Először jól kifutod magad, aztán találj el 50 méterre öt célpontot

Az 1992-es téli olimpiát rendezték Albertville-ben, amikor nyolcévesen először szembesültem azzal, hogy a sí nem csak lesiklásból állhat, hanem a futásnak is megvan a téli megfelelője a sífutásban. Aztán csillogó szemekkel fedeztem fel, hogy van egy sportág, amiben a sífutást még nehezítik is, és a versenyzőknek egy puskával a hátukon kell megbirkózniuk a sok kilométeres távval, ezt megszakítva pedig úgy kell pillanatok alatt letakarítaniuk egy 50 méterre felállított céltáblát, hogy közben a fizikai megterheléstől nem leng ki centiket a puska a kezükben.

A biatlon nevében is benne van, hogy két tusából áll, a sífutást és a lövészetet gyúrja egybe, amiből kétségkívül az egyik legérdekesebb téli sportág vált.

Egy jó futással lehet menteni egy-egy lövőhibát, vagy éppen egy hibátlan lövészettel lehet kompenzálni a gyengébb futóteljesítményt. Van fekvő, meg álló lövészet, eltérő versenyszámoktól függően büntetőkörök, vagy időbüntetés – egy szóval minden adott ahhoz, hogy rettentő izgalmas versenyeket láthassunk.

Kinőtte magát a katonai őrjáratból

A havas tájakon a vadászok már régóta rájöttek, hogy sílécekkel, a puskát a vállukra vetve tudják a legtöbb vadat elejteni, és a későbbi biatlon ősatyjának tekinthető miniversenyeket állítólag már a XVIII. század végén is rendeztek. Azonban a modern biatlon eredetét leginkább a skandináv országokban szervezett sífutó őrjáratokig lehet visszavezetni. Ezek a katonák síléceken, fegyverrel tartottak szemmel területeket.

Az 1861-ben alapított norvégiai Trysil Rifle and Ski Clubban helyi polgárőrök is hasonló feladatokat láttak el, és a XX. század elejéig szinte kizárólag valamilyen formában a fegyveres erőkhöz köthető résztvevők versenyeztek időről időre egymással. Az első ilyen hivatalos versenyt 1912-ben tartották meg, amikor a norvég hadsereg megszervezte Oslóban a Forvarsrennetet. Az évente visszatérő esemény alapvetően egy 17 km-es sífutásból állt, minden egyes lövőhibáért pedig kétperces büntetést adtak hozzá a versenyző idejéhez.

Az alapvetően csapatmunkára épülő, katonai járőrözés nevű sportág hivatalos olimpiai sportként szerepelt az 1924-es Chamonix-ban rendezett téli olimpia programjában, de a kevés résztvevő ország nem tudott megegyezni az egységes szabályokban, és 1928-ban, 1936-ban és 1948-ban csak bemutató számként tért vissza. A modern biatlon ennek a katonai elődnek (ami egyébként a mai napig nem tűnt el a skandináv országokban) a civil változata lett.

A biatlon bekerült az 1948-ban létrehozott Nemzetközi Öttusa Szövetség égisze alá, és 1958-ban megrendezték az első hivatalos világbajnokságot is Ausztriában. Két évvel később, 1960-ban debütált a téli olimpián Squaw Valley-ben. A biatlon legfontosabb úttörőjének a svéd Sven Thofeltet tartják, aki húsz éven át, 1968 és 1988 között volt az öttusával közös szövetség elnöke. Thofeltnek fontos szerepe volt a szabályok egységesítésében, és a sportág fejlesztésében.

Egészen 1980-ig, és Lake Placidig csak egy egyéni verseny és egy váltó volt, akkor mutatkozott be a második egyéni szám. Női biatlonverseny először 1992-ben, Albertville-ben került a téli olimpia programjába. 1998-tól pedig már teljesen saját nemzetközi szövetség keretében folytatták a biatlonversenyek megrendezését. A phjongcshangi olimpián már a férfiaknál és a nőknél is négy-négy egyéni verseny, és egy-egy váltó lesz, emellé pedig két vegyesváltóban is érmet lehet majd szerezni.

