Nem sokon múlott, hogy Petőfi túlélte március 15-öt

2024.03.15. 06:18

Példa nélküli forradalom zajlott Pesten 1848. március 15-én. Nemcsak spontán alakuló eseménysoraiban, hanem abban is különleges, hogy nem folyt vér, pedig a 100 ezres főváros több mint 20 ezer polgára tüntetett az utcákon, és Petőfiékkel az élen már aznap elérték több céljukat is: a cenzúra eltörlését, a sajtószabadságot, és a politikai foglyok (ez esetben lázító röpirataiért – bírói ítélet nélkül – a budai várban fogva tartott Táncsics Mihály) kiszabadítását.

Ezzel szemben az európai forradalmi hullámot, a Népek Tavaszát elindító 1848. januári palermói, majd a február 22-i párizsi és a március 13-i bécsi forradalmakat véres, fegyveres összecsapások, barikádok, sortüzek és halottak kísérték. Pedig Pesten is hasonló követelésekért (sajtószabadság, választható országgyűlés, vallási és jogi egyenlőség) tört ki a rebellió.

Leginkább a párizsi forradalom híre tüzelte fel a hangulatot és indította el a láncreakciót Európában. Személyesen Lajos Fülöp király robbantotta fel a párizsi puskaporos hordót azzal, hogy betiltotta a tüntetéseket, de még a február 22-re tervezett bankettet is. Márpedig a franciák előszeretettel szerveztek evéssel-ivással összekötött történelemformáló eseményeket. Tömeges eszem-iszommal ünnepelték például a Bastille bevételét, és egy ilyen népvacsorán írták alá az Emberi és Polgári Jogok nyilatkozatát is a nagy francia forradalom idején. Annyira érzékeny ügyben makacsolta meg magát a király, hogy a párizsiak rövid úton elzavarták a hatalomból és kikiáltották a második francia köztársaságot.

Először csak egy bankettet akartak

Eredetileg forradalmi lakomával akarta elindítani a változásokat a forrongó pesti ellenzék is, és francia mintára bankettet terveztek március 19-én a Rákos mezejére. Le kellett azonban mondaniuk a kulináris lázongó eseményt, mert a Pest-széli történelmi helyszínt aznapra már lefoglalták a vásárt tartó marhakereskedők. Nem egészen rebellis célokból. 

Valószínűleg nem március 15-ét ünnepelnénk, ha két nappal korábban nem tör ki Bécsben a forradalom, és mivel csak komótosan terjedtek akkoriban, több mint egy napot kellett várni a lelkesítő hírre. Innentől aztán felgyorsultak az események.

Kávéval indították a napot, meg is halhattak volna

Nem sokat hezitált Petőfi Sándor a nagy nap reggelén, mert már 6 óra körül elindult a pár évvel korábban még Pilvaxnak nevezett Fillinger-kávéház felé. És hogy miért pont oda?

Azért, mert az akkori tulajdonos akciót hirdetett: a kávé mellé ingyenreggeli is járt.

A márciusi ifjak pedig kicsit sem voltak anyagilag eleresztve, ezért örömest megtették törzshelyüknek (a mai V. kerületi Petőfi Sándor utca 7. szám alatti épület helyén állt) tágas és elegáns közösségi teret. Annyira odaszoktak, hogy Petőfi még a leveleit is a Pilvaxba címeztette.

Az odafelé vezető úton azonban összefutott a márciusi ifjak egyikével, Vasvári Pállal, akit előreküldött Jókai lakására, míg ő a Pilvaxból Bulyovszky Gyula ügyvéddel az oldalán követte őt. Óriási lelkesedéssel töltötte el őket a bécsi forradalom híre, csak járkáltak fel-alá izgatottan Jókai szobájában.

A nagy hevületben pedig a Petőfi sétabotjával hadonászó Vasvári a falba lőtte a botból váratlanul kirepülő tőrt.

Nem tudta ugyanis, hogy fegyverként is használható, multifunkcionális bottal gesztikulál. „Jó jel! A szurony hegye  Bécs felé mutat” – reagált blazírtan a mellettük elszáguldó nagykésre Petőfi. 

Akár más irányt is vehetett volna a történelem, de szerencsére egyiküket sem találta el.

A fatális esetet mindenesetre isteni jelnek vették,

és már kérlelhetetlenül tudták: nincs mire várni, eljött a cselekvés ideje, majd mind a négyen elindultak, hová máshová, mint a Pilvaxba.

