Sós Csaba: Azt szeretném, ha Milák Kristóf a 2024-es vb-n csak váltóban indulna

PAP 9504
2022.12.29. 15:29
Sós Csaba szövetségi kapitány az M1-nek nyilatkozott a 2024-es párizsi olimpiáig vezető útról. Ahogy a szakember fogalmazott, fő a fejük, hogyan állítsák össze a magyar úszók programját az ötkarikás játékokig.

Sós Csaba, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya az M1 aktuális csatornának azt mondta, bár 2023 hagyományos év lesz egy világbajnoksággal, 2024-ben vb, országos bajnokság és Európa-bajnokság is lesz három hónapon belül, ami alaposan megnehezíti az ő dolgát is.

Milák Kristóf például őrülten szeret versenyezni, így bár én azt szeretném, hogy a 2024-es vb-n csak a váltóban induljon, egyéniben pedig a fiatalok szerepeljenek, lesznek bajaim, érzelmileg be kell majd dobni magam, hogy ő is azonosuljon azzal, ami a helyes döntés

– mondta a jelenlegi legjobb magyar úszóról a kapitány.

Van még legalább egy másodperc Milák Kristófban

A szövetségi kapitány kitért a budapesti vizes vb-n látottakra is. Kiemelte, hogy Milák Kristóf az edzőváltás ellenére is két világbajnoki és három Euórpa-bajnoki aranyat nyert, ráadásul újra világcsúcsot úszott 200 méter pillangón, de Sós Csaba szerint még ennél is több van benne. A budapesti vb-döntős úszásról Sós Csaba elmondta, hogy nem volt okos úszás, ráadásul előtte beteg is volt Milák, és a hazai közönség előtti úszásban még tapasztalatlan. 

Milák ugyanakkor zseni, ők pedig bármikor bármire képesek, és biztos vagyok abban, hogy ennél még legalább egy másodperccel képes gyorsabban teljesíteni a távot

– jelentette ki a szakember az 1:50.34 perces úszásról.

A szakember azt sem tartja kizártnak, hogy a Honvéd 22 éves olimpiai bajnokából gyorsúszó legyen, hiszen a római Eb-n csak a világcsúcstartótól kikapva lett ezüstérmes százon, a 4x200-as váltót pedig aranyérmes helyre hozta be.

Még nem igazán tudjuk, hogy valójában mit tud, de fogom még olyan helyzetbe hozni, hogy ez kiderüljön. Azt azonban egyelőre nem árulom el, mikor

– fogalmazott Sós Csaba.

Az idén Milák Kristóf, Holló Balázs, Németh Nándor, Márton Richárd összetételben szerepelt gyorsváltóval kapcsolatban kijelentette: a négyesben bármi benne van, mert négy „nagyon klassz gyerek” alkotja a stafétát, akiknél jól lehet variálni, ki melyik pozícióban úszik. Az előjelek ráadásul azt mutatják, a jövőben még lehet fejfájása a váltó összetételével kapcsolatban, ugyanakkor egyértelművé tette: az egyéni szereplést nem áldozzák fel a váltóért, mert az úszás alapvetően egyéni sportág.

Nagy kérdés, mire lehet képes Hosszú Katinka

A háromszoros ötkarikás bajnok Hosszú Katinkával kapcsolatban kifejtette: az idei év előtt azt gondolta, reális cél lehet, hogy elérje a százérmes álomhatárt a felnőtt világversenyeken, most azonban már úgy véli, ez „egyre nehezebb lesz”, mert ha ez a terve, akkor „bele kell raknia három hónap olyan munkát, amit már nagyon régen nem csinált”.

„A kérdés, hogy képes-e erre, és ha képes, akkor hajlandó-e megtenni. Ez rajta múlik, de ha többet nem megy vízbe, akkor is olyan karrierje van, aminek az érmeit ha el kellene kezdeni felsorolni, soha nem érnénk a végére. Katinka túl van a zeniten, vannak más kötelezettségei, sok minden más is érdekli, ennyi idősen a test sem úgy reagál már, mint korábban, így bár látok reményt arra, hogy összejön az általa kitűzött százas cél, de jóval nehezebb dolga lesz innen, mint idén lett volna” – idézi az MTI szemléje a szövetségi kapitányt.

(Borítókép: Milák Kristóf 2022. június 24-én a budapesti rendezésű Vizes világbajnokságon. Fotóó: Papajcsik Péter / Index)