Véget vet a kéretlen intim képeknek a legújabb iOS

2023.06.09. 05:59
Még inkább kiterjeszti a néhány hónappal ezelőtt bemutatott, elsősorban a kiskorúak védelmére fókuszáló funkcióját az Apple, amely ezentúl az Üzenetek alkalmazáson kívül, az AirDrop-küldemények, a Kontakt Poszterek és a FaceTime-hívások esetén is képes lesz felismerni, ha felnőtt-tartalmakat szeretnének velünk megosztani.

Ugyan első pillantásra az iOS 17 nem lett egy világokat megváltó frissítés, az új szoftververzió mégis számos kisebb újítást tartalmaz, melyek megkönnyítik vagy éppen biztonságosabbá teszik a felhasználók mindennapjait. Az egyik ilyen az iMessage-be épített Check In funkció, amelyről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben, a másik pedig az a fejlesztés, amelynek köszönhetően az ősszel megjelenő legújabb iOS-t futtató iPhone-ok már képesek lesznek majdhogynem rendszerszinten felismerni, ha felnőtt-tartalmakat szeretnének önnel megosztani.

A Kommunikációs biztonság nevezetű funkció mostantól védelmet nyújt az érzékeny videókkal és fényképekkel szemben, és most már az Üzeneteken túl kiterjed az AirDropra, a rendszerszintű fotóválasztóra, a FaceTime-üzenetekre, a Telefon alkalmazásban található Kontakt poszterekre és a harmadik féltől származó alkalmazásokban küldött és fogadott tartalmakra is

– olvasható az Apple ismertetőjében.

A gyermekek számára már most is elérhető

Mint írtuk, a funkció jelenleg is elérhető, aktiválni azonban csak egy családi fiókon keresztül lehet, kizárólag a gyerekek számára. Ehhez a következő lépéseket kell megtennie:

  • iPhone, iPad vagy iPod touch készüléken válassza a Beállítások > Képernyőidő menüpontot. Mac számítógépen válassza az Apple menü > Rendszerbeállítások menüpontot, majd kattintson a Képernyőidő gombra. (Ha még nem kapcsolta be a képernyőidőt, akkor a szülői felügyelet segítségével kapcsolja be.)
  • Koppintson a családi csoportban lévő gyermek nevére.
  • Ezután koppintson a Kommunikáció biztonsága elemre, majd a Folytatás gombra.
  • Kapcsolja be az Érzékeny fényképek ellenőrzése lehetőséget, majd adja meg a készülék képernyőidő jelszavát, mellyel aktiválhatja is a funkciót.

Innentől kezdve, ha gyermeke egy iMessage beszélgetésen belül meztelenséget tartalmazó képet fog kapni valakitől, ahelyett, hogy az egyből megjelenne neki, a következő képernyővel fog találkozni:

Képernyőkép 2023-06-08 103221.png
Fotó: Apple

Az iMessage először is kitakarja a beérkező képet, azt csak a Megtekintés gombra kattintva jeleníti meg – mindezek előtt a rendszer azonban felhívja a fiatalkorú figyelmét arra, hogy pontosan mit is láthat majd a képen. Ezek után eldöntheti, hogy tényleg meg szeretné-e nézni a fotót, vagy sem – utóbbi esetében az iOS lehetőséget ad arra, hogy a gyerek üzenetben értesítse szüleit a történtekről, de arra is, hogy azonnal tiltólistára helyezze a másik felet.

Mindenki számára hasznos lehet

Az iOS 17 ezt a funkciót terjeszti ki rendszerszintre, így ősztől nem csak a gyerekek, hanem bármely iPhone-felhasználó élvezheti a Kommunikációs biztonság nyújtotta előnyöket – amelyre valljuk be, nagy szükség lesz, a közösségi média és az online ismerkedés korszakában ugyanis talán nincs is olyan fiatal felnőtt, aki élete során ne kapott volna egy-két kéretlen intim képet.

Pluszpont, hogy az új funkció nemcsak az Apple saját fejlesztésű alkalmazásain belül fogja kiszűrni az ilyen küldeményeket, hanem bármely más, harmadik féltől származó appal is együtt tud működni – így például a Facebook Messengerrel, a WhatsApp-pal, vagy az olyan randialkalmazásokkal, mint a Tinder vagy a Bumble. Az iOS 17 a képek felismeréséhez a gépi tanulást és az iPhone-ok, iPadek és Macek chipjében lévő Neural Engine-t használja, így minden a készülékeken történik, és nem az Apple szerverein.

Az iOS 17 a fejlesztők számára már most elérhető, telepítését azonban annak ellenére sem ajánljuk, hogy az teljesen ingyenessé vált, korábban ugyanis évi 99 dollárt kért az Apple azért, hogy a felhasználók telepíthessék a még ki nem adott rendszerek fejlesztői béta-változatait. Az új szoftver vélhetően szeptemberben, az iPhone 15-ös mobilokkal egyszerre fog minden felhasználó számára megjelenni, ekkor már teljesen ingyenesen.