Djokovics megtörte Federer és Nadal uralmát, és meghódította Ausztráliát

djokovics federer
2023.01.27. 13:17
Napra pontosan 15 évvel ezelőtt ülhetett fel Novak Djokovics először Ausztrália trónjára, vasárnap pedig már a 10. alkalommal hódíthatja el az év első Grand Slam-tornájának trófeáját. A kontinens uralkodója sosem vesztett még meccset az Australian Open elődöntőjében és fináléjában, ez pedig aligha jó hír Sztefanosz Cicipasz számára…

Megtörte Roger Federer és Rafael Nadal uralmát

A 2000-es évek közepén úgy festett egy GS-torna előzetes várakozása, hogy ha salak, akkor Rafael Nadal, ha nem, akkor Roger Federer nyer majd. Igazából ebben még csak túlzás sincs, hiszen a 2005-ös Roland Garrosszal kezdve a svájci és spanyol klasszis egymást követő 11 GS-tornát nyert meg, majd a 2008-as Australian Open után újabb hatot húztak be ketten, és csak Juan Martín del Potro 2009-es US Open-sikere miatt nem lett újból 11 (így 10/11).

Ebben a mezőnyben érkeztünk el a 15 évvel ezelőtti ausztrál bajnokságig, amikor is a Szeles Mónika óta legnagyobb jugoszláv tehetségként feltűnő Djokovics számára végre megérkezett az első áttörés.

Érdekes módon pont azon a 2005-ös Australian Openen mutatkozott be, amelyet követően megindult a nagy páros menetelése – itt ugyanis Marat Szafin az újonc Djokovicsot, az elődöntőben Federert, a fináléban pedig a kétszeres GS-torna-győztes hazai kedvenc Lleyton Hewittot is felülmúlta.

A 2006-os viadalon egy viszonylag ismeretlen név, Paul Goldstein búcsúztatta az első körben, egy évre rá viszont már a negyedik fordulóig jutott, hogy ott Federer még erősebbnek bizonyuljon. A svájci legenda ellen vívta első GS-döntőjét is, a 2007-es US Openen, ahol két rövidítéses és egy 6:4-es szettben maradt végül alul, nagyon érett már a berobbanás.

Legendákon át az első szerb GS-torna-győzelemig

A 2008-as Australian Openen a torna harmadik kiemeltjéhez méltón menetelt, Benjamin Becker, Simone Bolelli, Sam Querrey és az ekkor 19.-ként rangsorolt volt világelső Hewitt sem tudott ellene szettet fogni.

A negyeddöntő még simábbnak indult, az ötödik kiemelt David Ferrer játékot is alig tudott szerezni ellene az első két felvonásban, a vége sima 6:0, 6:3, 7:5 lett Djokovicsnak, jöhetett a Federer elleni ütközet.

Ebben az időszakban még a svájci lényegesen jobban állt közel hat évvel fiatalabb riválisánál, 5–1-re vezette a párbajt (ezt Djokovics később 27–23-ra megnyerte). A 15 évvel ezelőtti elődöntőben viszont jött a revans: a szerb hatékonyabban szervált, jobban fogadott, és végül a svájci sem tudott szettet nyerni ellene (7:5, 6:3, 7:6)!

Papírformának tűnt a Jo-Wilfried Tsonga elleni finálé, hiszen francia vetélytársa nem kiemelt teniszezőként került a döntőbe, ugyanakkor balgaság lett volna lenézni azt a játékost, aki Andy Murray kiejtésével indította és Rafael Nadal döbbenetesen sima legyőzésével (6:2, 6:3, 6:2) zárta a Djokovics elleni meccséig tartó útját…

A napra pontosan 15 évvel ezelőtt játszott fináléban jött is gyorsan az első pofon, Tsonga az első szettet 6:4-gyel behúzta, először kellett Djokovicsnak átélnie a tornán ezt az érzést. Az ütés nem maradt benne, a következő három játszmában az ő akarata érvényesült, és rövidítésben kiharcolta első GS-torna-győzelmét.

