Kazah–fehérorosz finálét rendeznek Ausztráliában

GettyImages-1459600409
2023.01.26. 13:47
A wimbledoni címvédő Jelena Ribakina után a fehérorosz Arina Szabalenka jutott be másodikként a női fináléba csütörtökön az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. Ellenfele a döntőben a kazah Jelena Ribakina lesz.

A világranglistán 5. minszki játékos a második elődöntőben a 40 hellyel mögötte álló lengyel Magda Linette-tel találkozott, akit legyőzött a korábbi két összecsapásukon. A 24 éves Szabalenka negyedik Grand Slam-elődöntőjében lépett pályára, az előző hármat rendre elvesztette. Mellette szólt ugyanakkor, hogy az idén diadalmaskodott az adelaide-i felvezető tornán, és ebben az évben még nem bukott szettet.

A harmadik csatájukban a 30 éves lengyel alaposan rácáfolt a várakozásokra, és az első kilenc pontból nyolcat megnyert. A mindenhonnan támadó és férfiakat megszégyenítő ütéseket bemutató fehérorosz – aki 2021-ben párosban már megnyerte az Australian Opent – azonban fokozatosan stabilizálta a játékát, és kevesebbet rontott. Linette okos kombinációkkal és taktikus játékkal tartotta a lépést, azonban a szettet lezáró rövidítésben csak 0–6-nál tudott labdamenetet hozni, így 53 perc után elvesztette a játszmát.

Arina Szjarhejevna Szabalenkát megnyugtatta az előny, magabiztosan irányította a pontokat, 4:1-nél 27/8 volt a nyerő ütések aránya. A poznani teniszező – bár derekasan küzdött – innen már nem tudott újítani, és a torna egyik favoritja végül 5:2-nél adogatóként befejezte az 1 óra 33 perces mérkőzést.

A wimbledoni címvédő is finalista

A wimbledoni címvédő kazah Jelena Ribakina két szettben megverte a kétszeres melbourne-i győztes fehérorosz Viktoria Azarenkát az első elődöntőben. 

Az óriási ütéseket és rövid labdameneteket hozó találkozón a 22. kiemelt Ribakina 5:4-nél óriási lehetőséget szalasztott el, amikor játszmalabdáról nem tudta kiszerválni a szettet, majd 5:5-nél Azarenkának volt semmi–negyvene, de nem tudott brékelni. A rövidítés is hullámzóan alakult, s a 23 éves kazah kevesebb rontással hozta az egyórás szettet.

A folytatás is az elszalasztott lehetőségekről és a rontott ütésekről szólt, kettejük közül a 2012-ben és 2013-ban AO-bajnok fehérorosz tűnt idegesebbnek. A 33 éves Azarenka – aki egy hatéves kisfiú édesanyja – 1:1-nél és 2:4-nél is elvesztette az adogatását, csakhogy a 2018-ban oroszból kazahhá lett Ribakina nem tudta kiszerválni a meccset. Fogadóként viszont egy gémmel később már sikerült lezárnia a találkozót, amely 1 óra 41 percig tartott.

Eredmény, elődöntő, nők:

  • Szabalenka (fehérorosz, 5.) – Linette (lengyel) 7:6 (7–1), 6:2
  • Ribakina (kazah, 22.) – Azarenka (fehérorosz, 24.) 7:6 (7–4), 6:3

MTI

(Borítókép: Getty Images)