Orbán Viktor: Hosszú évtizedekre eldől a sorsunk

2018.04.09. 00:28

Orbán Viktor a Fidesz–KDNP választási győzelme után exkluzív interjút adott Bayer Zsoltnak és Szabó Anettnek az Echo TV-n. A miniszterelnök azt mondta, a kampány során „azt próbáltuk világossá tenni, az emberek ne engedjék, hogy a választás egyszerű, egy alkalomra szóló döntés legyen, hanem 

közösen érezzük át annak a jelentőségét, hogy talán hosszú évtizedekre el fog dőlni Magyarország sorsa.”

Hozzátette: „Biztos voltam benne, hogy ha jól csináljuk, ha nem engedjük, hogy eltérítsenek bennünket, akkor ez a nép összeszedi magát, és amikor baj van, egybehangzó akaratot mutatnak majd a világnak. Ezt az akaratot Magyarország és én személy szerint is megkaptuk.”

Arra a kérdésre, Európa számára mekkora jelentősége van a választás eredményének, Orbán ugyan közölte, hogy „kellő szerénységgel kell fogalmaznunk, szeretném, ha a jövőben is a földön járnánk”, de azért elmondta: „Európa az őszintétlenségtől szenved, és amikor sok nép együtt szenved az őszintétlenségtől, mert nem hagyják, hogy elmondják, mitől tartanak, akkor nem egy ország mérete, a katonák száma, a nemzeti össztermék számít, hanem a gondolat és a hang tisztasága. Nincs nagy nép és kis nép: vannak bátor népek, és Magyarország a bátor emberek országa, akik a mai napon világossá tették, hogy a dolgokat így nem lehet folytatni. Őszinte, világos, egyenes beszédet akarunk, meg akarjuk nevezni, ami gyötri ezt a kontinenst, mert ez a mi kontinensünk. Mi nem szemben vagyunk Európával és az Európai Unióval, hanem akarjuk ezt az Európát. Sikeres és erős Európai Uniót akarunk, de ehhez mindent el kell mondanunk őszintén, ami gyötör bennünket. Mi udvariasan, tisztelettel, mindenkinek megadva, ami megilleti, elmondtuk, mit akarunk.

Nem akarjuk, hogy Európa rámenjen a hibáira. Mi ki akarjuk javítani Európa hibáit.”

Orbán az interjúban azt is elmondta, a nép a választással elmondta, hogy 

azt akarjuk, hogy Magyarország magyar ország maradjon”

Szerinte „Meg kell védeni az eredményeinket”, mert „mi a magyar modell szerint haladunk, ebből jött az alacsony munkanélküliség, Európa legjobb családtámogatási rendszer, a nyugdíjasok védelme. Ma meg kellett védeni a jogunkat, hogy ezen az úton végigmenjünk.

A magyarok ma összeálltak, és megvédték a jövőhöz való jogukat.”

Orbán a kampányról azt mondta: „Ez volt a legnehezebb kampányunk, sok jó szándék és jóakarat gyűlt össze a mi oldalunkon, és nagyon sok rossz szándék jött össze a világ nem különösebben dicsőséges erőiből, sokan összekapaszkodtak, hogy megállítsanak minket.” Szerinte ebből azért nem lett baj, mert „bölcs nép a mienk: amikor úgy érzi, hogy baj van, tudja, hogy cselekednie kell, és akkor nekiindul.”

Bayer Zsolt úgy zárta az interjút: „Miniszterelnök úr, most az a helyzet, hogy elengedünk, és az a helyzet, hogy majd megiszunk egy pohár bort.”