelországgal folytatnak.

    „Az az érzésünk, hogy vannak félreértések a teljesítés kapcsán, ahol szükséges, ott kompromisszumokat kötünk, és reméljük, hogy 2023-ra minden rendben lesz. Ha szigorúbb szabályok lesznek nálunk a közbeszerzésekre vonatkozóan, az jó példát fog mutatni az egész Európai Uniónak” – tette hozzá Navracsics Tibor.

  • Nincs szükség előrehozni a 2023-as parlamenti tavaszi ülésszak kezdetét, nincs szükség rendkívüli ülésszakra – közölte Navracsics Tibor. 

    Gulyás Gergely kifejtette, hogy 2500 milliárd forintnyi uniós forrás érkezhet jövőre, 1500 milliárd forintnak nincs akadálya, további 1000 milliárdnál is elhárulhatnak az akadályok. A folyósítás inkább a második félévben történhet, de ez nem jelent gondot az előfinanszírozási rendszer miatt. A miniszter leszögezte: a magyar gazdaság fundamentumai stabilak, a problémák inkább az energiaárakkal vannak.

  • „Eddig is az elveink fenntartása mellett kötöttünk kompromisszumot. Amikor újrakezdtük a tárgyalásokat júniusban, nyitottság jellemzett minket, el akarjuk érni a megállapodásokat az Európai Bizottsággal” – mondta Navracsics Tibor újságírói kérdésre.

    A többi forrással kapcsolatban elárulta: a megállapodások elérésével 2023-ra minden forráshoz hozzáférhetünk. „Végig arra koncentráltunk, hogy lehetőség szerint ezt a tárgyalássorozatot elválasszuk a politikai kérdésektől” – folytatta a miniszter.

    „Az, hogy az Európai Parlamentben olyan hangulat alakult ki, azért megvannak a felelősök. Ez szerintem nem elfogadható. A felfüggesztés nem jelent forrásvesztést, így az ellenzéki képviselők nem érték el a céljukat” – vette át a szót Gulyás Gergely.

  • Egyórás időkeretben zajlik a mai Kormányinfó – kezdte Szentkirályi Alexandra. A szót Navracsics Tibor vette át, aki elmondta a mai bizottsági döntésről: van benne egy nagyon fontos elem, ez pedig az, hogy az újjáépítési alapra vonatkozó magyar nemzeti tervet elfogadásra ajánlják, ez jelentős előrelépés, az első alkalom, hogy hivatalos formában ezt bejelentették. A miniszter szerint nem kis büszkeség, hogy a magyar terv a bizottság értékelése szerint az egyik legjobb a tagállamok között.

    Navracsics Tibor hozzátette: örömmel nyugtázzák ezt, örülnek neki, hogy végre megnyílik a lehetősége annak, hogy aláírják a megállapodást. A partnerségi megállapodást is aláírhatják záros határidőn belül. Ha ez megtörténik, elérik a korábbi célt: mind a két nagy területen, ahol nyáron még messzinek tűnt a források elérése, olyan megállapodássorozatot érjenek el és írjanak alá, ami lehetővé teszi, hogy 2023-tól ténylegesen is megnyíljanak a források.

    A felfüggesztésről elmondta: ez nem jelent újdonságot, a 65 százalékos felfüggesztési javaslat ugyanaz, mint ami szeptember közepén volt. A kormány úgy gondolja, ez részben abból is adódik, hogy az általuk megalkotott törvényhozási és intézményépítési menetrend, amely a vállalásaik alapján elindult szeptember elején, olyan határidőket is tartalmaz, amelyek előttük vannak.

  • Kérdéseinket ezúttal Kaszás Gábor kollégánk teszi fel a Kormányinfón. 

  • Ahogy az várható volt, az Európai Bizottság támogatta az 5,8 milliárd eurónyi magyar helyreállítási terv elfogadását, de ezzel párhuzamosan 7,5 milliárd eurónyi, azaz mintegy 3000 milliárd forintnyi felzárkóztatási forrás befagyasztására tett javaslatot. Ugyanakkor az 5,8 milliárd euró magyar számlákon való landolását sem szabad egyelőre készpénznek venni, van még ez irányú kötelezettsége a kormánynak – írtuk mai cikkünkben.

  • Az ellátásbiztonság mindennél fontosabb, és a kialakult helyzetet legjobban a Mol látja – nyilatkozta az Indexnek Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki kiemelte: a kormány megérti a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) problémáit, de ez a kommunikáció nem segíti a helyzet megoldását.

  • A 14:30-kor kezdődő Kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett jelen lesz Navracsics Tibor uniós forrásokért és területfejlesztésért felelős miniszter is. A tájékoztatón elhangzottakról percről percre beszámolunk, köszöntjük olvasóinkat!