Ez a mai biatlon

A biatlonban bármilyen sífutó technika megengedett, a többség az 1984-től engedélyezett szabadstílust preferálja, mert ezzel a korcsolyázó mozgással sokkal gyorsabban lehet haladni. A versenyzők körpályán teszik meg a távot, minden egyes kör végén érkeznek vissza a lőtérhez, ahol aztán a lövészet esélykiegyenlítő hatása miatt a legizgalmasabb pillanatok következnek.

Régebben több különböző típusú fegyver is volt, de már egységesen könnyű, .22-es kisöbü puskákat használnak, amik az olimpián majd az adott ország zászlajának színében pompáznak. Az ősidőkben még volt, hogy 200 méterre helyeztek célpontokat, de most már minden lövészetnél öt célkört kell eltalálni, amik egységesen 50 méterre vannak felállítva. A mechanikus találatjelzők az 1980-as olimpián mutatkoztak be.

A lövészetekből a rövidebb távokon kettő, a hosszabb távokon négy van. Ezek felét fekvő, felét álló pozícióban kell teljesíteniük a versenyzőknek, miközben az öt célkör mérete is a sílövő testhelyzetétől függ. Fekvő helyzetben 4,5 centiméter, álló helyzetben 11,5 centiméter átmérőjű a célpont, amit el kell találni.

Mindig a lőtérre összpontosul a legnagyobb figyelem, hiszen itt pillanatok alatt átrendeződhet az addigi állás, miközben szoros versenyben az élen állok egymás mellett állva küzdenek meg a céltáblával. A versenyzőknek össze kell hangolniuk azt, hogy nagy iramban tegyék meg a sífutótávot, de utána a magasabb pulzusszámuk ne zavarja őket a pontos célzásban. Néhány pillanat alatt kell lassítaniuk a légzésüket, és felvenniük a lövőhelyzetet, amiben aztán jó esetben hiba nélkül leszedik a célpontokat (közben az öt célkör sorrendje egyébként tetszőlegesen választható).

Ha valamelyik célkört a versenyzők elrontják, akkor különböző büntetések jöhetnek:

• minden egyes hiba után egy 150 méteres büntetőkört kell futni, ami azért izgalmas, mert a jobb versenyzőknek ez kevesebb időbe telik, mint a kevésbé jó futóknak;
• van, hogy fixen hozzáadnak egy percet a versenyző idejéhez, ami így a jobb sífutókat is ugyanúgy sújtja;
• a váltóversenyeken pedig van lehetőség három póttöltény felhasználására. Ezek manuális behelyezése időbe telik, de büntetőkört csak akkor kell futni, ha még így is marad fent célpont.

Milyen versenyszámok vannak?

A legeredményesebb ország olimpiákon a biatlonban Németország, aztán Norvégia, Oroszország és Franciaország következik. A versenyeket is elsősorban ezekben, a Skandináv-országokban, Szlovéniában és Csehországban rendezik a világkupában. Több versenytípus lesz az olimpián is, a távok is ezeknek megfelelően változnak, de valamivel rövidebbek a nőknél, mint a férfiaknál:

