Talán sosem látott ütés, meccslabdáról bukás és könnyek Federer búcsúján – videók!

federer
2022.09.24. 09:11
Roger Federer profi pályafutása utolsó mérkőzésén Rafael Nadallal párban kikapott meccslabdáról a férfi teniszezők londoni Laver-kupáján, így az első nap után 2–2-re áll az európai csapat és a világválogatott.

A mérkőzésen olyan labdamenetet is láthatott a közönség, amelyet Federernél talán még soha: a svájci ütése során a hálón keresztül jutott át a másik térfélre – más kérdés, hogy ez így persze nem volt érvényes.

A visszavonulását múlt csütörtökön bejelentő, húszszoros Grand Slam-torna-győztes svájci klasszis saját kérésére 22-szeres GS-bajnok spanyol riválisa oldalán búcsúzott az élsporttól. Federerék 43 perc alatt nyerték az első szettet a Jack Sock, Frances Tiafoe kettős ellen, majd tie-breakben egyenlített az amerikai duó.

A döntő rövidítésben mérkőzéslabdája is volt Federernek és Nadalnak, ám a búcsúzó 41 esztendős svájci kiválóság adogatásánál ezt hárítani tudta a világválogatott párosa, amely az utolsó három pontot megnyerve végül 2 óra 16 perc elteltével győzött – összegez az MTI.

A mérkőzés utolsó néhány perce egy varázslatos Federer-röptétől a vereségig:

A londoni O2 Arena közönsége és valamennyi résztvevő a könnyeivel küzdő Federert ünnepelte:

A világsztár 1998 óta tartó profi karrierje során összesen 103 ATP-tornán diadalmaskodott, a Grand Slam-tornák közül az Australian Openen hatszor, a Roland Garroson egyszer, Wimbledonban nyolcszor, míg a US Openen ötször diadalmaskodott, húsz GS-torna-sikerével harmadik a férfiak örökrangsorában Nadal és a 21-nél tartó szerb Novak Djokovics mögött. Párosban a 2008-as pekingi olimpián aranyérmet nyert, négy évvel később Londonban egyesben ezüstérmes lett. A világranglistát összesen 310 héten át vezette, egy alkalommal 237 héten át megszakítás nélkül, és ötször zárt évet a rangsor élén.

Úgy éreztem, ez egy ünnep, és pontosan ezt is akartam

– mondta a pályán készített interjúban Federer, akinek többször is elcsuklott a hangja a Jim Courierrel zajló beszélgetés során.

Tökéletes utazás volt. Pontosan ugyanígy végigcsinálnám még egyszer. Boldog vagyok, nem szomorú

– fogalmazott a pályafutásáról a svájci teniszező.

A Laver-kupán az első napi mérkőzések 1, a szombatiak 2, a vasárnapiak pedig 3 pontot érnek. Az a csapat győz, amelyik előbb eléri a 13 pontot.

LAVER-KUPA

Európa–Világválogatott 2–2 – állás az első nap után

Roger Federer, Rafael Nadal (svájci, spanyol)–Jack Sock, Frances Tiafoe (amerikai) 6:4, 6:7 (27), 911  döntő rövidítés

KORÁBBI EREDMÉNYEK

Andy Murray (brit)Alex de Minaur (ausztrál) 7:5, 3:6, 710  döntő rövidítés

Casper Ruud (norvég)Jack Sock (amerikai) 6:4, 5:7, 10 döntő rövidítés

Sztefanosz Cicipasz (görög)Diego Schwartzman (argentin) 6:2, 6:1

(Borítókép: TPN/Getty Images)