Hőstressz akadályozta a címvédést, koronavírus az indulást

A következő kiírásban a harmadik körben a főtáblára szerencsés vesztesként kerülő Amer Delic, majd a negyedikben Markosz Bagdatisz lopott ellene játszmát, de igazából simán jutott a negyeddöntőbe, ahol Andy Roddick ellen rövidítésben nyerte meg az első felvonást. Hogy aztán az amerikai 6:4, 6:2-vel fordítson, a negyedik szettben pedig Djokovics hőstressz tünetei miatt visszalépni kényszerült a meccstől.

Egy évre rá Jo-Wilfried Tsonga vágott vissza neki a negyeddöntőben rendkívül fordulatos meccsen (a franciáé volt az első felvonás, a szerbé a következő kettő, majd megint a franciáé az utolsó kettő), de ezt követően jött a menetelés: 2011-ben Murray-t, 2012-ben Nadalt, 2013-ban pedig ismét Murray-t verte meg a fináléban.

Remek szériája 25 sikert követően ért véget, amikor is a svájci Stanislas Wawrinka 2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 9:7-re legyőzte őt a negyeddöntőben, hogy aztán a fináléban Nadalt is két vállra fektetve megszerezze karrierje első GS-trófeáját.

A 2015-ös elődöntőben 7:6, 3:6, 6:4, 4:6, 6:0-val vágott vissza svájci ellenfelének, hogy aztán újra megverje Murray-t, és hogy a sorminta szép legyen, 2016-ban Federer kiejtését toldotta meg a brit játékos legyőzésével.

A hatodik sikerével beállította Roy Emerson amatőrkorszakban felállított csúcsát, majd jött egy kisebb megtorpanás.

2017-ben az első korben Fernando Verdasco még nem jelentett akadályt, a másodikban viszont a szabadkártyás üzbég Denis Istomin öt szettben felülmúlta őt, ebben az évben sérülések is hátráltatták, és végül egy GS-tornát sem tudott megnyerni. A 2018-as Openen így csak a 17. kiemeltként indulhatott, a negyedik körben pedig a friss U21-es világbajnok Csung Hje On búcsúztatta őt az elődöntőig tartó menetelése részeként – ott a későbbi győztes Federer állította meg a dél-koreait.

Remek kvízkérdés-válasz lehet összejöveteleken, hiszen a mai napig Csung Hje On az utolsó játékos, aki le tudta győzni Novak Djokovicsot Ausztráliában!

A 2019-es tornán Nadal (6:3, 6:2, 6:3), a 2020-ason az osztrák Dominic Thiem (6:4, 4:6, 2:6, 6:3, 6:4), a 2021-esen pedig Danyiil Medvegyev (7:5, 6:2, 6:2) legyőzésével ért fel a csúcsra, így már kilencszeres Australian Open-győztesnek számít, amivel alaposan lehagyta az időközben hatodik sikerét ugyancsak megszerző Federert is.

Jó, jó, de most 2023 van, mi történt tavaly?

Az, hogy Djokovics az előzetes ígéretekkel ellentétben hiába utazott el Ausztráliába, oltatlan játékosként nem vehetett részt a tornán a rendkívül szigorú koronavírus-protokollal bíró országban.

Ezzel tehát meghiúsult a lehetősége, hogy egymást követő négy Australian Opent is megnyerjen, de győzelmi szériája azóta sem ért véget.

A 2023-as menetelés

A mostani viadalt a spanyol Roberto Carballés ellen kezdte meg, akinek ugyanúgy hét játékot engedett, mint a francia Enzo Couacaud-nak – a második szettben egyedül. Más kérdés, hogy a selejtezőből érkező ellenfele ezen kívül összesen hármat nyert meg, így kérdés itt sem volt, de ezzel együtt is Couacaud mondhatja el magáról egyedül, hogy szettet nyert Djokovics ellen!

Merthogy a 27. kiemelt Grigor Dimitrov (7:6, 6:3, 6:4), a 22.-ként rangsorolt hazai Alex de Minaur (6:2, 6:1, 6:2) és az ötödik Andrej Rubljov (6:1, 6:2, 6:4) eddig sem jutott el.

