Tizenegyen pályáztak a harmadik fordulóban

2008.09.15. 14:53

Tizennégyen nyújtották be dokumentációjukat a hétfő kora délutáni határidőig a Magyar Televízió (MTV) elnöki posztjára kiírt, sorrendben harmadik pályázaton - értesült az MTI a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik tagjától.

A pályázati csomagot ebben a körben tizenheten vették fel a június 30-ig rendelkezésre álló időszakban; az MTI információja szerint köztük volt Medveczky Balázs, a köztévé egyetlen alelnöke és ügyvezetője, aki hétfői értesülés szerint nem nyújtotta be elképzeléseit. Indult ugyanakkor a versenyben az MTI információja szerint az előző menet két döntőse: Havasi János és Székely Ferenc.

A közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnöksége június elején tette közzé újabb pályázatát az MTV elnöki posztjára, miután pár nappal korábban a jelöltállításnál elakadt a procedúra. A pályázati procedúra október 14-ig zárul le: addig vagy betöltik a tisztséget, vagy új pályázatot írnak ki arra, ellenkező esetben a kuratóriumi elnökség megbízatása megszűnik, tagjai pedig nem jelölhetőek a következő testületbe.

Tavaly október 17-én a kuratóriumi elnökség nem kezdeményezte, hogy pályázat nélkül újrázhasson posztján az MTV-t négy éven át vezető Rudi Zoltán, aki 12 év alatt az első olyan elnök volt, aki kitöltötte hivatali idejét. Az első pályázat lejártával, február 12-én nem tudott jelöltet állítani a három jelentkező közül a kuratóriumi elnökség. A második, április 2-án zárult menetben 13-an vették meg az induláshoz szükséges csomagot. Közülük hatan adták be május 5-ig, a határidő lejártáig pályamunkájukat, de ekkor sem sikerült jelöltet állítani.