• Az eredeti, egyéni verseny a férfiaknál 20, a nőknél 15 km-es. Ezt a távot négy lövészet szakítja meg, fekvő, álló, fekvő, álló sorrendben. Minden hibáért fix időbüntetés, általában egy perc jár. Az indulókat elcsúsztatva, 30 másodpercenként indítják, így itt a legjobbak legtöbbször virtuálisan, az időeredményükkel versenyeznek egymással.
• A sprint pont fele ekkora táv, 10 km a férfiaknál, és 7,5 km a nőknek. Itt két lövészet van, az egyik fekvő, a másik álló. A hibákért büntetőkör jár, és értelemszerűen sokkal pörgősebb versenyt eredményez.
• Az üldözéses versenyben általában a sprintversenyben elért időeredményeik alapján indulnak egymáshoz képest a versenyzők, vagyis ha valaki mindenkinél jobb volt a sprintben, az itt is előnyből indul. A férfiaknál 12,5, a nőknél 10 km, négy lövészettel (két fekvő, két álló sorrendben). A hibákért büntetőkör jár. Itt már látványos befutós hajrák is jöhetnek, hiszen tényleg egymással együtt haladhatnak a legjobbak.
• A legkésőbb, csak 2006-ban olimpiai számmá váló egyéni a tömegrajtos verseny. Ez 15 km a férfiaknál, és 12,5 km a nőknél, négy lövészettel (itt is két fekvő, két álló a sorrend). A hibák büntetőkört vonnak maguk után. Ez az egyetlen olyan egyéni, ahol tényleg mindenki egyszerre indul az elején is, viszont így csak az üldözéses verseny első harminc helyezettje fér be.
• Az egyéniken kívül vannak a hagyományos négyes váltók, a férfiak mind 7,5 km-t, a nők 6 km-t futnak, két lövészet van közben, a már említett extra töltényekkel.
• Csak nemrég debütált az olimpiákon a négyes vegyesváltó, amiknek a két női tagja 6, a férfiak 7,5 km-t futnak. A Phjongcshangban bemutatkozó legújabb találmány pedig egy kettes vegyesváltó lesz, aminél egy-egy női és férfi versenyző áll össze.

A legenda nem fért be a norvég csapatba

A sportág élő legendája, a 44 éves Ole Einar Björndalen még mindig aktív. 13 érmével, köztük 8 arannyal ő minden idők legeredményesebb téli olimpikonja, 44 érme van világbajnokságról és a sportági világkupában is tizenháromszor végzett az első háromban, hatszor volt első. Björndalen sikerének titkát a legtöbbször hatékony lövészet és főként a biatlonisták között kiemelkedő futóteljesítményének ötvözete jelentette.

Hogy milyen erős volt, azt az is jelzi, hogy sífutásban is tudott világkupát nyerni, és egy olimpiai ötödik helye is volt ebben a sportágban, ezzel pedig még egy-két lövőhibát is le tudott dolgozni a biatlonversenyeken. Az idei szezonja azonban nem alakult eddig jól, nem tudott eleget edzeni, végül pedig nem válogatták be a norvég csapatba hetedik olimpiájára (az még nem dőlt el véglegesen, hogy valamilyen szabadkártyás lehetőséget tud-e esetleg kapni).

A férfiaknál és a nőknél is nagy versenyek várhatók

Ott vannak viszont Phjongcshangban az elmúlt szezonok legjobb versenyzői, az élükön a francia Martin Fourcade-dal, aki Björndalenhez hasonlóan hatszor - zsinórban az elmúlt hat évben - nyert világkupát, tizenegyszeres világbajnok, kétszeres olimpiai bajnok. A norvég mögött már most ő minden idők második legjobb sílövője, és 29 évesen Phjongcshangban az olimpiai aranyak gyűjtését is folytatná. Fourcade dominanciájára jellemző, hogy nem volt olyan verseny az idei szezonban sem, amikor ne állt volna legalábbis dobogóra, hatszor pedig első volt.

Az összetettben második, de Fourcade-nál is több, nyolc versenyt megnyerő norvég Johannes Bø is nagyot mehet majd az olimpián, ő az orosz Anton Sipulinnal együtt az elmúlt két szezonban stabilan Fourcade mögött végzett a második-harmadik helyen a világkupában. (Sipulin az orosz sportolók eltiltása miatt nem indulhat az olimpián.) A szlovén Jakov Fakra, a németek közül pedig Arnd Peifferre, Simon Schemppre és Erik Lesserre is érdemes lesz figyelni.

A nőknél a finn Kaisa Mäkäräinen vezeti az összetettet, de szorosan ott van mögötte Anasztaszija Kuzmina, és Dorothea Wierer is. A legutóbbi, 2016-17-es szezont megnyerő Laura Dahlmeier és Darja Domracseva, Björndalen felesége is jó formában érkezik Phjongcshangba.

Norvégiának a férfi váltója is elég erős idén, de Franciaország is kétszer is dobogón végzett a három eddigi versenyből, és világversenyen azért többször is ellőtték már magukat a norvégok. A nőknél a német, a francia és a svéd váltó volt nagyon stabil eddig a szezonban.