Töröljék el az extraprofitadót – üzente a gazdaságfejlesztési miniszternek a Ryanair vezére

Nem vonul ki, de csökkenti, illetve szünetelteti magyarországi járatai számát a légitársaság. Ezt jelentette be Michael O'Leary Budapesten. A vezérigazgató ezúttal is laza stílusban beszélt az extraprofitadó miatt a társaság és a magyar kormány között kialakult helyzetről, és megerősítette: nem fizetik ki a fogyasztóvédelmi bírságot, viszont fellebbeznek a bírósági döntés ellen.

O'Leary újságírói kérdésre válaszolva elmondta: már postázták Nagy Mártonnak az Economics for Dummies, vagyis a Gazdasági ismeretek butáknak című könyvet. A sajtótájékoztatón azt is megköszönte, hogy Gulyás Gergely „aggódott” az egészségéért, amikor azt mondta, fiatalon túl sok alkoholhoz juthatott. Hozzátette: szerinte a magyar kormány tagjai között lehetett részeg valaki, amikor kitalálták, hogy extraprofitadót vetnek ki egy egyébként is veszteséges iparágra.