Schiffer András: Ér-e annyit a Fidesznek az ország szuverenitása, hogy a saját előnyeiről is lemondjon?

Akció a demokráciaimportért – az I. rész itt olvasható.

Szeptember első napján egy furcsa bocsánatkérés jelent meg az Action for Democracy honlapján: „Tévesen raktuk ki a 99 Mozgalom magyar NGO-logóját. Ezúton elnézést kérünk, és megerősítjük, hogy nem támogattuk a 99 Mozgalmat.” Ha el is fogadjuk, hogy az NGO mea culpázása formálisan valós állapotot tükröz, akkor is tény: a 99 Mozgalom felett bábáskodó főpolgármester visszalépése után plakáthelyei – az előválasztási kampány finisében – átkerültek Márki-Zayhoz, a hódmezővásárhelyi polgármester maga beszélt „a Karácsony-stábból örökölt” amerikai kampányszakértőkről. A főpolgármesterhez köthető Budapest Fórum idei szeánszán is szép számmal tűnnek fel speakerként az Action for Democracy prominensei (Gati és felesége, Korányi, a Karácsony előválasztási kampányában is felbukkanó Fukuyama, Kati Marton, Simon Cheng, Timothy Garton Ash), a Márki-Zay-kampány kommunikációs vezetője, Simon András az április 3-i bukás után pár hónappal a Karácsony-féle Városháza kommunikációs igazgatója lett. Egyéb összefüggéseket is tudhatunk.

Márki-Zay 2019 májusában – a miniszterelnöki látogatással párhuzamosan – Washingtonban járt Kész Zoltán társaságában, ahol „tájékoztatták az amerikai külügyet a magyar politikai fejleményekről”, részt vettek a German Marshall Fund kerekasztal-beszélgetésén, és adományokat gyűjtöttek az MMM számára. Kész Zoltán tapasztalatára minden bizonnyal nagy szüksége volt a későbbi miniszterelnök-jelöltnek, hiszen – ahogy ezt Bősz Anett jelenlegi főpolgármester-helyettes elkottyintotta – már a 2015. tavaszi veszprémi időközi kampányra is, ahol a 2014-es összefogás színeiben indult, a tengerentúlról gyűjtött "mikroadományokat". S úgy tűnik, vannak időtálló mintázatok. A 2014-es parlamenti választás előtt maga Bajnai Gordon került ki a frontvonalba aktuális megváltóként, neki is volt egy adományfogadó civil szervezete, a Haza és Haladás Alapítvány. Bajnai Gordon szakértőimázsát abból merítette, hogy 2009-ben végrehajtotta azt a neoliberális sokkterápiát, amelyre még elődje, Gyurcsány Ferenc sem volt hajlandó. A Haza és Haladás Alapítvány fő támogatója a Clinton családhoz és az Open Society Foundationshöz kötődő progresszív politikai kutatóintézet, a Center for American Progress volt. Tény továbbá az is, hogy az országgyűlési kampány során a magyarországi adománygyűjtéshez az MMM-nek a Bajnai és régi munkatársai tulajdonában álló DatAdat biztosította a szoftvert.

Az Action for Democracy által nyújtott kampánytámogatás valószínűleg nem sértette a hatályos magyar jogszabályokat. Mégpedig azért nem, mert a magyar kampányfinanszírozási szabályozáson nem kiskapu nyílik, hanem egyenesen egy ólajtó. Nem függetlenül persze a Fidesz önös érdekeitől. Az ólajtón szabadon közlekedő transznacionális gazdasági érdekcsoportok szabadon manipulálhatják a választói akaratot, de legalább a Fidesz is kiapadhatatlan forrásokat állíthat – közpénzből – saját kampánygépezetének szolgálatába. Ráadásul

