Veszélyesebb használni a Tesla önvezető funkcióját, mint eddig gondolhattuk

2023.06.10. 18:53
Az elmúlt négy évben megugrott a Tesla önvezető funkciójához fűződő balesetszám. A halálos kimenetelű balesetek tekintetében drámai emelkedés figyelhető meg. Az amerikai közlekedési hatóság szerint nem szabad elfelejteni, hogy mindig szükség van az emberi beavatkozásra és figyelemre.

2019 óta összesen 736 baleset köthető az autopilot (önvezető) üzemmódban működő Teslákhoz. Sokkal több, mint amennyit az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal korábban jelzett – írja a The Washington Post.

Az adatok azt mutatják, hogy az önvezető funkcióhoz fűződő balesetek száma jelentősen megugrott az elmúlt négy évben. A balesetek számának emelkedésével párhuzamosan pedig a halálesetek, súlyos sérülések száma is jelentős mértékben nőtt.

2022 júniusában a hatóságok három olyan halálesetről számoltak be, amely szorosan az önvezető funkcióhoz volt köthető.  Ehhez képest 

A LEGFRISSEBB ADATOK SZERINT A HALÁLOS BALESETek SZÁMA 17-RE NŐTT, öt ember pedig súlyosan megsérült a balesetekben. 

Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a vezetőtámogatáshoz fűződő baleseteknél nem mindig a technológia volt az ok. A hatóság szerint minden fejlett vezetéstámogató rendszer megköveteli, hogy az emberi vezető mindig kézben tartsa az irányítást, és teljes mértékben részt vegyen a vezetési feladatban, hiszen a balesetekért a továbbiakban is az ember a felelős. 

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója szerint a Tesla autopilot üzemmódban működő autók biztonságosabbak, mint a kizárólag emberi vezetők által irányított autók. Musk a baleseti arányokra hivatkozott, amikor a vezetési módokat összehasonlította. 

A milliárdos ösztönözte a Teslát az utakon való manőverezésre programozott funkciók kifejlesztésére, azzal érvelve, hogy ez a technológia egy biztonságosabb, gyakorlatilag balesetmentes jövőt hoz el. Bár azt lehetetlen megmondani, hogy hány balesetet sikerült elkerülni, az adatok egyértelmű hibákat mutatnak az amerikai autópályákon valós időben tesztelt technológiában.