Ennyi még nem volt: 24 futamot rendeznek jövőre az F1-ben

D  AS20220731050
2022.09.20. 17:59

Jövőre július 23-án rendezik meg a Formula–1-es Magyar Nagydíjat, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) motorsport-világtanácsa kedden elfogadta a világbajnoki sorozat 2023-as, rekordot jelentő, 24 hétvégéből álló versenynaptárát.

A FIA honlapján olvasható közlemény szerint a jövő évi F1-es idény március 5-én, Bahreinben kezdődik, és november 26-án, Abu-Dzabiban ér véget.

Visszatér a versenynaptárba Kína, ahol április közepén rendeznek futamot, új helyszínként pedig Las Vegas szerepel a programban november 18-i dátummal, azaz utolsó előtti viadalként.

A Hungaroringre az eddig megszokott július végi időpontnál egy héttel korábban látogat a mezőny, az egy hónapos nyári szünet előtt így még július 30-án Belga Nagydíjat rendeznek.

Monacói Nagydíj jövőre is lesz, Franciaországban és Németországban azonban nem rendeznek futamot 2023-ban.

Az idei vb 22 állomásból áll, még hat helyszínre utazik a száguldó cirkusz.

„A sportág globális növekedésének és vonzerejének újabb bizonyítéka, hogy a 2023-as naptárban már 24 verseny szerepel” – idézte a közlemény Mohammed ben-Szulajem FIA-elnököt.

A tradicionális helyszínek megtartása és az új állomáshelyek hozzáadása pedig azt támasztja alá, hogy a FIA megbízhatóan kezeli a sportágat. Örülök, hogy jövőre még szélesebb körhöz tudjuk eljuttatni a Forma–1 izgalmas, új korszakát, amelyet az idén bevezetett új szabályokkal alapoztunk meg.

A Forma–1 2023-as versenynaptára:

március 5.: Bahreini Nagydíj, Szahír

március 19.: Szaúdi Nagydíj, Dzsidda

április 2.: Ausztrál Nagydíj, Melbourne

április 16.: Kínai Nagydíj, Sanghaj

április 30.: Azeri Nagydíj, Baku

május 7.: Miami Nagydíj, Miami

május 21.: Emilia Romagna Nagydíj, Imola

május 28.: Monacói Nagydíj, Monte-Carlo

június 4.: Spanyol Nagydíj, Barcelona

június 18.: Kanadai Nagydíj, Montreal

július 2.: Osztrák Nagydíj, Spielberg

július 9.: Brit Nagydíj, Silverstone

július 23.: MAGYAR NAGYDÍJ, HUNGARORING

július 30.: Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps

augusztus 27.: Holland Nagydíj, Zandvoort

szeptember 3.: Olasz Nagydíj, Monza

szeptember 17.: Szingapúri Nagydíj, Szingapúr

szeptember 24.: Japán Nagydíj, Szuzuka

október 8.: Katari Nagydíj, Losail

október 22.: az Egyesült Államok Nagydíja, Austin

október 29.: Mexikói Nagydíj, Mexikóváros

november 5.: Brazil Nagydíj, Sao Paulo

november 18.: Las Vegas-i Nagydíj, Las Vegas

november 26.: Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi

(Borítókép: Elrajtol a Forma–1-es Magyar Nagydíj mezőnye a mogyoródi Hungaroringen 2022. július 31-én. Fotó: Kovács Tamás / MTI)