Az ólajtó bezárásához – nulladik lépésben – ki kellene mondani a fatvát a kormánypropagandára. A kormányzati kommunikációs kampányok bődületes, 2019-ben harmincmilliárd, 2020-ban és 2021-ben 24 milliárd körüli összeget emésztettek fel a központi büdzséből. S akkor még nem beszéltünk az állami cégek indokolhatatlan reklámköltéseiről vagy az önkormányzati propagandáról. Hét évvel ezelőtt magam terjesztettem a Ház elé törvényjavaslatot a kormánypropaganda tilalmáról. A javaslat értelmében az államháztartás alrendszereiből reklámra és egyéb fizetett kommunikációra csak abban az esetben tehető kötelezettségvállalás, ha az a címzettek számára jogaik gyakorlásához és kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges, más módon nem biztosítható információt nyújt. A költségvetési szerv reklám- és egyéb fizetett kommunikációs tevékenysége nem irányulhat különösen a választópolgárok választáson vagy népszavazáson hozott döntése tartalmának befolyásolására, politikai párt vagy a választáson jelöltet állító szervezet támogatására, a költségvetési szerv vagy bármely más, állami vagy önkormányzati szerv tevékenységének értékelésére, eredményeinek ismertetésére.

A törvényjavaslat a köztulajdonban álló cégek reklám- és promóciós költéseit is hasonlóan korlátozta, nem érintve persze azt az esetet, amikor a köztulajdonban levő cég az általa piaci versenyben nyújtott konkrét szolgáltatás igénybevételére vagy árucikk megvásárlására ösztönöz. A T/5326-os törvényjavaslat természetesen már a tárgysorozatba vételnél elbukott. Az ólajtó bezárásához persze a meglévő törvényeken is faragni kellene. A párttörvény külföldi, céges, továbbá névtelen adományokra vonatkozó tilalmát az országgyűlési képviselők választásával összefüggésben ki kell terjeszteni azokra a szervezetekre, amelyek jelölő szervezetek jelöltkiválasztási eljárásában (előválasztás) jelöltet támogatnak; képviseletére jogosult személy maga is jelölt; választási kampányidőszakban egyes jelöltek, jelölő szervezetek részére kampányeszközt (például Békemenet) biztosítanak; választási kampányidőszakban a választói magatartás befolyásolására alkalmas tartalmat tesznek közzé. A kampányfinanszírozási törvényt úgy kell módosítani, hogy a jelölő szervezet – költési limit alá szorított – kampányköltésébe beleszámít a jelölő szervezet jelöltkiválasztási eljárásában (előválasztás) jelöltet támogató szervezet; a jelölő szervezet jelöltje által képviselt szervezet; választási kampányidőszakban a jelölő szervezet számára kampányeszközt biztosító szervezet (például CÖF) kampányköltése is. 

Márki-Zay és szövetségesei ugyanis azzal érvelnek az amerikai támogatás elfogadása mellett, hogy a NER a kormánypropagandával, a közmédia einstandolásával, az állami vállalati szponzorációkkal, továbbá a CÖF-szerű szervezetekhez kiszervezett kampánytámogatással brutálisan egyenlőtlen politikai versenyfeltételeket hozott létre, amit képtelenség önerőből, hazai forrásból nivellálni. Ebben az érvelésben súlyos igazság húzódik, azonban használatát pragmatikus szempontból sem ajánlom (a morális-tartalmi ellenérvekről később). A NER tudniillik azzal indokolja közönsége előtt a kormánypropagandát, a KESMA-t, a CÖF kistafírozását, Mészáros Lőrinc mesés gyarapodását, hogy a dollármilliárdokon ücsörgő globális ellenerővel szemben másként nincs esélye. A NER magyarázata már azelőtt a biztos győzelemhez elegendő számú választópolgárt győzött meg az újhűbéri rendszer és a primitív kormányzati plakátok szükségességéről, hogy az Action for Democracy egyetlen centet is útnak indított volna magyarországi célokra. Amit pedig addig a falra festettek: most megjelent.

Az Action for Democracy magyarországi szerepvállalása tehát korántsem egyszerű kampányfinanszírozási botrány (főként hogy tételes szabályszegést vélhetően nem valósított meg). Öröknek hitt belpolitikai axiómákat elbizonytalanító kérdések garmadáját veti fel az elmúlt tizenöt év hazai politikatörténeti eseményeivel kapcsolatban, és két metszetben is súlyos önazonossági dilemma elé állítja a Márki-Zay vezette listát megalkotó pártokat.

