Verstappen már Szingapúrban megvédheti vb-címét

GettyImages-1358585328
2022.09.29. 14:20
Akár már a vasárnapi Formula–1-es Szingapúri Nagydíjon megvédheti világbajnoki címét Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője, ehhez azonban a győzelem önmagában nem lesz elég.

A 25. születésnapját pénteken ünneplő pilótának arra van szüksége a címvédéshez, hogy a szingapúri viadal után a mostani 116 pontos előnye legalább 138-ra duzzadjon, ennyit lehet ugyanis gyűjteni az utolsó öt versenyhétvégén.

Mivel Verstappen az eddig megrendezett 16 futamból 11-en diadalmaskodott, és a győzelmek tekintetében már senki nem érheti utol, pontegyenlőség esetén is övé lenne a vb-cím.

A holland versenyző mögött az összetett második helyén a monacói Charles Leclerc (Ferrari) áll, a harmadik Verstappen csapattársa, a mexikói Sergio Pérez, a negyedik pedig a brit George Russell (Mercedes). Matematikailag még ők hárman érhetik be az éllovas címvédőt.

Ahhoz, hogy Verstappen már vasárnap ünnepelhessen, egyrészt mindenképpen győznie kell. Ha elmarad a siker, a címvédés is csúszik legalább egy hetet, a Szuzukában sorra kerülő Japán Nagydíjig. 

Ha Verstappen nyer Szingapúrban, és megfutja a verseny leggyorsabb körét is, akkor a címvédéséhez az kell, hogy Leclerc legfeljebb nyolcadik legyen, Pérez pedig negyedikként vagy annál rosszabb helyen zárjon.

Ha a holland címvédő a plusz egy vb-pontot jelentő leggyorsabb kör megfutása nélkül diadalmaskodik a villanyfényes vasárnapi viadalon, akkor második vb-címének megszerzéséhez arra van szüksége, hogy Leclerc legfeljebb kilencedik legyen, Pérez pedig a leggyorsabb kör teljesítése nélkül ne végezzen előrébb, mint a negyedik hely, vagy a leggyorsabb körrel együtt maximum ötödikként érjen célba.

A Szingapúri Nagydíj időmérő edzését szombaton – magyar idő szerint  15 órakor rendezik, míg a 61 körös verseny vasárnap 14 órakor rajtol.

(Borítókép: Max Verstappen 2021. december 12-én Abu-Dzabiban. Fotó: Kamran Jebreili – Pool / Getty Images)