Úgy fogynak el az emlékeink, ahogy a fosszilis tüzelőanyagok

2023.01.26. 20:35

Azt énekli Neil Young a Walkin’ On The Road (To The Future) című dalában, hogy a múltból a legjobbat akarjuk kihozni, és nem szeretnénk késlekedni. És valóban, a World Record című albumon található dal, és persze maga a lemez is, a legjobbat hozza ki a múltból, a rock and rollból, sőt még az élet és az anyaföld szeretetét is.

Ami talán szentimentálisan hangzik, de Young sem fiatal már, 77 éves, és ha valaki, akkor ő biztos, hogy nem késlekedett. A World Record 42. stúdióalbuma, és csak a 2022-es évben ezen kívül hat elveszettnek hitt szalagot publikált. Mivel a World Record 2022-es keltezésű anyag, tehát új felvételeket tartalmaz, kisebb szenzációként is felfogható a számos régi, de először publikált munkái után.

A lemez producere Rick Rubin volt, aki természetesen semmit nem kozmetikázott a malibui Shangri-La stúdióban analóg szalagokra rögzített anyagon. A lemez olyan, mint egy hálaadó mise, Young hálával emlékezik vissza az ajándékokra, amelyeket a Föld adott neki.

A Love Earth című dalban azt kéri, hogy szeressétek a Földet, a helyet, ahol minden gyermek élhet. Ugyanakkor az album állapotfelmérés is, ugyanebben a dalban megvizsgálja az ég színét, a levegő és a vizek minőségét, és azt mondja: A nap mellett álomban éltünk, és mindenünk megvolt. A Földért és a jövőért aggódó, de állandóan a múltba tekintő album már tavaly júliusban elkészült, azért csúszott az év végére, mert sorállás van a vinylüzemekben, és Young együtt akarta kihozni a CD-vel.

Ökológiai lábnyom

Ez rendben van, mégis van benne némi ellentmondás. Maga a lemez nem különösebben hosszú, 46 perces, így aztán ráfért volna egyetlen vinylalbumra is, de duplát hoztak ki belőle, ami három lemezoldalra fért rá, a negyedik oldal üres. 

A környezettudatosság szempontjából hasonlóan pazarló a dupla CD is, amelynek egyik korongja csak 30 perces, míg a másik 16, tehát simán ráfért volna egyetlen diszkre a hanganyag, sőt a dupla CD mindkét korongjához készültek belső papírtokok. Kellő demagógiával azt mondhatjuk, hogy sírhatnak azok a fák, amelyeket Young megénekelt ezen a lemezen. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy egy 15 perces ódát írt egy régi, benzinfaló Chevrolet autóról.

Young a környezetvédelem egyik nagy öregje, már 1970-ben, az After the Gold Rush című dalában az anyatermészetért aggódott. A lemez ugyanakkor nélkülözi a hordószónoki lendületet, sőt meglehetősen intim a hangvétele.

Erről árulkodik az is, hogy a borítóján Young édesapjának, az újságíró Scott Youngnak a fényképe látható, a tasak belsejében pedig édesanyja és nővére képeit láthatjuk, mintha csak egy családi rendezvény magánhasználatú kiadványa lenne. Arról van szó, hogy Young mindenkinek köszönetet mond, és ebben nem ismer tréfát.

Hálás vagyok, hogy ennyi évet megélhettem

A hulló levelektől a fákra hulló hóig

És a tavasztól a nyárig

Ahogy jöttek és mentek, és én együtt lovagoltam az élettel

– énekli az I Walk with You (Earth Ringtone) című dalban. Az album egyenletesen jól teljesít, Young sikerültebb lemezei közül való, a Love Earth című nyitódal és a lemez zárlatához közelítő 15 perces, dicsőségesen hosszúra nyújtott Chevrolet parádés felvételek, ugyanakkor mégis elsősorban azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy Young csak három számban gitározik, a többiben nyomogatja az orgona billentyűit.

Hív a természet!

A természet ihlette album témáira Young akkor talált rá, amikor kutyájával sétált az erdőben, és közben fütyörészett, dúdolgatott, és ezeket a dallamokat fel is vette a telefonjára. Azzal, hogy Young a legtöbb dalban zongorázik, az album egy része mellőzi a klasszikus Horse-hangzást. Sőt a The World (Is In Trouble Now) című dalban még Herbie Hancock Watermelon Man felvételének jellegzetes témája is visszaköszön.

Young apokaliptikus víziói és bukolikus, régi vágású lírája, doromboló énekhangja, a védjegyértékű, dicsőségesen zajos hangzása mellett a pumpáló orgona teszi különlegessé a lemezt, amelynek az lehet a zanzásított üzenete, hogy vigyázzunk, mert az emlékeink és a régi világ dicsősége úgy tűnhet el, ahogy a földből a fosszilis tüzelőanyagok.

Neil Young: World Record

Warner/ Reprise Records

11 szám, 46 perc