Csúnya autótörés és Mercedes-siker a pénteki napon Japánban

GettyImages-1243784581
2022.10.07. 09:59
A 2022-es F1-es Japán Nagydíj pénteki napján végig esőben köröztek a versenyzők Suzukában. Az első gyakorláson Fernando Alonso, a másodikon pedig George Russell zárt a tabella élén. Mick Schumacher rommá törte az autóját, sok volt a kicsúszás a nehéz körülmények között.

A szingapúri F1-es hétvége után a mezőny ezúttal már Japánban versenyez, egészen pontosan Suzukában, a száguldó cirkusz egyetlen olyan versenypályáján, amely önmagát metszi. Tradicionális futamrendező a szigetország, hiszen több helyszínen, kisebb-nagyobb kihagyásokkal, de 1976 óta tagja az F1-es naptárnak. Suzuka mellett még Fujiban is rendeztek néhány évben futamot, utoljára 2008-ban. A Covid miatt – hasonlóan Szingapúrhoz – a mezőny 2019 óta nem járt az országban, így nagy izgalmakkal várhattuk a pénteki két szabadedzést.

Fujiban is remek versenyeket láthattunk annak idején, de a  japán nagydíjak igazi otthona a suzukai aszfaltcsík, ahol a történelem során több alkalommal – pontosan 13-szor – sor került már bajnokavatásra, Ayrton Senna mind a három világbajnoki címét itt biztosította be (1988, 1990, 1991), de Michael Schumacher is hármat húzott be itt a hét címéből (1995, 2000, 2003), valamint a kétszeres világbajnok Mika Hakkinen is hasonló okokból gondolhat örömmel vissza az itteni versenyeire 1998-ból és 1999-ből.

Az aktív mezőnyből Sebastian Vettel 2011-ben ünnepelhetett vb-címet Japánban, és most ez akár Max Verstappennek is megadathat. A címvédőnek ehhez az kell, hogy a leggyorsabb kört megfutva megnyerje a vasárnapi futamot, így pedig biztosan kétszeres világbajnokká válik. Amennyiben a bónuszpontot nem tudja megszerezni, Charles Leclerc nem végezhet a harmadiknál jobb helyen, míg Sergio Pérez legfeljebb második lehet, ha számításba vesszük, hogy épp a két rivális egyike futja majd a leggyorsabb kört.

Még számos más eshetőség lehetséges, de mi most a legreálisabb forgatókönyveket vettük alapul, ugyanis a japán helyszín a mostani erőviszonyok mellett elsősorban a Red Bull vadászterülete lehet, bár nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy 2014 óta itt csak a Mercedes nyert. A turbókorszak előtt viszont az osztrákok is szépen teljesítettek. Suzuka igen technikás, emellett nagy átlagsebességű pálya – a versenyzők nagyon szeretik, hiszen igazi old-school vonalvezetésén egy pillanatra sem szabad kihagynia a koncentrációnak. A másik igazán remek dolog a versenyzők számára az elképesztően fanatikus japán szurkolók. Akiknek ráadásul egy saját versenyzőnek Cunoda Jukinak is szoríthatnak a mezőnyben. 

1. SZABADEDZÉS

Japánban is nagy eső várta a mezőnyt, akárcsak legutóbb Szingapúrban. Pár perccel a kezdés után aztán az eső enyhülni kezdett, így megindulhatott a valódi munka. Egy idő után már az intermediate gumik is előkerültek, ékes jelét szolgáltatva annak, hogy elkezdtek javulni a körülmények. Verstappen remek körrel állt az élre, de Esteban Ocon még nála is jobb volt. Látható volt, hogy az Alpine jól mozog e körülmények között. A francia csapat veteránja, Fernando Alonso 1.42.248-as köridővel kisebb meglepetésre meg is nyerte az első edzést, miután az utolsó percekre ismét felerősödött az eső.

Az eső áldozatot is szedett: ez az áldozat pedig Mick Schumacher lett, aki összetörte az autóját a levezető körében, így pedig a második szabadedzésen részt sem tudott venni. Nem jó ajánlólevél ez a következő idényre a még szerződés nélkül álló német számára…

2. SZABADEDZÉS

A magyar idő szerint reggel 8.00-kor kezdődött második gyakorláson is maradtak a nehéz körülmények. Carlos Sainz után George Russell és Lewis Hamilton is állt az élen. Nem mindenki alkalmazkodott azonban ilyen jól: Cunoda kilátogatott a kavicságyba, ahogyan Charles Leclerc is, de szerencséjükre mind a ketten folytatni tudták a munkát.

Verstappen is feliratkozott a tabellára, ráadásul 1.43.571-el rögvest az élen nyitott. Később a hollandot csak a két Mercedes, Russell, Hamilton sorrendben tudta onnan letaszítani. Fél órával a leintés előtt jött a rádióüzenet Alonsónak, hogy ismét több esőt várnak…

Végül a csapatok átálltak a versenyszimulációikra, így a sorrend már nem változott: erősen kezdett a Mercedes és a Red Bull, míg a Ferrari nem villogott a pénteki napon.

A hétvége programja szombaton, magyar idő szerint reggel 5.00-kor a harmadik szabadedzésel, majd 8 órától az időmérővel folytatódik.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép:  Edmund So / Eurasia Sport Images / Getty Images)