Elcsattant egy fordított makarenkói pofon

Alig kezdődött el a nap, de már telt ház fogadta őket, a 23 éves Jókai felolvasta a 12 pontot a népes ifjúság előtt, Petőfi pedig zajos sikert aratva – aznap először – elszavalta a Nemzeti dalt. A pezsgő hangulatban elhatározták, hogy maguk mellé állítják az ország egyetlen egyetemének, a pesti Tudományegyetemnek hallgatóit. Az eső ellenére végigjárták először az orvosi, majd a jogi és a mérnöki karokat, Jókai mindegyik helyszínen felolvasta a 12 pontot, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt, és a lelkesítő szövegekkel szinte az összes, mintegy ezer hallgatót maguk mellé állították.

Ekkor esett meg az egyetlen ismert incidens a forradalmi napon. Az egyik orvosprofesszor fennhangon megtiltotta hallgatóinak, hogy csatlakozzanak a rebellis sokadalomhoz,

mire az egyik tűzbe jött diák felpofozta a vaskalapos oktatót.

Hasonlóval próbálkoztak a jogi kar tanárai is, de őket már csak egyszerűen kinevették.

Ekkor még csak délelőtt 10-et ütött az óra, Petőfiék pedig kitűzték a következő célt: „el egyenesen a nyomdába!”, és az addigra 5-10 ezer főre duzzadt tömeg nemsokára már a legnagyobb kapacitású pesti nyomda, a mai V. kerületi Kossuth Lajos utca 3. szám alatt állt Landerer és Heckenast előtt forrongott.

Ha valamikor, akkor ezen a ponton akár erőszakba is torkollhattak volna az események,

ugyanis a gépeket is elkobozhatták a hatóságok, ha valaki cenzori jóváhagyás nélkül bármit is kinyomtatott. Landerer Lajos tulajdonos azonban ravasz cselt eszelt ki: még korábban utasításba adta szakmunkásainak, hogy ha a forradalmárok sokan vannak, engedjenek. A nyomdába belépő küldötteknek pedig maga Landerer súgta oda, hogy foglaljanak le egy nyomdagépet, őt pedig zárják be az irodájába, hogy igazolni tudja, hogy erőszak hatására engedte kinyomtatni a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

Az ebéd a forradalomban is ebéd 

Délre már több ezer példányban ontották magukból a nyomdagépek a német nyelvre is lefordított kiáltványt és forradalmi verset, 15 órára pedig gyűlést hirdettek a Nemzeti Múzeum elé,

majd mindenki hazament ebédelni.

Nem sok forradalmat szakítanak meg ebéddel (és talán szunyókálással is), a pestiek azonban nem óhajtották megszakítani bevett mindennapi szokásaikat forradalommal. A szakadó eső ellenére mégis – történészek szerint – 10 ezer főnél is több jóllakott polgár gyűlt össze a Múzeum előtti téren délután 3-ra, amelyet ne úgy képzeljünk el, mint ma. Korabeli beszámolók szerint az oldalkerítések hevenyészett deszkákból álltak, a homokbuckákkal tűzdelt talajon pedig dudva és kóró nőtt.

Jól tudjuk már, hogy március 15-e emblematikus helyszínei közül a költő egyedül itt nem mondta el a Nemzeti dalt.

Elszavaltam először az ifjak kávéházában (a Pilvaxban – A szerk), azután az orvosi egyetemben, azután a Szeminárium terén (most már 15-dik martius tere), végre nyomda előtt

– írta a Nemzeti dal egyik példányára Petőfi. De egy rövid buzdító beszédet biztosan mondott a lépcsősor bal oldali párkányán állva, majd tovább sorjáztak az események.

