Novak Djokovics tizedszer ült fel Ausztrália trónjára, hétfőtől újra világelső

cicipasz djokovics
2023.01.29. 12:42
A szerb Novak Djokovics három szettben legyőzte Sztefanosz Cicipaszt a döntőben, így pályafutása során a 10. alkalommal nyerte meg az Australian Opent. Összességében a 22. Grand Slam-torna-győzelmét aratta, ezzel beérte az örökranglista élén Rafael Nadalt, és hétfőtől ismét az ő nevével kezdődik a férfi teniszezők világranglistája.

Előzmények

Azzal, hogy Carlos Alcaraz nem indult, a címvédő Rafael Nadal pedig korán búcsúzott, úgy vártuk a vasárnapi meccset, hogy amelyik finalista győz, az élre áll a világranglistán.

Cicipasz ugyanúgy az első ilyen mérföldkövére várt, mint első GS-torna-győzelmére, a szerb ugyanakkor már 373 héten át volt első (ez rekord), és a 22. végső sikeréért küzdött, amivel holtversenyes első lehetett. A rutinbeli különbség hatalmas volt tehát.

A sorozatban 27 Australian Open-meccset nyerő Djokovics Cicipasszal eddig 12 alkalommal találkozott, és bár az első három fellépésből a görög kettőt is megnyert, azóta mind a kilencszer a szerb örülhetett, így 10–2-re fordított.

A felek legemlékezetesebb csatája egyértelműen a 2021-es Roland Garros fináléja volt, amikor Cicipasz 7:6, 6:2-re vezetett, de Djokovics öt szettben fordítani tudott Párizsban.

Brutálisan bekezdett a szerb

Ezúttal nem kezdett lassan a 10. Australian Open-elsőségére hajtó Djokovics, két sima adogatójátéka között Cicipasz elsőre még hárított két bréklabdát, a második szerváját viszont már elbukta a görög – az újabb sima gémmel pedig már 4:1-re ment a favorit.

A 11 évvel fiatalabb riválisa végre hozott pár játékot, amiben nem volt a szerbnek brékesélye, de fogadóként így sem volt sansza, ami megpecsételte az első szett sorsát (6:3). 

Egy kis botlás – átvitt értelemben és szó szerint is, Cicipasz nem élt a játszmalabdájával

A görög magabiztos adogatásokkal kezdte a második felvonást, majd 2:1 után mindkét játékos 15:30-ról tudott fordítani. A játszma derekán Djokovics két bréklabdához juthatott volna, de elcsúszott, korábbi sérülése miatt pedig jogosnak tűnt az aggódás – végül gond nélkül tudta azért folytatni.

Cicipasz ezt követően ezt a gémet és a további szervajátékokat is hozta, 5:4-es előnyénél pedig brék-, egyben szettlabdához jutott!

Ezt remek játékkal hatástalanította Djokovics, aki kiharcolta a rövidítést, amiben 4–1-re ellépett, hogy aztán három ajándékponttal visszaengedje ellenfelét a játszmába.

Innentől kezdve viszont már nem volt kérdés, a szerb minden labdamenetet megnyert (7:6, 7–4).

Ápolás, első brék mit sem számított

Egy hétperces ápolási szünet után érkezett vissza Djokovics a harmadik felvonásra, amit egy kettős hibával indított el, majd rögvest két bréklabdához jutott Cicipasz, aki a meccs során először nyert fogadójátékot.

Lendületből nyert két újabb labdamenetet, de elkezdett belehibázgatni, a szerb három pont behúzásával egyenlítési esélyhez jutott, és bár ezzel még nem élt, a következővel már igen (1:1).

Innentől ismét az adogatóké volt a terep, a következő két játékot még küzdelmesebben, az az utániakat simán hozták, így Djokovics folyton lépéselőnybe került, Cicipasznak pedig 5:4-nél és 6:5-nél is a meccsben maradásért kellett küzdenie – mindkétszer sikerrel tette ezt meg.

Jöhetett az újabb rövidítés, amiben ezúttal is a szerb kezdett erősebben, két minibrék után villámgyorsan 5–0-ra ellépett, 6–3-nál pedig három meccslabdához jutott, adogatóként a harmadikkal pedig már élt is (7:6, 7–5).

Djokovics ezzel az Australian Open elődöntőjében és fináléjában továbbra is hibátlan, 20–0-val áll ebben a szakaszban, és továbbra is ő Melbourne ura.

AUSTRALIAN OPEN

FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

Djokovics (szerb, 4.)–Cicipasz (görög, 3.) 6:3, 7:6 (7–4), 7:6 (7–5)

(Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images)