Két szett csoda után jött a dráma Djokovics és Alcaraz Roland Garros-elődöntőjén

2023.06.09. 18:32
A 22-szeres Grand Slam-torna-győztes Novak Djokovics jutott elsőként a francia nemzetközi teniszbajnokság fináléjába, mivel két remek színvonalú játszmát követően könnyedén verte meg a megsérülő Carlos Alcarazt.

A jelenlegi és a korábbi világelső eddig egyszer találkozott egymással, tavaly Madridban 3 óra 38 perces meccsen 6:7, 7:5,7:6-ra Alcaraz nyert, és a mostani meccs előtt is a spanyolt tartották esélyesebbnek a fogadóirodák.

A kezdés ehhez képest a szerbé volt, 2:1-es előnyénél brékelte ellenfelét, majd három fogadóesélyt hárított 4:2-nél, vezetését ezután már gond nélkül tartotta meg (3:6).

Az 57 percig tartó első felvonást 1 óra 12 perces teniszcsoda követte, Alcaraz 5:3-nál még nem tudta adogatóként befejezni a játszmát, sőt, Djokovics 5:5-nél bréklabdához jutott. Innen is fordított a spanyol, majd elképesztő színvonalú labdamenetek után semmire vette el a szerb adogatását, előrevetítve ezzel egy nagyon hosszú meccset (7:5).

A világelső ráadásul a következő adogatását is hozta (1:0), majd jött a dráma, Alcaraz hirtelen lelassult, majd az addigi űrtenisz helyett hibázni kezdett, és a lábát fájlalta.

Ápolást is kért az elvesztett fogadójáték után, azonban mivel görcsnél tette ezt, az adogatását játék nélkül veszítette el!

A folytatásban látszott, hogy nem ezen dőlt el, mivel a spanyol már gyakorlatilag csak akkor tudott labdamenetet nyerni, amikor ő irányíthatta a pontot, ha mozognia kellett, esélytelen volt, Djokovics pedig egyhuzamban 11 játékot nyert meg, mire ez a széria véget ért.

Alcaraz becsületére legyen mondva, sérülten is küzdött, és a becsületgém összejött, de a fináléra így már semmi esélye nem volt (3:6, 7:5, 1:6, 1:6).

A párizsi közönség nemtetszését fejezte ki a többször is ünneplő Djokovicsnak, de ettől még tény, hogy a 22-szeres Grand Slam-torna-győztes szerb készülhet az újabb fináléjára.

Ha az Alexander Zverevet három szettben legyőző Casper Ruudöt is megveri, akkor egyedül vezetheti az örökranglistát, épp a Roland Garroson 14-szer győztes Rafael Nadalt (22) a második helyre taszítva.

ROLAND GARROS
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Alcaraz (spanyol, 1.)–Djokovics (szerb, 3.) 3:6, 7:5, 1:6, 1:6
Ruud (norvég, 4.)–A. Zverev (német, 22.) 6:3, 6:4, 6:0