Nézzük először a politikatörténeti kérdéseket időben visszafelé haladva. Miért lépett vissza a miniszterelnök-jelöltségtől – hétszázalékos előnyről, három, parlamenti frakcióval rendelkező formáció támogatását bírva, a mögötte álló és egyetlen parlamenti párt által sem támogatott jelölt javára – Karácsony Gergely egy nappal azután, hogy egy kerületi MSZP-irodában csapatával a háta mögött még azt bizonygatta, hogy nem visszalép, hanem előre? Az előválasztás második fordulója előtt miért vált élet-halál kérdéssé a hangulatépítők számára az amúgy választási szövetséges DK jelöltjének legyőzése? Miért került Bajnai Gordon a fideszes Anonymus-művelet célkeresztjébe? Honnan szerzett forrást a 99 Mozgalom és Karácsony miniszterelnök-jelölti kampánya? Miért tekintette a hat – választott képviselettel rendelkező – párt a teljes 2018–2022-es parlamenti ciklusban tárgyalópartnernek az igazolt társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, a párttá alakulást nem vállaló MMM-et? Miért volt múlhatatlanul fontos az MSZP-nek a szélsőjobboldali gazdaságpolitikai nézeteket hirdető (később persze győztes, így a „kétharmadot lebontó” – a kérdés ettől még kérdés) Kész Zoltán támogatása a 2015-ös veszprémi időközi választáson, miközben éppen Kész megnevezése előtt, addig elképzelhetetlen módon kezdődtek tapogatódzások a három parlamenti ellenzéki párt, az MSZP, a Jobbik és az LMP között egy esetleges közösen támogatott jelölt személyéről? Miért akarta a 2012–13-as Bajnai-féle Együtt – az LMP integrálásával – mindenáron maga alá gyűrni az akkor még erős (ellenzéki párt önmagában azóta sem ért el akkora támogatottságot) MSZP-t? Miért vállalta a kezdetben még Gyurcsány vezette MSZP 2009 tavaszán a nevetséges – és amúgy a NER-nek megágyazó – miniszterelnök-castingot, amikor az új miniszterelnök, Bajnai Gordon eleve ott ült a távozó Gyurcsány Ferenc kormányában? Félreértés ne essék: ezek megválaszolatlan kérdések, semmilyen összeesküvésre nem gondolok. Rejtve maradt, a kétoldali propaganda alá temetett összefüggésekre annál inkább. Olyan összefüggésekre, amelyek ismerete nélkül nincs felelős választás.

Az adományozottak érvelése minduntalan a demokrácia hiányából indul ki. Csakhogy mi a demokrácia fogalmi kulcsa? A görög eredetű kifejezés a démosz (nép) és kratein (uralom) szavak összetételéből jött létre, jelentése: népuralom. Bibó így látta a demokrácia lényegét: „A nép, vagyis az átlagemberek összessége abban a helyzetben van, hogy vezetőit meg tudja válogatni, tudja ellenőrizni, és ha kell, el tudja kergetni.” Bármilyen demokráciafelfogást vallunk, bármit is gondolunk egyes demokráciák minőségéről, a demokráciafogalomból egyetlen elem biztosan kihagyhatatlan: az egy helyhez, kultúrához kötődő emberek összessége, a nép, a nemzet. A demokrácia feltételezi a közös haza iránti hűséget a démosz valamennyi tagjától. A démosz, a nép, a nemzet tagjait összeköti a közös kultúra, a közös múlt, a közös szülőföld, s nem utolsósorban az a sorsközösség, amit jogilag a közös állampolgári kötelék keletkeztet. 

Egy demokrata él azzal a feltételezéssel, hogy a magyar hon jövőjét illetően több köti össze egy ellentétes pártállású honfitársával, mint egy külföldi eszmetársával. Egy demokrata pontosan tudja, hogy a magyar háztartások és az amerikai energiaóriások, a közös haza és a külföldi agytrösztök érdekei soha nem lesznek azonosak. Egy demokrata elfogadja, hogy bármilyen áthidalhatatlan ellentétek feszítik is a sorsközösséget, a közös haza sorsáról folytatott vitáinkat a közös hazán, a démoszon belül kell elrendeznünk.

