Gálfi Dalma és Bondár Anna sem vette sikerrel az első fordulót Miamiban

2023.03.23. 09:41
Bondár Anna kiesett a Miamiban zajló kemény pályás tenisztorna női versenyének az első fordulójában.

A világranglistán 80. játékos a 123. helyen álló Taylor Townsenddel csapott össze a Butch Buchholz pálya harmadik mérkőzésén, pályafutása során másodszor. Korábbi egyetlen meccsükön az amerikai győzött tavaly a cincinnati selejtezőben.

A 26 éves ellenfél idei öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg, míg a Hajdúszoboszló SE sportolója szezonbeli kilenc összecsapásából kétszer diadalmaskodott.

Második csatájukban a hatalmas termetű rivális 3:1-re elhúzott, ám ezután visszaesett a játéka, és a 25 éves magyar utolérte őt. A következő brék Bondár szempontjából a legrosszabbkor jött, ugyanis 4:5-nél a szettben maradásért adogatott, de néhány hiba és a balkezes amerikai újabb bombaerős fogadása a játszmába került.

A folytatásban a szeghalmi születésű teniszező gyakran átengedte a kezdeményezést Townsendnek, aki élt is a lehetőségeivel, és kisvártatva 3:0-ra vezetett. Ekkor ápolási szünet következett, Bondárnak be kellett ragasztani a fájó lábujját, a helyzet azonban nem javult, és a magyar játékos ismét elbukta a szerváját (0:4). 

Innen a chicagói ellenfél már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és sorozatban nyolc gémet hozva lezárta a találkozót, amely mindössze 78 percig tartott.

Bondár idén eddig csak az Australian Openen és a lyoni tornán nyert egy-egy mérkőzést.

Gálfi Dalma sem járt sikerrel 

A világranglistán elfoglalt 79. helyével a legjobb magyarnak számító játékos szerdán a fehérorosz Aljakszandra Szasznoviccsal csapott össze, pályafutása során először. A 29 éves ellenfél jelenleg 45. a WTA-rangsorban, de tavaly volt 29. is, és a Roland Garroson, valamint Wimbledonban is vívott már nyolcaddöntőt.

Első összecsapásukon egy-egy bréklabdát hárítva jutottak el Szasznovics 4:3-as vezetéséig, ekkor azonban a 24 éves magyar – aki tavaly a selejtezőből indulva a második fordulóig ment – több fonákot is elrontott, kettős hibát ütött, és elvesztette az adogatását, majd az ellenfél 36 perc elteltével szettelőnybe került.

A második felvonás egy-egy brékkel indult, és közepes színvonalon folytatódott, rengeteg hiba jellemezte a meccset, kevés szemet gyönyörködtető megoldással. Így jutottak el a felek a rövidítéshez, melyben Gálfi 2–5-ről még kiegyenlített, de a következő két labdamenetet – és így a meccset is – a minszki játékos nyerte. A találkozó 1 óra 35 percig tartott.

Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

  • Taylor Townsend (amerikai)–BONDÁR ANNA 6:4, 6:0
  • Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz)–GÁLFI DALMA 6:3, 7:6 (7–5)