Egy utca, amelyen visszasétálhatunk az ifjúság álmaihoz

A negyven éve alapított Deacon Blue tagjai úgy érezték, vissza kell menniük azon az úton, amin a nyolcvanas évek közepén elindultak. De nem egy emlékkönyvet vagy egy válogatást adtak ki ehhez, hanem egy vadonatúj albumot The Great Western Road címmel. A címe azokra a glasgow-i helyekre utal, ahol annak idején koncertek után találkoztak.

Ricky Ross, a zenekar vezetője a BBC rádió Good Morning Scotland című műsorában elárulta: A The Great Western Road egy divatos városrész, amiről úgy gondoltam, hogy egy bizonyos ideig szimbolikusan a miénk volt. Ez volt az a hely, ahol lenni akartunk, és 1987-ben két hónapig mi voltunk ez az utca. Persze Ricky Ross, a zenekar vezetője szerénykedik, a Deacon Blue 12 UK top 40-es kislemezzel és két UK No. 1 albummal örvendeztette meg Angliát.

Kék korszak

Sőt, a Raintown című debütáló albumukon hallható Dignityt a Dundee United szurkolói afféle himnuszként énekelték. (Akik már éltek 1979-ben, talán emlékeznek arra, hogy a Diósgyőr UEFA Kupa meccsen 1:0-ra legyőzte az abban időben igen erős Dundee United csapatát.) A Dignity egy munkásról szól, aki arról álmodik, hogy elmenekül a napi munkája elől, és spórol egy csónakra, amivel majd elvitorlázik. 

De ami a legfontosabb: a The Great Western Road második helyig kapaszkodott az Egyesült Királyság albumlistáján. Az 1985 nyarán alakult zenekar – amely nevét az 1977-es Steely Dan-dalról, a Deacon Bluesról kapta – kimondottan pozitív, normális csapat, tele optimizmussal, energiával, és ez a mai napig áttűnik a dalaikon.

Oooh oooh, naa naa

Akár ők is írhatták volna a Jóbarátok főcímzenéjét, de a sorozat 1995 körül indult, és az amerikai producerek a The Rembrandts I’ll Be There for You című slágerét választották. A Deacon Blue-ról az jut eszünkbe, hogy itt egy kedves, jófej zenekar, amelyiknek különösen jól áll a refrénekhez hozzáadott oooh oooh vagy naa naa naa, de jól áll a rádióbarát, telezongorázott, kortalan, igényesen meghangszerelt slágerpop is.

Már nem tematizálják a popot, de a 2012-es visszatérésük után hat újabb albumot írtak, a mai napig dolgoznak, és dalaiknak komoly élvezeti értéke van, akkor is, ha már nem írnak „hatalmas” slágereket. Ugyanakkor jót tett nekik az idő, jól öregedtek. A The Great Western Roadon végigjárjuk a zenekarral a megtett utat, miközben a dalokat az egészséges melankólia uralja.

A Deacon Blue nem sokat változtatott a hangképén, az albumot az a Matt Butler rögzítette, aki már a Raintown című debütálóalbumon is a zenekarral dolgozott. A legjobb dal talán a novemberben kislemezen is megjelent, vonós hangszerelést kapó Late ’88 című nosztalgikus futam, amellyel a csapat önfeledten emlékszik vissza a gondtalan nyolcvanas évekre, amikor csak futottak, és meg sem álltak.

1988 volt a legsikeresebb évük, elsősorban a Real Gone Kid című slágerüknek köszönhetően, amely a listavezető, második albumukon, a When the World Knows Your Name-en jelent meg. Csak azért nem égett be a klipje a retinánkba, mert éppen lemaradtunk róla, amikor ugyanis 1990 körül beköltözött a Music Television a magyar háztartásokba, már éppen mindenki túl volt ezen a számon.

Rádióbarátság

Ross azt nyilatkoztat a contactmusic.com-nak, hogy olyan dalokat akart írni, amelyek nagyot szólnak a rádióállomásokon, ugyanakkor igazak, őszinték, és megmutatják, hogy éppen hol tart az életük. De nem csak az indie hatású pop-funk dalokban erősek, ott van például a musicales Ashore vagy a folkos ihletésű Underneath the Stars című ballada, ami jól állt volna a Fleetwood Macnek is.

Ebben a dalban arról énekelnek, hogy tegyünk úgy, mintha ez az éjszaka a miénk lenne, a hideg szél nem keringene a házunk körül, a repedések és a könnyek sem látszanak, és hogy úszhatnánk is egyet, majd az utcai lámpák alatt szárítkoznánk meg. Akik olyan lemezt írnak, mint a The Great Western Road, azoké nemcsak az éjszaka, hanem ez a bizonyos menő glasgow-i utca is, ami visszavisz az ifjúság álmaihoz.

Deacon Blue: The Great Western Road
Cooking Vinyl
47 perc, 12 szám

7/10