A játékgépek betiltása és a CEU-törvény sem volt ennyire sürgős a Fidesznek

D KOS20180620006
2018.10.17. 11:55

Hétfő reggel még bátran bárki gondolkodhatott azon, nyit-e államilag támogatott lakástakarék-számlát. Két nappal később, ma már nem lehet ilyen szerződést kötni.

Példátlan gyorsasággal szavazták meg és hirdették ki az ltp-törvényt. Alig találni ugyanis példát arra, hogy ugyanazon a napon

  • megszavaz a parlament egy javaslatot,
  • aláírja a házelnök,
  • majd aláírja az államfő,
  • és a Magyar Közlönyben meg is jelenik.
  • Így aztán a megszavazást követő napon hatályba is léphet a rendelkezés.

Most éppen ez történt, és a történethez még az is hozzátartozik, hogy a javaslatot a fideszes Bánki Erik egy nappal a szavazás előtt nyújtotta be. Vagyis egy olyan törvény lépett életbe szerda nulla órától, amelyről hétfőn reggel még a Fidesz szűk körén kívül sem a parlamenti képviselők jó része, sem a pénzügyi szektor, sem az emberek nem is tudhattak.

A parlamenti kivételes eljárás persze nem szokatlan eszköz, a Fidesz már többször nyúlt ehhez, amikor gyorsan keresztül akart vinni egy-egy javaslatot. A normális menetben ugyanis egy javaslat több hetes vita (bizottsági és plenáris) után kerül az Országgyűlés elé, majd újabb napok telnek el, amíg a szavazás után - az alkotmányosságát megvizsgálva - aláírja az államfő (öt napja van erre), és kihirdetik a Magyar Közlönyben.

Kivételes eljárásra a házszabály szerint félévente legfeljebb négy alkalommal kerülhet sor. A Fidesz ezért a számára kiemelten fontos, szimbolikus vagy sürgős ügyeknél kér kivételes eljárást. Ilyen volt például a CEU-törvény, amelyet a benyújtásától számítva 24 órán belül, április 4-én tárgyaltak meg és szavaztak meg. Az államfői aláírás és a Magyar Közlönyben való kihirdetés azonban ekkor sem rögtön aznap történt, április 11-én lépett hatályba a törvénymódosítás.

A Fidesz 2015 végén szintén kivételes eljárással fogadta el a NAV átszervezését. Akkor azért volt szükség a gyorsaságra, mert december volt, és a kormány azt szerette volna, ha már következő évben életbe léphetnek a változások. Erról 2015 december 1-jén szavaztak, és 2016. január 1-jétől léptek hatályba a változások.

Emlékezetes gyorsasággal szavazta meg a Fidesz 2012-ben a játékgépek betiltását. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter 2012- október 1-én nyújtotta be a javaslatot, amelyet kivételes sürgős eljárásban tárgyaltak (akkor még így hívták), majd másnap, kedden meg is szavaztak. A törvény akkor sem másnap lépett hatályba, hanem október 10-től, a Magyar Közlönyben a megszavazása után egy héttel jelent meg a megszavazott törvény.

Ezen múlott az 1992-es költségvetés

A rendszerváltás óta ugyanakkor előfordult már, hogy turbófokozatban léptettek hatályba egy törvényt. És nem is a gyors törvényalkotásáról ismert Fidesz-kormányzások ideje alatt.

Domány András, aki évtizedekig volt a Magyar Rádió parlamenti tudósítója, azt az esetet idézte fel, amikor 1991 utolsó napján a jövő évi költségvetést elfogadták. "Szilveszter napján kora délután szavaztak, és fontos volt, hogy még a lezáruló év folyamán, aznap este megjelenjen a Magyar Közlöny. Hiszen enélkül nem lett volna hatályos másnaptól az 1992-es költségvetés."

Az esetről Herényi Károly volt MDF-es képviselő úgy emlékezett vissza a Lendvai Ildikóval közös interjúkönyvében (Csendes ulti: Tíz ütésben), hogy Göncz Árpád államfő Szigligetre ment, úgyhogy már honvédségi helikoptert is kerítettek, hogy elvigyék neki a megszavazott törvényt.

Árpi bácsinak megesett a szíve rajtuk, és azt mondta, elég, ha leküldik faxon az első meg az utolsó lapot, ő majd aláírja és visszafaxolja. Ki lett nyomtatva, két újságárus éjfélig nyitva maradt, és lefényképezték: náluk lehet kapni a Magyar Közlönyt. Így született meg abban az évben az ország költségvetése.

Herényi emlékei szerint akkor azért csúszott el ennyire a vita, mert éjszaka Orbán Viktor órákon át beszélt, és húzta az időt.

(Borítókép:  Koszticsák Szilárd / MTI)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?