Mi történne, ha véletlenül higanyt inna?

2023.06.02. 09:07

Köztudott, hogy a higany az egyik legmérgezőbb eleme a periódusos rendszerünknek, ebből adódóan pedig rengetegen félnek tőle. Egy higanyos hőmérő eltörése például egy kisebb katasztrófával is felérhet, a helyzet azonban az, hogy a higannyal kapcsolatban sokkal több a tévhit, mint azt elsőre hinné – a fém ugyanis rövid ideig ugyan, de akár puszta kézzel is megérinthető, mindenféle szövődmény nélkül.

Mivel a higany nem tud a bőrünkön keresztül felszívódni, így nyugodtan megérinthetjük, az semmilyen káros hatással nem lesz ránk; ha azonban a tenyerébe helyezne néhány cseppet, biztosan meglepetés érné. Ennek elsősorban az lenne az oka, hogy mennyire nehéz maga a fém. Ugyan a higany viszkozitása – más néven a belső súrlódása a csúsztató feszültséggel szemben – valahol a víz és a tej között van, annak sűrűsége az előbbinek több mint tizenháromszorosa.

Így míg egy köbcentiméternyi víz körülbelül egy grammot nyomna, addig ugyanennyi higany már 13,6 grammot.

Mint írtuk, a bőr nem képes felszívni a fémet, ez azonban nem jelenti azt, hogy óvatlanul kellene bánni vele – elég ugyanis egy aprócska vágás ahhoz, hogy a higany a véráramba kerüljön, mely már komoly problémákat okozhat. A legnagyobb veszélyt azonban nem ez jelenti, hanem az, ha a cseppek elválnak egymástól, akkor ugyanis sokkal könnyebben kezdenek el gőzzé alakulni, a belégzés pedig messze a legkönnyebb módja annak, hogy a higany a szervezetünkbe jusson és ott felhalmozódjon.

Mi történne, ha lenyelné?

Sokak meglepetésére semmi, valószínűleg még csak rosszulléttel sem járna, a halál pedig végképp nem opció. Ez annak köszönhető, hogy az elemi higany lenyelése az egyik legrosszabb módja a felszívódásnak – az ugyanis bekerül a bélrendszerbe, az ott töltött idő alatt azonban kevesebb mint 0,01 százalékát veszi fel az, így ha véletlenül lenyelt egy kis higanyt, nem kell aggódnia, nem hal meg – ettől függetlenül semmiképp se űzzön a tevékenységből hobbit.

A higanymérgezés a legtöbb esetben a fém felhalmozódásának a következménye, akár sókon, akár szerves vegyületeken keresztül. Kevesen tudják, de a szervezetbe önkéntelenül bevitt higany jelentős része a táplálékláncban magasabb szinten elhelyezkedő halak fogyasztásából származik, amelyek kisebb halak fogyasztásával higanyvegyületeket halmoztak fel a saját szervezetükben. A halfogyasztástól azonban nem kell tartózkodni, az ugyanis nem valószínű, hogy higanymérgezéshez vezetne, a tudósok szerint pedig továbbra is az egyik legegészségesebb módja a húsfogyasztásnak.

Mennyire veszélyes?

Mint írtuk, a higany a legkönnyebben gáz halmazállapotban, belélegzéskor a tüdőnkön keresztül tud a véráramba jutni, ami már komoly problémákat okozhat. Olyankor fennáll a higanymérgezés lehetősége, amely a következő tünetekben nyilvánul meg:

  • fejfájás, hidegrázás, láz;
  • feszítő mellkasi fájdalom, köhögés;
  • kézremegés;
  • hányinger, hányás, hasi görcsök, hasmenés.

A panaszok tovább súlyosbodhatnak, amennyiben hosszabb ideig van kitéve higanygőznek, ez esetben már a következő tünetekkel is lehet, hogy szembe kell néznie a Michigani Közösségi Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint:

  • személyiségváltozás;
  • csökkent látás vagy hallás;
  • perifériás idegkárosodás;
  • emelkedett vérnyomás.

Jól látható tehát, hogy a higany valóban rendkívül veszélyes lehet, amennyiben nem folyékony, hanem gőz halmazállapotban kerül vele érintkezésbe valaki. Ezek mellett a higany szervetlen sóiról sem szabad megfeledkezni, amelyek maró hatással bírnak egyaránt a bőrre, a szemekre és a belekre is.

Összegezve

Amennyiben tehát nincsenek a kezén vágások, rövid ideig nyugodtan megérinthet és tarthat a tenyerében higanyt, az azonban, hogy mindezt megteheti, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennie – fő ugyanis a biztonság. Ugyan a higanyos lázmérők forgalmazását már 2009-ben betiltották, ha mégis találna otthon egyet, a legjobb, amit tehet, az az, hogy minél hamarabb leadja azt a legközelebbi (ilyen terméket átvevő) veszélyeshulladék-gyűjtő telepen, és vesz helyette egy, a mai sztenderdeknek megfelelő elektromos változatot.

Amennyiben már megtörtént a baj, és eltört a higanyos lázmérő, az Egészségvonal szerint a következő lépéseket érdemes mihamarabb megtenni:

  • ellenőrizze, hogy nem fröccsent-e higany valakire, vagy valaki ruházatára, ha igen, óvatosan távolítsa el az összes szennyezett ruházatot, beleértve a cipőt is;
  • a bőrre került higanyt nedves papírtörlővel óvatosan törölje le;
  • zárja be az egyéb beltéri helyiségekbe vezető ajtókat;
  • azonnal kezdje meg a szellőztetést külső irányba;
  • kapcsoljon ki minden olyan szellőztetést, amely a kiömlés helyéről a lakás más területeire áramoltathatja a levegőt, pl. légkondicionálók, ventilátorok;
  • kapcsolja le a fűtést a párolgás csökkentése érdekében;
  • próbálja megakadályozni, hogy a higany további apró cseppekre essen szét, hiszen így megnő a felülete és ezáltal a párolgása is fokozódik;
  • semmiképp se porszívózza fel, vagy seperje seprűvel a higanyt!

A lázmérőből kiömlött fémet ékszerek viselése nélkül, gumikesztyűben, egy cseppentő segítségével kezdje el összegyűjteni, majd azokat helyezze egy lezárható, műanyag edénybe. A nagyon apró cseppeket ragasztószalaggal szedheti fel, amit utána érdemes papírtörlőbe, majd pedig egy zárható műanyag zacskóba kell csomagolni – ezek után pedig mossa fel az érintett területet. A sikeres takarítást követően, amennyiben lehetséges, legalább 24 órán át szellőztesse a területet, ezt követően pedig néhány hétig naponta rendszeresen, minél többször szellőztessen, elkerülve a higanymérgezést – bár amennyiben a lázmérőben fellelhető (átlagosan 500 mg) higany nagyobb részét sikerült összetakarítania, ennek valószínűsége rendkívül kicsi.

Az összetakarított higanyt, a tisztításkor használt eszközöket, valamint a szennyezett ruhaneműt, cipőt stb. rakja szemeteszsákba, és zárja le ragasztószalaggal, címkézze fel és ártalmatlanításig tárolja a szabadban. A higanyt szigorúan tilos a kommunális hulladékgyűjtőbe helyezni vagy a lefolyóba önteni – azt egyes veszélyeshulladék-gyűjtő telepeken veszik át, melyről előzetesen érdeklődni a közeli hulladékudvarokban, valamint a helyi hulladékkezelő szolgáltatónál lehet írásban; a gyógyszertárak az összetört, valamint ép higanyos lázmérőket nem veszik át. Fontos, hogy amennyiben felvetődik a mérgezés gyanúja vagy részletesebb tünetismertetésre van szüksége, mindenképp forduljon az Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálat (ETTSZ) szakembereihez vagy háziorvosához.

Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM