Babos Tímea két év után nyert újra egyéni mérkőzést a legmagasabb szinten

2023.05.23. 17:44
Babos Tímea két szettben győzött a 259 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású rabati salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 237. játékos – aki februárban még 374. volt – a selejtezőből küzdötte fel magát a főtáblára, ahol az orosz Irina Hromacsovával (297.) csapott össze, pályafutása során először. A 28 esztendős ellenfél eddig legjobb helyezése a 89. volt 2017-ben.

A keddi találkozó első játszmájában mindkét játékos többször is tudta brékelni riválisát, ebből a fogadóként három játékot is nyerő Babos jött ki jobban, és közel egyórás küzdelem után előnybe került.

A második szett már simábban alakult, a soproni teniszező magabiztosan játszott és 82 perc után fogadhatta Hromacsova gratulációját. 

A magyar játékosra a következő fordulóban a második helyen kiemelt amerikai Sloane Stephens (35.) vár.

Babos az elmúlt hetekben egymás után négy ITF-tornán vívott döntőt, ezekből a legutóbbi hármat meg is nyerte, így sorozatban 18. találkozóján diadalmaskodott. A párosban négyszeres Grand Slam-tornagyőztes, háromszoros világbajnok magyar teniszező WTA-viadal főtábláján legutóbb 2021 márciusában tudott egyéniben mérkőzést nyerni, azóta 0/11 volt a győzelmi mutatója.

A 30 éves Babos párosban is versenyben van Marokkóban a kazah Anna Danyilina oldalán.

Eredmény, egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Babos Tímea-Irina Hromacsova (orosz) 6:4, 6:1