Ráadásul az igazán félelmetes az, hogy Rubljov játékban egy közel egálos meccsen kapart össze vér-verejtékkel hét gémet, nem sok jó várt az elődöntőig két top 30-as spanyolt kiejtő Tommy Paulra.

Az amerikai az első szettben gyorsan 5:1-es hátrányba került, de innen 5:5-re vissza tudott még kapaszkodni, mielőtt a volt világelső ritmust váltott, és bő fél órával később már 7:5, 6:1-et mutatott az eredményjelző, majd egy újabb sima játszma után le is zárta a meccsét (7:5, 6:1, 6:2).

Ezzel Djokovics újfent bejutott a döntőbe, ahol az ellenfele az orosz Karen Hacsanovot búcsúztató Sztefanosz Cicipasz lesz.

Elképesztő forma, lehengerlő teljesítmény

Novak Djokovics ezzel sorozatban a 27. meccsét nyerte meg az Australian Openen, amivel megdöntötte korábbi edzője, Andre Agassi vonatkozó rekordját (26), a harmadik helyen pedig már a korábban említett 25-ös szériája található – egyértelműen a szerb számít Ausztrália urának.

A félelmetes, hogy a 2021-es évkezdet óta Djokovics összesen két meccset veszített el GS-tornán, az Australian Open, a Roland Garros és Wimbledon megnyerése után a Grand Slamet Danyiil Medvegyev akadályozta meg a US Openen.

A 2022-es évadban Melbourne-ben és New Yorkban sem indulhatott a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos előírások miatt, a Roland Garroson a negyeddöntőben Nadal 6:2, 4:6, 6:2, 7:6-ra múlta felül – mielőtt megszerezte a 14. francia bajnoki címét is.

A 2022-es Garros-negyeddöntő óta egy darab meccset veszített el Djokovics!

Megnyerte mind a hét fellépését Wimbledonban, Izraelben négy fellépést behúzva lett övé a torna, Kazahsztánban ötször nyert (közte Hacsanovval, Medvegyevvel és Sztefanosz Cicipasszal), Párizsban viszont négy újabb siker (Maxime Cressy, Hacsanov, Lorenzo Musetti, Cicipasz) után a döntőben Holger Rune szetthátrányból megverte őt.

A világbajnokságon Cicipasz, Rubljov, Medvegyev, Taylor Fritz és Casper Ruud ellen is nyert, ezzel hatodszor húzta be az év végi tornát, amivel beállította Federer rekordját.

Így érkeztünk meg 2023-ba, amikor is Adelaide-ben Constant Lestienne, Quentin Halys, Danis Shapovalov, Medvegyev és Sebastian Korda megverésével nyert újabb tornát, és az Australian Openen is menetel.

A Nadaltól elszenvedett Garros-vereség óta Djokovics mérlege tehát az elődöntő behúzásával együtt immár 36–1!

Cicipasszal eddig 12 alkalommal találkozott, és bár az első három fellépésből a görög kettőt is megnyert, azóta mind a kilencszer a szerb örülhetett, így 10–2-re fordított.

A felek legemlékezetesebb csatája egyértelműen a 2021-es Roland Garros fináléja volt, amikor Cicipasz 7:6, 6:2-re vezetett, de Djokovics öt szettben fordítani tudott Párizsban. 

Hja igen, Novak Djokovics a tizedik alkalommal jutott el az Australian Open elődöntőjéig, az ezt követő szakaszok mérlege immár 19–0, és kilenc trófea.

Meglesz a 10. vasárnap? Ha igen, beéri Nadalt 22 GS-torna-győzelmével az örökranglista élén, és visszaveszi a vezetést a világranglistán is!

Ön szerint megszerzi Novak Djokovics a 10. Australian Open-trófeáját?

AUSTRALIAN OPEN

FÉRFI EGYES, DÖNTŐ

vasárnap 9.30: Cicipasz (görög, 3.)–Djokovics (szerb, 4.)

(Borítókép: Novak Djokovics Roger Federert legyőzve jutott be a 15 évvel ezelőtti Australian Open-döntőbe – Ezra Shaw/Getty Images)