Évszázadokon keresztül rettegtünk a paradicsomtól

1544-ben Pietro Andrea Mattioli olasz gyógynövénykutató afrodiziákumként írta le a paradicsomot, rokonítva a nadragulyával és a mandragórával. Az is elterjedt róla, hogy mérgező és kísértésbe visz (?).

A paradicsom több millió évvel ezelőtt Dél-Amerikában fejlődött ki, ma pedig a burgonyafélék (Solanacaea) közé sorolják. A mexikói indiánok tomatinak nevezték, ebből ered az európai felfedezők által ráaggatott neve, a tomato és a tomatas. Érdekesebb ezeknél a francia pomme d'amour elnevezés – vagyis a szerelem almája (love apple) –,, rajongói, az olaszok pedig pomo d'oro-nak, aranyalmának nevezték el.

A vadon élő faj őshazája Peru és Ecuador lehet, az indiánok vándorlásaik során az Andokból vihették Közép-Amerikába és Mexikóba, az aztékok pedig frissen és főzve is fogyaszthatták. Aztán megkóstolhatta Kolumbusz Kristóf a XV. század végén, Cortés pedig Európába vitte magjait. Európában először dísznövényként kezdték termeszteni a mediterrán térségben, majd az északi országokban, ekkor még mérgezőnek tartották, mert a nadragulya családjába tartozónak vélték. És igaz: levelében és szárában vannak mérgező vegyületek, de a gyümölcsében nincs. 200 évig igen rossz hírű növénynek tartották Angliában és Észak-Amerikában, ami amellett, hogy mérgező, még büdös is.

Az 1600-as években Richard Surflet orvos lefordította angolra Charles Estienne és Jean Liebault francia növénytermesztési útmutatóját, amiben a paradicsomról az áll:

Az 1700-as években sok európai félt a paradicsomtól, mert jó páran belehaltak a fogyasztásába. De hogy miért? Sokáig tartotta magát az a hipotézis, hogy azért, mert óntányérokban tartották, amikből a savas paradicsom kioldotta az ólmot. Akár még ez is lehet a magyarázat, de Joe Schwarcz, a montreali McGill Egyetem kutatója azt állította, ezzel nem kerülhet annyi méreg a szervezetbe, amibe bele kellene halni. Valószínűbb, hogy a mérgező nadragulyával keverték össze a rá valóban hasonlító paradicsomot, és csak feltételezték, hogy a nagy hasonlóság miatt a paradicsom is biztos mérgező.

És jött a hernyó

A paradicsomot övező rossz mítosz sokáig tartotta magát, a XVIII. század végén aztán végre elindult valami a marketingjében: pár bátor ember vállalta a kockázatot és a publikum előtt evett a veszélyes zöldség-gyümölcsből, hogy bizonyítsa, nem mérgező. Az attrakció jó pár évtizeden keresztül ment, a legismertebb eset 1820-ban történt, mikor Robert Gibbon Johnson ezredes nagy plénum előtt fogyasztott paradicsomot Salemben, ezután sokan rávetették magukat a finomságra.

Alexander W. Livingston amerikai botanikus nemesítette a paradicsomot a mai formájára, Thomas Jefferson, a progresszív gondolkodású elnök-gazdálkodó-ügyvéd-zenész-filozófus pedig 1781-ben már termesztette – akkor még nem sejtette, hogy elnök lesz. Az 1820-as években kezdtek megjelenni a paradicsomos receptek is az újságokban, de még mindig sokan szkeptikusak voltak korábbi hírneve miatt. Az 1830-as években aztán megint megállt a népszerűsödése: megjelent ugyanis egy kis zöld hernyó, a paradicsom-szarvféreg, ami démonként szállta meg az amerikai gyümölcsöket. Jött persze az újabb rémhírkeltés is: a hernyó mérgező, és ha a paradicsomra mászik, az is mérgező lesz. A hisztéria viszont lassan alábbhagyott, mikor az emberek rájöttek, a kis hernyó megeszi ugyan a paradicsom levelét, de károkozása ennyiben ki is merül.

Paradicska a popkultúrában

Aztán megkezdődött végre a paradicsom hódító útja: a gazdák elkezdték vizsgálni, hogy tudnák termeszteni, felhasználni, különféle fajtákkal kísérleteztek. A XIX. század végén jöttek rá, hogy jól eltartható, befőzhető, és sűríteni is lehet. Európában a pizza feltalálása indította el a sztárrá válás útján 1880 körül, és a csillogása azóta is töretlen. Nincs olyan étel, amit ne dobna fel, egyre több fajtáját nemesítik, így évente több mint másfél milliárd tonna paradicsomot termelnek szerte a világon – és ez a mennyiség folyamatosan nő. Bár a rossz reputációjától lehet, hogy sosem szabadulhat meg, gondoljunk csak az 1978-as Attack of the Killer Tomatoes című vígjáték-horrorra, amiben egy városban elszabadulnak a mutáns paradicsomok és terrorizálnak mindenkit.

A spanyol Bunol városában viszont minden év augusztusában megrendezik a La Tomatinat, amikor több tízezer résztvevő hajigálja egymást paradicsommal egy órán át. Körülbelül 45 tonna paradicsomot dobálnak szét, így a fesztivál végén a város egy nagy húsgombócos (akik az emberek) paradicsomszószra hasonlít. 

Sőt, 1998-ban indult a Rotten Tomatoes filmkritikaoldal, ami egy Tomatometerrel mutatja meg az érdeklődőknek, melyik film mennyi paradicsomot ér. A jó alkotás érett, piros paradicsomot kap, a rossz éretlent érdemel. A legjobb paradicsomos film itt a Sült zöld paradicsom, ami 83 százalékon áll.