Egy lépésre a sporttörténelem, kialakult az Australian Open döntős párosítása

GettyImages-1459956027
2023.01.27. 12:18
A kilencszeres bajnok Novak Djokovics három szettben legyőzte pénteken az amerikai Tommy Pault, ezzel ismét bejutott a döntőbe az ausztrál nyílt teniszbajnokságon – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A 21-szeres Grand Slam-győztes, 35 éves szerb játékos ugyan az első játszmában 5:1-es vezetés után „visszaengedte" riválisát, és csak 7:5-re nyert, a folytatásban már ugyanúgy uralta a mérkőzést, mint a korábbi találkozóin. Paul ezután mindössze három játékot nyert.  

A volt világelső, aki 44. GS-elődöntőjében lépett pályára, 2 óra 22 perc alatt harcolta ki a továbbjutást.

Az MTI emlékeztetett, a világranglistán 35., 25 éves Paul első Grand Slam-elődöntőjében szerepelt, ő volt az első amerikai a négy között Melbourne-ben 2009 óta, amikor Andy Roddick vívott ott elődöntőt.

Djokovics az Australian Openen sorozatban 27. győzelmét aratta, ezzel megdöntötte Andre Agassi tornarekordját. Emellett 40 meccs óta veretlen ausztrál földön, ahol legutóbb a 2018-as AO nyolcaddöntőjében kapott ki. A 22. Grand Slam-győzelmére hajtó játékosra – aki ezzel utolérhetné az örökrangsor élén Rafael Nadalt – a vasárnapi döntőben a harmadik helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz vár. A 2021-es Roland Garros döntőjének „visszavágóján” – amelyet Djokovic kétszettes hátrányból nyert meg – a világranglista első helye is tét lesz.

TENISZ, AUSTRALIAN OPEN
FÉRFI EGYÉNI, DÖNTŐ
Djokovic (szerb, 4.) – Paul (amerikai) 7:5, 6:1, 6:2
Cicipasz (görög, 3.) – Hacsanov (orosz, 18.) 7:6 (7–2), 6:4, 6:7 (6–8), 6:3

(Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images)