Az nyújthat tehát demokratikus alternatívát a NER-el szemben, aki elfogadja: Magyarországot Magyarországról kell kormányozni!

A kormánypropaganda a Márki-Zay vezette lista pártjait – persze teljesen tévesen – baloldalinak nevezi, de az ellenzéki pártszövetség tagjainak többsége is így definiálja magát, vagy legalábbis a baloldalinak tartott európai pártcsaládokba kértek bebocsátást. A baloldali álláspont a tőke-munka/tőke-természet konfliktusokban mindig a munka és a természet pártját fogja. Az Action for Democracy kapcsolati hálója elér a woke-kapitalizmus szívcsakrájába, az amerikai imperializmus tervezőasztalához, a spekulatív tőkemozgásokból, a kötelezővé tett kísérleti vakcinákból, a GMO-termékekből, a természeti erőforrások tönkretételéből extraprofitot kaszáló transznacionális befektetőkhöz. Azokhoz a jóemberkedő topmenedzserekhez és milliárdosokhoz, akik valahogy mindig ott vonulnak az identitáskampányok első sorában. Bizonyos értelemben igaz a neokonzervatív mantra: nincsen ingyenebéd! Azok az érdekcsoportok, amelyek a világ bármely pontján ilyen volumenű kampánytámogatást biztosítanak, legalábbis nem semlegesen viszonyulnak a támogatottak politikai – s főként globális politikai – célkitűzései iránt. Márki-Zay azzal dicsekedett a kampányban, hogy biztonságpolitikai kérdésekben az amerikai héják álláspontját visszhangozza. Miért lett volna ez másként kormányon? Valahogy nem jelenik meg előttem az a pillanat, amikor az Action for Democracy támogatásával hatalomra került pártszövetség miniszterelnöke egy brüsszeli csúcson éppen ellenáll a globális energiaipari konszernek, a Big Tech, a Big Pharma vagy éppen az élelmiszer-terrorista világcégek nyomulásának. A NER maga is minden ízében a globális nagytőke szoros függvénye: Orbán benevezett a negatív adó-, bér- és környezetszabályozási versenybe, gazdasági szerkezetének egyik tartópillérét a transzatlanti kereskedelempolitikai tárgyalásokban mélyen érdekelt német autóipar adja, meg sem próbálja oldani a nagy globális ellátóláncoktól való szélsőséges függőségünket. Nem képzelhető el tehát olyan baloldali alternatíva, amely úgy kritizálja a NER-t, hogy közben szégyenlősen eloldalaz annak globális kontextusa mellett. 

A Márki-Zayt támogató pártok – a DK-t leszámítva – súlyos szervezeti leépülést szenvedtek el a választást megelőző két esztendőben. Ettől persze még akár nyerhettek is volna. Csakhogy stabil kormányzáshoz stabil szervezeti háttér is kell (a legfrissebb elrettentő példa Bulgária). Minél kevésbé szervesül egy formáció a társadalomban, annál inkább válik könnyen eldobható játékszerré a "mikroadományozók" kezében. A "mikroadományozók" ráadásul – ahogy ez a hírmozaikokból kirajzolódik – a pénz mellett kampánytanácsadókkal, know-how-val, képzésekkel is segítettek ellenzéki szereplőket. Olyan rituálékat, nyelvezetet, gesztusrendszert, problémaérzékenységet próbáltak exportálni, amelyek konfrontálódnak a magyar politikai kultúrával, a magyar választók megéléseivel. A helyzet úgy áll, hogy ma a magyar ellenzéki politikának Gyurcsány Ferencnél is nagyobb tehertételét jelentik a "mikroadományozók".

A szerző ügyvéd, volt országgyűlési képviselő.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Márki-Zay Péter. Fotó: Papajcsik Péter / Index)