Érem nélkül is az olimpia halhatatlanja lett Tóth Ivett

000 X118B
2018.02.28. 14:38

A műkorcsolyázó Tóth Ivett is bekerült a Time Magazin összeállításába. Az újság azokat az embereket, versenyzőket szedték össze, akiket imádott az internet a téli olimpia alatt vagy épp utána.

Tóth a szegecses mellényben vonult a jégre, és a rövid programját AC/DC zenére mutatta be, amivel a helyi közönség szimpátiáját is elnyerte, de szinte valamennyi tudósítás megemlékezett arról, hogy új színt vitt a 20 éves magyar a sportágba.

A Time ezúttal is külön írt róla, ahogy Nathan Chent is beválogatta ebbe a visszapillantásba. Az amerikai műkoris hat darab négyfordulatost mutatott be a kűrben, ezzel is csak az ötödik helyig ugrott előre.

Akwasi Frimpong, a ghánai szkeletonos is a listára került, ahogy a jamaicai női bobcsapat is. Az amerikai hódeszkás bajnok, Kim Chloé helyszínen szurkoló koreai nagypapája is múlhatatlan pillanatát okozta az olimpiának.

(Borítókép: Tóth Ivett műkorcsolyázó a téli olimpián 2018. február 23-én. Fotó: AFP/Yuri Kadobnov)