Ujhelyi István: A NER leváltásához nem „kimenni” és „meghallgatni” kell az embereket

Két évvel ezelőtt rohadt egy helyzet volt, amikor negyedik alkalommal kapott korlátlan politikai felhatalmazást a NER-maffia. Nem tagadom, hogy elkeseredett, csalódott és mérhetetlenül dühös voltam – megütött a dolog, bennem is eltört akkor valami. Mert addig a pontig úgy tűnt (és lássuk be, ezzel áltattuk és altattuk folyamatosan magunkat a demokratikus ellenzéki oldalon), hogy nincs szükség nagyobb önvizsgálatra, csak finomhangolások kellenek és majd ezután menni fog: mert mindig a kommunikáció a hibás, ki kell hát rúgni az aktuális kommunikációs főnököt és minden jobb lesz. Újra „fel kell szántani a vidéket”, meg „kimenni az emberek közé” és akkor majd jól megbukik Orbánék gőgös rezsimje. És mindig csodálkoztunk, hogy nem. Einsteinnek tulajdonítják a mondást – pedig valójában Rita Mae Brown könyvében szerepelt eredetileg –, hogy az őrültség definíciója nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és várni, hogy az eredmény más legyen. Kétségtelen, hogy a demokratikus ellenzék – egyébként el nem vitatható őszinte hazaszeretettel, tisztességtől és jószándéktól vezérelve – sok mindent kipróbált a rendszerbuktatásra, de egyetlen dolgot mindig kihagyott: megérteni a kormánypárti sokaságot. Nem „kimenni kell” és „meghallgatni” az embereket, hanem megérteni.

Két évvel ezelőtt ilyenkor, a választási sokkból felocsúdva sajátos vállalkozásba fogtam: két kempingszékkel kiültem a Széll Kálmán tér közepére és beszélgetni vártam bárkit, akinek közvetlenül a sokadik kétharmadot eredményező választás után gondolata, kritikája, indulata volt felém/felénk a közös hazánk sorsát illetően. Határozottan állítottam és állítom ma is, hogy

A NER-elit maffiaállamát nem leváltani kell csupán, hanem meghaladni. Ehhez pedig előbb saját béklyóinkat kell levetni és kimozogni az egyre kisebb véleménybuborékból. Azon a kedd délutánon jutott mindenből a Széll Kálmán téren: volt elkeseredett panasz, megfontolt javaslat és kiszakadó düh. Kaptam és álltam mindegyiket. Szerénytelenség, de kevés politikus volt és van a mai mezőnyben, aki ezt bevállalta volna egy súlyosan elbukott választás reggelén. Én kötelességemnek éreztem. Mert hiába akarjuk mindenki Magyarországát megépíteni, hiába hiszünk most is a saját igazunkban, ha valójában fogalmunk sincs arról, hogy az ország másik fele miért tartja még mindig egyedül a Fidesz által kínált valóságot igaznak és támogatandónak. Aki erre egyedül a leuralt médiával, a profi gyűlöletkampányokkal és a Fidesz aljas eszközeivel megnyirbált ellenzéki mozgástérrel válaszol, az ismét csak tévúton jár, de legalábbis felmenti magát az alól, hogy a helyes választ akár saját hibáin keresztül megtalálja.

Nem véletlen, hogy az elmúlt választások alkalmával – ráadásul barikádoldaltól függetlenül – felértékelődött a személyes karizma, a pártlogó helyett az adott jelölt személyes beágyazottsága, szakértelme és hitelessége, ha úgy tetszik civilsége. Nem véletlen, hogy ebben a fásultsággal kevert turbulens időszakban a legnagyobb érdeklődést és aktivitást civil youtuberek, illetve az elsővonalas aktív politikába épp csak belépő szereplők hozzák, nem pedig a hagyományos pártok. Ezt érteni kell, ebből tanulni kell. Persze, ne legyen félreértés sem: működő pártok és kipróbált személyiségek nélkül nincs rendszerváltás, legalábbis hosszú távon sikeres bizonyosan nincs. De a poshadt állóvizet felkavaró, az elhervadt virágoknak új táptalajt szóró és ezzel őket változásra serkentő mozgások nélkül viszont meg láthatóan előrelépés nincs, így minden olyan kezdeményezés, ami közelebb visz minket a közös hazához, hasznos. Politikai szemtanúként az elmúlt két évben megtanultam – mi több, személyesen megtapasztaltam –, hogy a különállóság nem zavarkeltés vagy a NER leváltását akadályozó, holmi demoralizáló ellenforradalmárság, hanem az a fajta civil érték, amelyet eddig tudatlanul alulértékelt a mainstream ellenzéki politika. Benne én is, amíg meghatározó szereplője voltam. Most, immáron civil közösségépítőként – és persze továbbra is aktív közéleti figuraként – élesebben látom, hogy azok a cölöpök, amelyekre építeni akarjuk a közös hazánkat, civil támasztékok nélkül nem elég erősek. Nem tudnak elég erősek lenni. Civil felhajtóerő, ha úgy tetszik, társadalmi megrendelés vagy – kölcsön véve az elnevezést – „országos közös akarat” nélkül nincs a NER leváltásához és az ország hosszú távú, stabil kormányzásához elengedhetetlen támasztékot adó bázis. Utóbbi pedig sokszínű és nem elég számára annyi, hogy skatulyaszerű ajánlatokat kapjon: érdemi megértést és beleszólást követel magának, teljesen jogosan.

Politikai szemtanúként azt állítom, hogy a soron következő önkormányzati és EP-választásokon ennek lenyomatát fogjuk látni. Azok a kiváló jelenlegi vagy leendő polgármesterek és önkormányzati vezetők – sok ilyet látunk –, akik helyben ezt a civil bázist sikerrel felismerték és összekapcsolódtak vele, bizonyosan jól szerepelnek majd. Az EP-választás sajátos versenyében pedig szerintem az lesz a döntő, hogy melyik politikai alakulat tudja majd hatékonyabban bizonyítani: képes meghaladni önmagát és az elmúlt évtized ellenzéki politizálásának szabadulószobás, szűk kereteit. Egyedül vagy közösen, ez részletkérdés. Az bizonyosan nem fog segíteni, hogy ehhez nagy lesz a zaj; az orbáni gépezet máris hangolja a békeháborús harsonákat a brüsszeli invázióra, amelyek igyekeznek majd minden józan hangot és nyitott végű mondatot túlkiabálni. Európai politikusként

Ez a voksolás most egyszerre fog szólni a narancsrezsimről és az ellenzékről, egész pontosan – és ez fontos – az ellenzéki létről, nem pedig a pártokról magukról. A kutatások által sokszor (részben helyesen) a bizonytalanok közé sorolt, nagyszámú „civilség” képviseletet fog keresni magának. Akár protesztként. Ha ezt – az általam fentebb már említett módon – az újabb sorsdöntő, soron következő országgyűlési választásokig sikerül feldolgozni, megérteni és átformálni, akkor valami új egység, egy új esély is kialakulhat. Mert, ahogy mondani szoktam: „minden rendszer megbukik egyszer”. Az pedig, hogy mikor, csak rajtunk múlik. Ha minél többen felismerik: egymás buborékokon túli megértése és a civil erő partnersége nélkül nincs közös haza, akkor közel a megoldás. Ha jól látom, egyre többen felismerik ezt.

A szerző az Európai Parlament szociáldemokrata képviselője, az Esély Közösség alapítója.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. 

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2021. augusztus 10-én. Fotó: Bodnár Patrícia, Index)