Két évvel Siklósi Örs halála után új énekessel folytatja az AWS

2023.01.16. 13:01

Siklósi Örs 2021 februárjában halt meg, fél évvel azután, hogy leukémiát diagnosztizáltak nála. A zenekar azóta két olyan dalt is megjelentetett, amelyet még az énekes halála előtt rögzítettek, ám az továbbra is kérdéses volt, kivel és hogyan folytatják a jövőben a munkát.

Képernyőfotó 2023-01-16 - 12.46.03.png
Fotó: AWSofficial / Youtube

Hétfő délben az AWS hivatalos Facebook-oldalán jelentették be a tagok, hogy Stefán Tamás személyében megtalálták Siklósi Örs utódját, aki az Odaát című klipes dallal debütált a csapatban. 

A zenészek egy hosszú bejegyzésben magyarázták, mit éltek át az elmúlt időszakban, és miért pont Stefán Tamásra esett a választásuk. Visszaemlékeztek, hogy amikor 2006-ban, 15-16 évesen megalapították az AWS-t, még nem voltak nagy céljaik, csak zenélni szerettek volna, és jól érezni magukat, közben viszont nemcsak zenésztársak, hanem legjobb barátok is lettek. Együtt meneteltek szépen lassan az elérhetetlennek tűnő céljaik felé, ahogy együtt buktak el és álltak fel újra egy-egy kudarc után, egy emberként segítve a másikon, ha valamiért támogatásra szorult. Mindeközben csak az lebegett a szemük előtt, hogy folytassák a közös munkát, mert úgy érezték, még sokkal több van bennük. Két évvel ezelőtt azonban az élet minden tervüket felülírta.

Felfoghatatlanul gyorsan vesztettük el a legjobb barátunkat, zenésztársunkat, a világ pedig egy csodálatos embert, akit nagyon sokak érezhettek közel magukhoz, közvetlensége miatt is. Ahogy már korábban is elmondtuk nektek, Örs három AWS-dalt énekelt fel, ebből kettő már megjelent. Tudnotok kell, ezek félkész állapotban voltak, és be kellett fejezni őket. Ez nem egy gyári munka, ahol futószalagon lehet dalokat termelni, minden egyes dal befejezése komoly munkát igényelt és annál is komolyabb lelki megterheléssel járt. Gondoljatok bele, milyen érzés volt, amikor először hallottátok ezeket a dalokat, láttátok ezeket a klipeket

– írták a bejegyzésben, hozzátéve: az Útvesztő készítése közben úgy érezték, teljesen felemészti őket a munka és a gyász, kezdték elfelejteni a valódi céljaikat és a zenélés szeretetét – azt, ami 16 éve jóban-rosszban összetartotta a csapatot, hiszen rengeteg fájdalmas emlék és fáradt, dühös gondolat kapcsolódott az utóbbi időben ezekhez a dalokhoz. Elmondásuk szerint ezért is döntöttek úgy, hogy csak akkor vágnak bele a harmadik dal munkálataiba, ha már teljesen késznek érzik magukat erre, és kérik a közönségüket, hogy a döntésüket tartsák tiszteletben.

Örs nélkül soha nem leszünk az a zenekar, akik előtte voltunk, ezt mi is tudjuk. Viszont mi leszünk az a zenekar, akik életünk két legnehezebb és legtragikusabb éve után, talán végre először tudunk mosolyogva a jövőre tekinteni, és akik mindig a zsigereikben fogják hordozni azokat az értékeket, amiket mindig is szerettünk volna képviselni

– magyarázták, hangsúlyozva, az elmúlt két évben sok idejük volt gondolkodni, és már a legelején világossá vált számukra, hogy azzal teszik a legjobbat, ha ápolják és továbbviszik azt, amit együtt alkottak meg, és amiért közösen küzdöttek az elmúlt években. 

A bejegyzés végén felfedték új zenésztársukat:

Kedves Emberek, nagyon nagy örömmel és annál is nagyobb lelkesedéssel szeretnénk bemutatni nektek az AWS új tagját, régi barátunkat, Stefán Tomit, valamint az új dalt, melynek a címe „Odaát”.

Hozzátették, sokáig nem volt világos, hogy merre tovább, de Stefán Tamás szemében pont ugyanazt a fanatikus elhivatottságot látják, ami őket is jellemezte az elmúlt 16 évben, és ez új lendületet adott a folytatáshoz.

Örs hiánya egész életünkben elkísér minket, emléke ott lesz velünk minden koncerten, minden hangban és szóban. Szeretünk, te csoda! Az AWS története folytatódik, együtt megyünk tovább – értetek, önmagunkért, egymásért és Örsért

– zárták bejegyzésüket. 

Stefán Tamás az Odaát című dallal debütált az AWS-ben: