Minden helyett semmi: addig küzdöttek a BL-nyolcaddöntőért, míg az El-t is elbukták

marseille
2022.11.02. 12:31
Négy csoportban már befejeződtek a küzdelmek a Bajnokok Ligája 2022–2023-as kiírásában, és igencsak drámai végjátékot hozott nekünk a kedd este.

A Porto olyat tett, mint eddig még soha senki

A kétszeres győztes nem mondhatni, hogy fényesen kezdte volna a csoportkört, hiszen hiába egyenlített az Atlético otthonában a 96. percben, így is kikapott 2–1-re, majd otthon kapott egy négyest a meglepetéscsapat FC Bruges-től.

Ezt követően viszont finoman szólva is belelendültek a portugálok, hiszen a Leverkusent oda-vissza megverték (2–0, 3–0), Belgiumban visszavágtak a Bruges-nek (4–0), majd otthon az Atléticót is legyőzték (2–1), így végül csoportelsőként futottak be. Olyanra, hogy valaki két vereséggel kezdjen, mégis csoportelső legyen, eddig még nem volt példa a BL-ben! 

Nem kell ellőni a puskaport…

Az sem túl gyakori, amit a Frankfurt vitt véghez, hiszen a csoport legkevesebb szerzett góljával, valamint negatív gólkülönbséggel jutott tovább. Erre korábban a Sturm Graz, a Leverkusen, a Valencia és a PSV volt képes.

Nem túl diadalmas visszatérés

A kisebb pokoljárás után a skót negyedosztályból feltámadó Rangers a 2010–2011-es idényt követően került be ismét a BL csoportkörébe, de sok köszönet nem volt benne. Nem elég, hogy az Ajax, a Liverpool és a Napoli is oda-vissza legyőzte az együttest, mindemellett nagyon sima meccsek is voltak ezek. A glasgow-i gárda csupán két gólt szerzett, miközben 22-t kapott, a mínusz húszas gólkülönbség pedig a legrosszabb, amelyet egy hat vereséggel záró csapat összehozott a BL csoportkörében.

Megvan az ötödik is

A Tottenham nem sokszor jutott a BL csoportkörébe, de amikor igen, általában sikerrel abszolválta a feladatát. Ez volt a londoniak hatodik nekifutása, ebből az ötödik alkalommal jött össze a továbbjutás. Persze hozzávehetjük, hogy azért a Frankfurt, Sporting, Marseille-féle triónál láttunk már erősebbet is…

Csak Guardiola kezdett jobban Jürgen Kloppnál

A Liverpool menedzsere a 100. BL-meccsén ült a kispadon, hetedik trénerként elérve ezt a mérföldkövet. A Napoli elleni siker már az 58. volt, amelyet aratott, ennél többet csak Pep Guardiola (61) tudott felmutatni az első 100 BL-találkozóján.

Addig mentek előre a BL-nyolcaddöntőért, hogy az Európa-ligát is elbukták!

Egészen drámai végjátékot hozott a marseille-i csoportzáró, hiszen a Sporting CP–Eintracht Frankfurt (1–2) meccsét már lefújták, amikor a Tottenham elleni találkozó még tartott, és 1–1-et mutatott az eredményjelző. Ezen a ponton az angolok kilenc ponttal a második helyen álltak a tízpontos németek mögött, a hétpontos franciák pedig az Európa-ligát jelentő harmadik pozícióban előzték a hétig jutó portugálokat (jobb egymás elleni eredményekkel). A Marseille-nek egy gól ugyanakkor azt jelentette volna, hogy kilenccel végeznek, és harmadik helyre taszítják az így nyolccal záró Tottenhamet, így mentek előre a hazaiak a győzelemért.

A 95. percben aztán Pierre-Emile Höjbjerg megszerezte a Spurs győztes gólját, így a Tottenham megnyerte a csoportját, a Marseille pedig végül nemhogy a BL-nyolcaddöntőről, még az Európa-liga-folytatást érő harmadik helyről is lecsúszott.

A Bayern harmadszor zárt hibátlanul

A müncheniek oda-vissza legyőzték a „halálcsoportban” szereplő Inter, Barcelona, Viktoria Plzen triót, így történetük harmadik hibátlan szereplését mutatták be ebben a szakaszban.

A Bayern ezzel csúcstartó, rajta kívül csak a Real Madrid tudott kétszer is hat győzelemmel zárni, a Milan, a PSG, a Szpartak Moszkva, a Barcelona, az Ajax és a Liverpool pedig egyszer hozta ezt össze.

BAJNOKOK LIGÁJA

CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ

Liverpool–Napoli 2–0 (0–0)

Bayern–Inter 2–0 (1–0)

Porto–Atlético Madrid 2–1 (2–0)

Leverkusen-Club Brugges 0–0

Glasgow Rangers–Ajax 1–3 (0–2)

Marseille–Tottenham 1–2 (1–0)

Plzen–Barcelona 2–4 (0–2)

Sporting–Frankfurt 1–2 (1–0)

(Borítókép: Catherine Steenkeste/Getty Images)