A városvezetők is forradalmárnak álltak

  • A tömeg innen a pesti Városházára vonult, ahol a városatyák épp üléseztek. Itt is ellenállásba ütközhettek volna, Nyáry Pál, Pest alispánja, Klauzál Gábor városvezetőségi tag és Rottenbiller Lipót alpolgármester azonban úgy döntöttek, hogy nem akadékoskodnak, inkább élére állnak a történéseknek. Beengedték Petőfiéket a tanácsterembe és elérték, hogy a polgármester és a tanács tagjai aláírják a 12 pont követeléseit, amit az ablakból maga Rottenbiller mutatott meg az éljenző tömegnek.
  • Ezután a Helytartótanácshoz (Úri utca 53.) és Táncsics Mihály börtönéhez indult Budára a már húszezresre becsült tömeg, méghozzá a Vigadó magasságában álló hajóhídon át, a Lánchíd ugyanis akkor még nem volt teljesen készen. A pestiek nevében ekkor már Nyáry, Klauzál és Rottenbiller adta elő a forradalom követeléseit, kiemelve közülük a cenzúra eltörlését. Ez is flottul ment: a végrehajtó szerv beleegyezett, így a 12 pontból az első délutánra már teljesült is.
  • Majd Táncsicsért mentek, akinek börtönablakán nem volt semmiféle rács, mindössze be volt deszkázva. Akár ő maga is kirúghatta volna azokat, de lefeszítették helyette a forradalmárok, miközben semmiféle ellenállásba nem ütköztek.
  • Táncsics az ablakból egyenesen a hintóba lépett, amelyet a demonstrálók húztak vissza Pestre. Közben a forradalom hőse elaludt, a mai Vörösmarty térre érve ezért Hauer József, az ottani Nádor fogadó bérlője felajánlotta neki az egyik legjobb szobáját, amit legott el is fogadott a rebellis író, és ruhástól azonnal az ágyba vetette magát. A másik politikai fogolyról, a szintén sajtóvétségért bebörtönzött Eftimiu Murgu román származású ügyvéd kiszabadításáról azonban elfeledkeztek. Csak pár héttel később, áprilisban hallották meg véletlenül a teljesen magára hagyott rab kiáltozását.

Jókai mint Táncsics-imitátor

A zárójelenet este 6-kor kezdődött a Nemzeti Színházban (a mai Astoria sarkán), ahol a fennkölt események hatására a Bánk bánt tűzte színre Bajza József főrendező. Ám hiába jelentették be a díszvendéget, Táncsicsot, ő a Vörösmarty téren húzta a lóbőrt annyira mélyen, hogy még hideg vízzel sem lehetett felébreszteni.

Felmerült, hogy dublőrrel helyettesítsék, és egy színész arcát kenjék be tojással, hogy ráncosnak látszódjon a homályos színpadi fényben, Jókai azonban határozottan elvetette a forradalmi eszmékhez méltatlan imitátorötletet. Éppen bejelenteni készült a kínos esetet, amikor leendő felesége, a szépségideálnak számító színésznő, Laborfalvi Róza, a függöny takarásában egy kokárdát tűzött a mellére és hevesen megcsókolta. A függöny azonban idő előtt felgördült, a közönség pedig pont elcsípte az intim pillanatot, és mindenki meg volt győződve róla, hogy

az a szakállas férfi, a híres díva csókjával az ajkán, kokárdában a színpadon, csakis a kiszabadított Táncsics lehet,

és kitört a szűnni nem akaró ováció. Állítólag akkora volt a lelkesedés, hogy lekapták a megszeppent Jókait a színpadról és vállukra emelve körbehordozták a nézőtéren, és kivitték a színház előtt várakozó tömeghez is. 

Célkeresztbe került a Lánchíd

Az előadás után, este 9-kor nem csendőrök, hanem polgárőrök vigyáztak már a rendre az utcákon, de nem akadt dolguk, jelenlétük pedig azt hirdette, hogy győzött a forradalom. Méghozzá vér és erőszak nélkül, aminek az is oka lehetett, hogy a megrögzötten forradalomellenes Lederer Ignác budai főhadparancsnok

nem merte bevetni a jórészt olasz nemzetiségű katonákból álló császári alakulatokat,

esélyes volt ugyanis, hogy a szintén forrongó olaszok a magyarok mellé állnak. És hát a bécsi forradalom is aggodalomra adott okot.

A hamarosan kibontakozó szabadságharcban azonban odalett Pest nyugalma (is). 1849 májusában például heteken át lövette a várost Heinrich Hentzi vezérőrnagy Budáról, számos nevezetes Duna-parti palotát és klasszicista műremek épületet, köztük – bosszúból – az első népképviseleti országgyűlésnek is helyet adó, Pollack Mihály tervezte régi Vigadó épületét lerombolva. De az ágyúzással megrongálta a majdnem elkészült Lánchidat is. Igaz, az átadás előtt álló mesterművet a három alkalommal is honvéd főparancsnoknak kinevezett, de csatát egyszer sem nyerő Dembinszky Henrik honvéd tábornok is fel akarta robbantani – taktikai okokból. Alig tudta őt lebeszélni erről az eszement haditervről a híd főmérnöke, Clark Ádám.

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM