Bedrogozta a pókokat a NASA, megdöbbentek az eredményen

A világ egyik leggyakoribb fóbiája az arachnofóbia, a pókiszony. De nem a NASA-nál. Az amerikai űrhivatalban már a kezdetektől kitüntetett érdeklődést mutattak a külsőre nem éppen megnyerő ízeltlábúak iránt. Felvittek például kettőt az első amerikai űrállomásra, a Skylabre, hogy megnézzék, vajon kicsi gravitációban vagy éppen súlytalanságban is akkora hálószövő mesterek-e, mint idelent.

Nagy meglepetésre nem jöttek zavarba a Föld körüli pályán sem a nyolclábú asztronauták. Először kissé bizonytalankodtak ugyan, nem tudták ők sem, hol van lent és fent, aztán a fényforrásokhoz képest kezdtek tájékozódni, és nekiláttak a szövésnek-fonásnak, és egyre jobb és erősebb műveket alkottak. Azaz kitűnően alkalmazkodtak a lebegő körülményekhez.

Később emelték a tétet a NASA alabamai Marshall Űrrepülési Központjának tudósai, és már arra voltak kíváncsiak, hogy

(vagyis idegrendszert módosító szereket, mostani ismereteink szerint a pókok még nem ébredtek öntudatra).

Na de honnan jött ez a meredek ötlet? Mi köze van egy ilyen kísérletnek az űrrepüléshez? Netán egy kellően vidám csapatépítő bulin született őrült terv volt csupán, hogy tudományos kíváncsiságból pókokat drogozzanak be?

Akár ez is megtörténhetett volna, de valójában egy csalódást okozó szerény próbálkozás pattintotta ki az isteni szikrát.

Éjszakázással kezdődött a drogozás

Az események egészen 1948-ig nyúlnak vissza, amikor két tübingeni zoológus egyszerűen csak le szerette volna filmezni, hogyan szövik bonyolult hálóikat a pókok. Nem akarták megváltani a világot, csupán felállítottak egy kamerát, és vártak. De mindhiába, a nyolclábúak ugyanis kizárólag az éjszaka közepén, 2 és 5 óra között voltak hajlandók szorgoskodni, ráadásul rendre a kamera látószögén kívül.

felkeresték ezért farmakológus barátjukat, Peter N. Wittet, ajánljon valamilyen szert, amivel emberibb munkaidőre lehetne rávenni az ízeltlábúakat. Witt akkoriban a pszichoaktív anyagokat, köztük a marihuánát és a meszkalint tanulmányozta, ezért azokat ajánlotta fel az edukációhoz, de a cukros oldat formájában beadott drogok egyike sem késztette életmódváltásra a hálószövőket.

Annyira felkeltette Witt érdeklődését ez a különös eredmény, hogy gyógyszertani kutatásait (az emberekről) azonnal a pókokra helyezte át, mondván: mivel egyszerű élőlények, könnyebb és egyértelműbb vizsgálni rajtuk, hogy miként hatnak a különböző ismeretlen (akár mérgező) szerek. Egész életében nem lankadt az érdeklődése a pókok különféle drogokra adott reakciója iránt, és az 1990-es években már a terület világhírű kutatójának számított, pókkísérleteit pedig a NASA-nál is ismerték.

Csinos kis kábszerszettet állítottak össze...

Az eredeti cikk, amelyben az eredményeket közzétették, nem részletezi, hogy a kísérlet pontosan hogyan kapcsolódott – már ha egyáltalán – az űrrepüléshez. Az viszont nyilvánvaló, hogy a NASA-t is érdeklik a különféle (toxikus) anyagok hatásai, a tesztelésre pedig a pókok kitűnően megfelelnek, mivel alacsony költségvetésűek, és esetükben nem merülnek fel olyan etikai kétségek, mint amilyenek magasabb rendű állatoknál jogosan megfogalmazódnak.

Így történt, hogy a NASA-nál is megismételték a kísérletet. Marihuánára (THC), amfetaminra (speed, benzedrin), LSD-re, klór-hidrátra (altatók egyik összetevője) és koffeinre esett a választásuk, és

A pókselyem és a pókháló az élővilág egyik legzseniálisabb anyaga és alkotása, a tartószálak szakítószilárdsága az acéléval vetekszik, miközben sokkal rugalmasabbak annál, annyira, hogy egy rendesen megszőtt háló minden más matériánál több energiát képes elnyelni. Homo sapiens kutatók egyelőre csak próbálkoznak hasonló anyagok kidolgozásával. De a betépett pókok is csak próbálkoztak a szálak megszövésével.

• Marihuána (THC) hatására meglehetősen visszafogott alkotások születettek. Csak a legszükségesebb szálakra fordítottak energiát, mintha a kezdeti lelkesedés félúton alábbhagyott volna, és menet közben elveszítették volna a koncentrációt.
• Nem úgy a hallucinogén LSD hatására, amikor kifejezetten koncentrált konstrukciót kreáltak. Szép, esztétikus és eredeti lett a minimalista mű, kár, hogy a nagy transzcendenciában elfeledkeztek a keresztszálakról.
• A beszpídezett nyolclábúak valószínűleg nagy kedvvel-hévvel, felpörögve szőttek-fontak, a felfokozott sebességnek viszont kissé elnagyolt necc lett az ára. Mintha az eredeti pókhálók kifinomultsága elvérzett volna a gyorsaság oltárán.
• Nem okozott meglepetést az altató hatású klór-hidrát. A munkát látva az az érzésünk, hogy elfelejtették befejezni (vagy elkezdeni?) a munkát, valószínűleg már az első lépések után elszenderedtek az alkotók.
• Óriási meglepetést hozott viszont a koffein. Úgy tűnik, hogy ennek hatására nem tudnak többet, mint véletlenszerűen összefűzni néhány szálat. Bár élénkítőként ismerjük ezt a szert, kedvetlenül, motiválatlanul, flegmán megszőtt hálók születtek. Már ha pókhálónak lehet nevezni ezt a keszekusza, minden mindegy alapon összecsapott (leginkább valamiféle posztmodernista ólomüveg keretet idéző) tákolmányt.

...majd levonták a konklúziót

A NASA-kísérlet eredménye pedig a következő volt: minél deformáltabbnak tűnik a háló a tiszta állapotban, fitten szőtt, normál pókhálóhoz képest, annál mérgezőbb a vegyszer. Másképpen fogalmazva

Azaz minél mérgezőbb az anyag, annál kevesebb oldalt fejeztek be a pókok, és annál nagyobbak (és szabálytalanabbak) lettek a kereszt- és a hossz-szálak által közrefogott lyukak (hálócellák).

Habár látszanak nyilvánvaló párhuzamok, mégsem vontak le semmilyen határozott következtetést a tudatmódosult emberi viselkedéssel kapcsolatban a kutatók. Witt korábbi eredményeihez képest az volt újdonság, hogy a NASA modern statisztikai eszközökkel elemezte a pókhálók mintázatát, és mivel erős korrelációt találtak,

De a pókok hasznosak lehetnek kis mennyiségű ismeretlen gyógyszer azonosítására is, például mérgezés esetén.

Lebukott a kávé?

A koffein gyalázatos szereplése viszont igencsak zavarba ejtő. Már csak azért is, mert kevés jobban vizsgált élvezeti szer létezik a kávénál, amelynek hosszasan lehet sorolni áldásos hatásait: segíti a gondolkodást, javítja a szellemi funkciókat, csurig van antioxidánsokkal, természetes fájdalomcsillapító, és meggyőzően képes beindítani a napot reggelenként.

A kínos kérdés csak az: amíg a marihuána, az LSD vagy az amfetamin jó eséllyel káros lehet az agyra, na de a kávé is, csak nem tudunk róla?

Nem feltétlenül. Mint oly sokszor, valószínűleg most is az adagolás mértéke oldhatja fel a furcsa paradoxont. Ahogy emelték a koffeinadagot a kísérletek során (10–100 µg/pók), úgy lettek egyre reménytelenebbül amorfabbak a pókhálók. Nem kizárt, hogy túl is adagolták a világ legnépszerűbb drogját a laborban. Márpedig tudjuk jól, minél inkább megnöveljük a kávédózist, úgy leszünk egyre indiszponáltabbak, fáradtabbak és levertebbek, annyira, hogy egy idő után már csak meredt szemmel jövünk-megyünk, kattogva. Hálót szőni pedig tiszta állapotban, penge aggyal, talpig fitten sem tudunk soha. 

A hihetetlen és lehetetlen történet ellenére ez a cikk nem bolondok napi tréfa.